Azért valamit elmond

Azért valamit elmond ennek az országnak az állapotairól az, hogy titokban kell, hogy tudományos helyeken képezzem magam én, a középiskolai tanár, színháztörténész, anglista, egyetemi oktató, értelmiségi, olvasó ember.

Azért valamit elmond a hazai anglisztika helyzetéről az, hogy az emberek 75%-a nem ismert (aki ismert, az én egyetememről és az ELTE-ről való nagyjából), de mindenki úgy viselkedik, mint egy tótumfaktum. Ennyi idősen, amennyi én vagyok, igazán azt tisztelem (bocs), és tartom valamire (bocs), aki szerény, intelligens, nem a pozíciójából beszél, és tartja magát az elveihez.

Azért valami elmond a hazai egyetemekről és kutatókról az, hogy az angol irodalomtörténet megírásának tervezett nagyszabású projektjében melyik egyetem anglistái nem vesznek részt (pont ők azok, akik jövőre már csak 45 elsőévest irányozhatnak magukénak, a legkevesebbet az ország angol szakjai között). A terv remek, az előtervek pocsékak, a középkori fejezet gyalázatosnak ígérkezik, egyedül  mi hoztuk megint a formánkat, mert fel mertük azt vállalni, hogy kánonrombolásra lenne szükség, mert be kell látni, hogy Shakespeare egy ideológiasorozat terméke, és végre észre kell venni, hogy a 21. század irodalomtörténete nem arról szól, hogy valaki hányban halt meg, hanem hogy miért pont ő vált hosszú évszázadok viszonyítási pontjává.
Az angol irodalom magyar története fantáziacím ugyanis pont azt (is) implikálná, hogy bele tudjuk vinni ebbe a projektbe azt, hogy mi viszonyulunk ezekhez a történeti/kulturális megközelítésekhez - hát, most kurvára látszik, hogy a középkorászok közül csak a hülyék maradtak itt, és mintha csak a koramodernnel foglalkozó történészeket érdekelné az, hogy magyar nyelven tudást reprezentáljanak.

Az valamit elmond a hazai angol szakokról, hogy még mindig csakis Shakespeare-ről van szó, aki nyilván fontos, bár lehet, hogy nem is létezett, de vegyük észre, mint az előbb mondottam, hogy Shakespeare ugyan van és volt, de a "léte" inkább egy politikai tényező, egy gépezet. És nem véletlen, hogy manapság egyre inkább az a kérdés, hogy ki volt ő, vagy volt-e egyáltalán, vagy hogy hogyan definiáljuk azt az ágenst, aki ennyire súlyosan ráül arra, amit az angol kultúráról gondoltuk és gondolunk.
Ezért aztán nem az a kérdés, hogyan tanítsuk Shakespeare-t, hogyan tegyük maivá, hanem hogy hogyan tudjuk kritikus gondolkodásra rábírni a fiatalokat azáltal, hogy rámutatunk, Shakespeare sem más, csak egy jelölő, ami a név mögé bújt hiedelmeket, hiteket, kitalációkat jelöli. És hogy valójában nem Shakespeare maivá tételéről van szó, hanem arról, hogy a kor kihívásainak megfelelően át kell alakítani a kultúrafogalmunkat.
Szóval az elmond valamit a korról, de az oktatásról és a gondolkodásról is, hogy ezt nem tudjuk belátni.

Hogy

Az álmok, az ideálok, hogy az ember mindig jobb akar lenni, hogy az ember akar lenni valakinek valamije, valakiknek számára valaki fontos, hogy nem engeded el a célt, hogy elkeserít a bukás és a bánat, hogy annyira szeretnéd megtalálni, aki húsz évvel ezelőtt voltál, még akkor is, ha abban sok volt a kivetnivaló, de azért igazi volt, szép volt, őszinte volt.
Most is igazi, szép és őszinte, ezt mondod magadnak, de most már kicsit öreges, megfáradt és kiábrándult, pedig belül nem, vagy nem annyira. De itt van kívül ez a Kafka-kitin, ez a bogár egó, és csak pörögsz a páncélodon, nem tudsz még csak hasra sem fordulni, hogy bemássz az ágy alá örökre.

De hát olyan bosszantóak az okoskodók, a bárpultfilozófusok meg a kocsmaköltők, hát nem látjátok, bazmeg, hogy a világ miattatok is hamis, hogy ez az undorító képmutatás, ez a hamisság most már elképesztő méreteket ölt, magatok is elhiszitek magatokat, és ez a legrosszabb, pedig kicsit csendben kéne már végre maradni, kicsit nem beszélni, nem zajongani, nem őrjöngeni annyit, hanem lehalkítani magunkat, a lélegzésre koncentrálni, a betűk íveire koncentrálni, és valami csöndes sort mantrázni sokáig, nagyon sokáig. Nem morogni, nem berzenkedni, de nem is rajongani, szépelegni és bazsalyogni, csak kussolni szépen, mint az a nagy pipacs egy füves, békés, derűs mező közepén.