Nagyon hasznos dolognak tartom az ilyesmit, amikor nem három vezetőt hallgatunk nettó öt órán keresztül, hanem gyakorlatilag bárki beszélhet. Igaz, végül felkértek néhányunkat, de voltak önként jelentkezők is bőven (tanár = exhibicionista), úgyhogy eltelt az idő.
A plenáris előadásokat mintha kicsit hatalmi alapon válogatták volna ki: egyrészt szolgálták az iskola működő programjainak bemutatását, másrészt fontos aktuális projekteket vázoltak fel. (Na jó, volt 10 perc a mindennapos éneklésről is, mert hurray-hurray, az egyik helyettes ének szakos, úgyhogy még énekelnünk is kellett. A néni a zenei általános iskolámra emlékeztet, meg persze Zsuzsira, a nagynénémre, akinek a zene a mindene, és bármit képes a zenén keresztül elmagyarázni.)
Nagyon dicséretes és szerény szerintem, hogy az intézményegység-vezető nem szólalt fel, gondolom, ez részben azért történt így, mert újabban kevesebbet tanít, másrészt meg -- ahogy én látom -- szerényen operatív az ő szerepe.
A gondom az volt, hogy utána a szekciókban nem volt átmozgás, azaz végig kellett hallgatnod mindenkit ott, ahova beültél. A kvázi avítt humán szekcióhoz képest szívesen meghallgattam volna az idegen nyelvet (bevallom, elképzeltem az én kreatív ex-kollégáimat, ahogy megosztják a nagyon ügyes tapasztalataikat, és baszki, hogy nem olyan helyen dolgoznak, ahol ezt lehet), de azért ez is rendben volt, mert azt láttam, hogy az idősebb kollégák sincsenek belesüppedve a nihilbe. (Az ország legjobb magyartanára plenárist tartott persze, nagyon jó volt, és akaratlanul is kapcsolódtam hozzá az enyémmel, de erről majd később.) Volt IKT, kreatív töri verseny, egy nagyon cool etikatanárunk van, és hát mindig nagyra becsülöm azokat a kollégákat, akik tudják az összes pedagógusminősítéshez szükséges szart, de legalább is a módszertani dolgokat, amiket én nem. Én csak használom őket. (Ennyi idő után kellett megtudom, hogy a grafikai szervezőket is mind ismerem, csak nem tudtam, hogy ez a nevük.)
Elég jól éreztem magam. Persze nem nagyon tudtam az elmúlt két és fél hónapból kiindulni, ezért amikor felkértek, hogy beszéljek valamiről, úgy döntöttem, az első éves egyetemisták és a középiskolai évek közt húzódó szakadék kapcsán mindenféle szövegértési deficitről fogok pár mondatot mondani. Gondoltam, ez fontos, hiszen egyrészt innen sokan mennek egyetemre, sokan jönnek vissza gyakorló tanárnak, meg nagyjából az első éves szemináriumok azok, ahol még meg lehet ragadni, ha valami nem világos. (Persze ez nem mindig sikerül.)
Beszéltem arról a törekvésről, hogy az egyetemi angol szakon már nem csak a szövegértelmezés a cél, kulturális jelenségeket próbálunk megérteni (szokások, médiajelenségek, politika, emberi viselkedés, stb.), és hogy a diákok milyen nehezen szakadnak el attól, hogy 1) értelmezni csak szöveget lehet, 2) ami szórakoztat, azt nem kell kritikusan megérteni, csak passzívan befogadni.
Holott ez jó irány a bölcsészetben, hiszen idegennyelv szakra nem feltétlenül csak irodalmi érdeklődésű gyerekek mennek, viszont a megértés/reflexió mindenhez fontos, nem csak a hagyományos értelemben vett szövegekhez.
Az óráimon egy Michael Jackson-videóval (Thriller) foglalkozó cikket szoktunk olvasni, ami a videót a rasszizmus szemszögéből elemzi, a tézise pedig az, hogy a fekete karakter teljesen tipikusan -- azaz rémisztőként, veszélyesként, szexuális ragadozóként van bemutatva annak ellenére, hogy MJ az első fekete előadóművész, aki meghódította a tömegmédiát. Amikor meg kell érteni ennek a szövegnek a lényegét, a diákok rendre mellényúlnak; vagy a cikkírót, vagy egyenesen MJ-t nevezik rasszistának, de azt is gyakran leírják, hogy egy videót felesleges elemezni, az csak a szórakoztatás céljából készült. Az elemzés erőltetett, MJ és alkotótársai nem ezt akarták mondani -- írják. Magyarán nem tudják felismerni a különbséget tény és vélemény, illetve objektív és előítéletes vélemény között sem.
Ezek után elmondtam, hogy szerintem továbbra is fontos az olvastatás, a mondatok szétszedése, az álláspontok elkülönítése, az irodalmi határterületekkel való ismerkedés; ahogy az is, hogy hangsúlyozzuk, a kritikus gondolkodás az élet bármilyen területén elemi képesség/készség.
Megkérdezték, látok-e fejlődést, mondtam, hogy a félév végén nem, de gondolom, azért a harmadik év végére elérnek némi eredményt magukkal, mivel a felsőbb évesek (nyilván sok-sok olvasási meg írási tapasztalat után) jobban szerepelnek ezekkel az (amúgy tök egyszerű) szövegekkel.
Komolyabb észrevételt persze nem kaptam, ez nem olyan közeg, de azért jó érzés volt, hogy itt mindenkit érdekel a szakmája. Nagyon jól tudom magamról, hogy ez baromira nem életpályamodell- meg módszertan-kompatibilis probléma, de engem ez a karrier nem érdekel, és soha nem is fog. Ezt majd megcsinálják mások.
Viszont ma odajött egy idősebb töri szakos kolléga, és azt mondta, megihlettem, mert ma bevitte a Kossuth Lajos azt üzente... kezdetű nótát, hogy, mint interdiszciplináris vonatkozást, a dallam és az éneklés szempontjából is megnézzék a nagy nemzeti öntudat témájához. Mert hogy minden értelmezhető, ami körülvesz minket.
Hát, ha már ennyit elértem, szerintem oké.
