Van egy országosan ismert ún. független romaügyi szakértő, az iskolatársam volt régen, a gimiben. Szerény, magányos fiúnak ismertem meg, folyton verseket írt, kicsit tetszett is, de nem vett rólam tudomást, inkább egy szőke lányt (az iskola egyik széplányát) részesített(e) előnyben. Tényleg eléggé magának való volt, ahogy én is, délutánonként közösen üldögéltünk az iskola lépcsőjén, mert egyikünk sem akart hazamenni. Ő azért, én meg ezért...
Pár éve azzal vált híressé/hírhedtté, hogy -- mintegy szembefordulva a saját közösségével -- a teljes asszimiláció mellett tette le a voksát egy cikkben. Kikelt a civil szervezetek és az érdekvédők ellen mondván, hogy nem végeznek hasznos és értékelhető munkát.
Ezeket az akciókat nem annyira követtem figyelemmel, most azonban, hogy megjelent a híradásokban
ez a videó, vitába keveredtünk. Szerinte egy ilyen kezdeményezés csupán PR, eladható termék, csak a fővárosban érvényesíthető divatos árucikk. Igen, a slam divatos, viszont én nem tartom haszontalannak, 1-2 éve nagyon jól tudom használni például arra, hogy nehezen emészthető (irodalmi) tartalmakat befogadhatóvá tegyek. A legismertebb közösségi oldalon a kirohanása után megkérdeztem, hogy vajon tud-e tanácsot adni nekünk, nem romáknak, hogy -- ha ez a slames dolog nem... -- hogyan segíthetnék, ha akkut problémával találkoznunk. Hogy mik az eszközeink.
Azt válaszolta (tartalmi idézet), hogy a többség menthetetlen, de aki mégis menthető, és tanulni akar, azt a "jóisten" és a többségi társadalom bizalma majd megsegíti. No komment.
Hiába magyaráztam, hogy az ilyesfajta kezdeményezések éppen azt célozzák, hogy minél többen legyenek "menthetőek" és "tanulni akarók".
Egy szavam se lehet persze. Én nem vagyok roma, és hiába, hogy ő is főiskolát végzett, Soros-ösztöndíjjal Amerikában csinált ezt-azt, nyilván nekem lesz kevesebb közöm a roma kultúrához, dacára annak, hogy nap mint nap küzdünk meg a kollégáimmal együtt a suliban az iskolaelhagyás jelenségével és a cigánygyűlölettel. Tán gonosz vagyok, de azért kimondom, hogy míg a mi gimnáziumunkban nem cigányozott senki (és az ő gyönyörű, csak félig roma származású gyermekeit sem fogják szegregálni abban a remek iskolában, ahova majd bekerülnek), ott, ahol dolgozom, a rasszizmus és a cigány kultúrához/hagyományhoz kapcsolódó problémák napi szinten képeznek témát és dilemmát. Ezért érzem úgy, hogy
nem kevés közöm van ehhez az egészhez, legalább is azokban az órában, amikor azon dilemmázok, hogyan oldhatnám meg ezeket a problémákat. Még akkor is, ha viszonylag kevés tárgyi tudásom van erről az egészről.
És ezért bosszantanak annyira a fenti videó/kezdeményezés okán tett kijelentései.
Én elhiszem, hogy egy videóshottal nem lehet megváltani a világot, ennek ellenére borzasztóan nagyra becsülöm az összes jóakaratú ember reakcióját és tetteit (mert azok is vannak). És hiszem azt, hogy nem mindenki politikai meg anyagi indíttatásból teszi, amit tesz. Mert például én sem. Talán naiv vagyok. És soha nem tanultam New Yorkban. És soha nem voltam politikai pártok tanácsadója ("független szakértő") egyik oldalon sem, és valószínűleg nem is leszek.
Ami dühít, az a sznobizmus, ami lenéz mindenfajta segítő szándékot abból a pozícióból, ami beleágyazódik ugyan a roma tradícióba, de már régesrégen "védve" is van attól. Az a pökhendi metropoliszi-fővárosi mentalitás, ami lokálpatrióta vidéki romantikával és elvágyódással áradozik a Göcsejről (hétvégenként), de azért számon kéri a centralizációt. És a közösségi oldalakon osztja az észt meg az igét, közben a gyakorlatiasságot hiányolja.
Az osztályomban jelenleg két roma diák kiesését próbálom megakadályozni, az egyik teherbe esett év elején, a másik nem, viszont, mivel az apja külföldön dolgozik, teljesen a fiúja befolyása alá került, aki, mondhatni, átvette a családfő szerepét náluk. Nem fantáziálom azt, hogy túl sok szerepem lenne ezekben az ügyekben, a családi háttér nyilván sokkal fontosabb szerepet játszik abban, hogy míg az állapotos lány valószínűleg le fog érettségizni, a másik "menthetetlen". De akkor is úgy gondolom, hogy ha nem lennék maximálisan támogató az első esetben (a gyerek, az osztály és a szülő felé), sokkal kevesebb esély lenne arra, hogy ez a lány elvégzi ezt az iskolát. Nem vitatom el az ő személyes érdemeit persze, már nyáron kiszúrtam, hogy mennyire ambiciózus.
Teljesen aláírom, hogy a politika kisajátítja a romakérdést ugyanúgy, ahogy a hajléktalankérést, a melegkérdést, a családkérdést, a nőkérdést, és még sorolhatnám. De nem tudom, milyen alapon kezdünk ki egy civil kezdeményezést (nem nagyon tudok másra gondolni, mint némi [költői] irigységre), mert hiába roma valaki, nem feltétlenül van testközelben konkrét esetekkel. Főleg ha a tanulásról, a tudásról és annak megítéléséről van szó.
Be kell látni, hogy a tudás manapság nem magától értetődő érték, el kell magyarázni, illetve inkább rá kell vezetni a gyerekeket, hogy miért az. Ezt minden valamirevaló pedagógus érti manapság. És ez nem a gyerekek hibája, ilyen világban élünk. Emberünk majd meglátja, ha a gyerekei nem akarnak Jókait olvasni kamaszkorukban...
