... néha hullámokban tör rám a honvágy, vagy inkább helyesebb lenne ezt
otthonvágynak nevezni talán. Múltkor néhány ismerőssel azon poénkodtunk a
facebook-on, hogy majd figyeljük az aktuálpolitikát meg a közéletet,
hogy mikor nyújtsuk be a vízumkérelmet. Az Index
monstre cikksorozatot közöl a Fidesz gazdaságpolitikai ámokfutásáról az
elmúlt kb. száz napban. Az új oktatási törvényekről szóló cikket meg az
új Hoffmann Rózsát már nem is merem megnyitni.
Otthon vége a nyárnak, beindult a mókuskerék, én meg kicsit úgy érzem
magam, mint akit itt felejtettek. Úgy érzem magam, mint aki két hónapja
rohan, hogy aztán a végén újra találkozzon. Közben meg már elkezdtem
szorongani attól is (ó, what a piece of work is man, S mily remekmű az ember!,
Hamlet II.2., mindenen tud szorongani), hogy be fog darálni a
mókuskerék ismét. Tegnap megkaptam az órarendem, a délutáni menetrendet,
ehhez még fixálni kell a külön melókat majd... Szép, komótos,
méltóságteljes tempóban kéne ezeket megélni, ahogy néhányan tudják.
Ahogy a csillag megy az égen. Úgy érdemes.
Azon is gondolkodom, hogy elcsesztem ezt a blogolás dolgot, mert
egyrészt valójában vajh keveseket érdekel, amit írok, másrészt meg
elvágtam a lehetőségét annak, hogy gond és gátlás nélkül beleüvölthessek
a világba. Nyilván oka volt annak, hogy így történt, talán itt az ideje
az ön-integritásnak (self-integrity), a névtelenség teljes
felszámolásának, hiszen immár úgysem sok értelme van, s adott esetben
több energiába kerül, mint amennyit megér.
Ma itt maradok a lakásban és az iskolai dolgokkal foglalkozom. Megírom
az évkönyv cikkeit, átgondolok néhány taktikai lépést az új tanévvel
kapcsolatban. De mivel ezt úgyis hamar megunom, kérek sajtófotókat az új
cikkhez, és tovább írom az első fejezet második alfejezetét. (Arról is
le kéne egyébként szokni, hogy mások tempójához és életéhez viszonyítsam
magam, mit nekem te zordon Kárpátoknak fenyvesekkel vadregényes tája....)
Aztán majd - kihasználva, hogy kihagytam a kezdeti döcögést - igyekszem
láthatatlanul és anonim módon besimulni az új hatalmi viszonyokba. És
közben alagút-összeesküvésen töröm majd a fejem. Lehet, hogy némi
koncepcióváltással megtartom ezt a blogot is a tervezgetésnek. Hogy
legyen hol fecsegni értelmetlen és érdemtelen dolgokról is. Hiszen a
fecsegésből összeálló kupacok tetején virágoznak ki a nagy dolgok végül.
És akkor is, ha, oh man, a nyálas szaroknak áll a világ, azért mindenki csak építgesse a maga kreatív kis szemétkupacait, hátha.
Sem a lakás, sem ez a világ nem szűnik meg idegennek lenni. A kéretlen
lakótársak, a kiirthatatlan penészfoltok a fürdőszobában, az
átnedvesedett falak, a dohszag, mind-mind itt vannak. Nincs más élő itt,
csak én. Szakadatlanul esik, a klaviatúra billentyűzete pedig kezd
fényesre kopni.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése