2014. december 31., szerda

adjon az isten

Erdős Virág:
Adjon az Isten, avagy 53 „originál haza-ötlet” az új esztendőre


adjon az Isten szebbet-jobbat
békességesebbet
vidámságból sokat búból
kicsit kevesebbet
ne filózzon sepercig hogy
mér’ ilyet vagy
mér’ ne
olyat adjon amit saját
magának is
kérne

olyat ami mellé nem kell
kitenni a karikát
olyat ami nem fogja meg-
ríkatni a Marikát
olyat ami még a nagyon
ziziknek is bejön
olyat ami sima ciffes
dörzsikével lejön
olyat amit
éhgyomorra is be lehet venni
olyat amit nem muszáj a
nyelved alá tenni
olyat ami világos és
kertkapcsolatos
olyat ami bárhogy hívod
éppoly illatos
olyat ami nem hajt meg és nem okoz
demenciát
olyat ami
kopásra is biztosít garanciát
olyat ami egészséges és hát
végül is
lehet kérni szalonna meg
hagyma nélkül is
olyat aminek a füle
nem szakad le hazáig
olyat ami pont kitart az
árvíztól az aszályig
olyat amin főzés helyett
elég egyet rottyantani
amit még az Isten se fog
az ölünkbe pottyantani
olyat ami hosszútűrő
viszonylag és kegyes
olyat ami nem túl erős de legalább
hegyes
olyat amit nem lehet egy
mozdulattal cécézni
olyat ahol nem szokás a
más bajára vécézni
olyat ami még jövőre is jó lesz
ha lesz
olyat amit még az apám
gyomra is bevesz
olyat amiről lerí hogy sok-sok édes
titka van
olyat ami még a hosszú
hétvégén is nyitva van
olyat amit pesten is lehet
de helyben is
olyat ami vízben is finom
de tejben is
olyat amit nem nyirbálnak ész nélkül csak
hajtogatnak
olyat amit páran pont az
ünnepekre tartogatnak
ami csak a
vágott füle miatt tűnik vadnak
amihez ha szerencsém van
még villát is adnak
olyat amit nem kell zsebből
simán lehet tébére
olyat amivel ki lehet
kerülni a vébére
olyat amihez kilónként
plusz még egy-egy mega jár
olyat amit még a suttyó
gyerekem is bekajál
olyat amivel megéri
még egy percet vacakolni
amit ilyen kis helyre is
jól be lehet szuszakolni
olyat amiből pont kijön
tízmillió szelet
olyat ami félóránként
bemondja hogy szeret
olyat amit úgy egyébként
búcsúzóul szokás
olyat minek párja nincs de
hogyha van az szopás
amivel egy
mosókonyhát is fel lehet vidítani
olyat ahonnan tilos lesz
akárkit is kitiltani
olyat amihez naná hogy
van kapaszkodó
olyat ami szobatiszta és
ragaszkodó
olyat amire nincs mentség de van
magyarázat
olyat ami csapást is mér ha kell
nem csak lázat
olyat amin sok jó fej egy
életen át agyal
olyat amibe trollal van
beírva hogy magyar
ami tiszta mint a
szégyen
ami nincs még de majd
légyen
olyat ami nem izgat
és nem éget
és nem ereszt
olyat ami sokkal simább ügy mint a mount
everest
sőt
maradt egy hülye ötlet
még ide a végére is:
olyat amiért elmennék
még a világ
végére is

(E. V.)

2014. december 28., vasárnap

Janne Teller: Semmi

Egy csapatnyi nyolcadikos egy dániai kisváros általános iskolájában úgy dönt, bebizonyítják nihilista osztálytársuknak, hogy az életnek igenis VAN értelme. A hippi felmenőkkel rendelkező Pierre ugyanis úgy véli, semmi nem elég fontos az életben ahhoz, hogy annak jelentőséget tulajdonítsunk.

A felütés nem igazán egy klasszikus ifjúsági regényre vall, bár ha az utóbbi évek ifjúsági irodalmát nézzük, a történetek, a világkép és a szereplők is egyre kevésbé idilliek és meseszerűek. Pierre Anthonra mondhatjuk, hogy realista, hogy Byronista vagy hogy spleen, de a viselkedése nem nagyon tűnik póznak, de még kamaszos dühnek sem igazán. A napjait egy szilvafa tetején tölti, mint valami középkori remete, és azzal foglalkozik, hogy az osztálytársai gyermeki illúzióit töri darabokra (stílszerűen szilvával hajigálja őket fentről), és Lucifert, a tagadás szellemét játssza a gyermeki paradicsomban.

A csapat mindent elkövet, hogy Pierre-t, a filozófust visszarángassák a boldogságba és az élet értelmében való hitbe, ami egy tökéletesen naiv és helyes szándék, hiszen az életben minden gyerek úgy indul, hogy a bizalma a jóságban, a biztonságban és az életben töretlen. A küldetés végül -- az ifjúsági regények happy endes narratívájával szemben -- nem sikerül. De a legnagyobb törés talán nem is ez, hanem hogy rádöbbennek arra, hogy amit értéknek hittek, és amit a Fontos Dolgok Halmába összegyűjtöttek, tulajdonképpen mulandó, és előbb-utóbb értéktelenné válik. Pierre Anthonnak tehát reménytelenül igaza van, az ördög nyert.

Pierre vesztét nem az okozza, hogy nem hajlandó tudomást venni a Fontos Dolgok Halmáról, hanem hogy végül bebizonyosodik, hogy igaza van. Az igazság fáj, szokták mondani, úgyhogy le is számolnak vele gyorsan. A többi gyerekszereplővel szemben Pierre ugyanis gondolkodik, és olyasmire jön rá, amit a többiek nem akarnak hallani.

A történet tehát nem túl bonyolult, a jó és a rossz dichotómiájára, küzdelmére, dilemmájára épül, a furcsaság csak az, hogy a gyerekeket hagyományosan a jó világához kötjük, itt pedig az látszik, hogy mennyire kiábrándítóan relatív minden: a jó szándék, illetve az arra adott negatív reakció hogyan fordul át gonoszságba. A legyek ura (ami persze nem ifjúsági regény) óta tudjuk, hogy a gyerekek akár borzalmakra is képesek, sőt, olykor gonoszak, és hiába próbáljuk a társadalom hatásainak betudni mindezt, az egyéni felelősség akár a gyerekeknél is felmerülhet. Ha mindig nem is, itt biztosan -- a regény narrátora az egyik szereplő, akit nem a kívülállósága tesz meg beszélővé, hanem csak a véletlen. Morális dilemmák nem igazán vannak, még akkor sem, amikor már egészen vad dolgokat kell beadni a Fontos Dolgok Halmába. A szülők csak a történet végén kerülnek képbe, amikor az egyik kissrácnak a mutatóujját követelik a Halomba; ekkor a korábbinál még szürreálisabb fordulatokat vesz a történet. A gyűjtemény egy rakás tárggyá válik, és bár kiderülhetne, hogy az "élet értelme" nem a kollekció darabkáiban manifesztálódik, hanem az maga a cselekvés, a törekvés lett volna esetleg, ezt senki nem ismeri fel.

Nem akarom azt az olvasatot erőltetni, hogy a Semmi egy ifjúsági regény, de nyilvánvalóan a gyerekeket érintő kérdéseket (is) feszeget nagyon hasonló módon azokhoz a könyvekhez, amik az utóbbi években lettek népszerűek (Harry Potter-széria, Útvesztő-trilógia). Nos, igen, a kamaszok manapság egyáltalán nem látják rózsaszínnek a világot, persze lehet, hogy régen sem látták annak, csak míg a pöttyös és csíkos könyvekben minden problémájuk megoldódott, ezek az új regények mintha -- még ha persze metaforikusan is -- jobban rávilágítanak azokra a dolgokra, amik valóban érdeklik őket. Mondjuk ilyen az élet értelme, a boldogulás, az érvényesülés, a túlélés, a racionalizmus kontra érzelmek, a gonoszsággal, az elnyomással, a különbözőséggel való szembesülés, és ilyesmik. Hallottam én már kamasztól, hogy az élet nagy szívás, és nem, nem volt depressziós, nem is a szerelmi életére gondolt, csak hát együtt él a szüleivel, és része a mindennapos létharcnak. Mintha manapság korábban kellene szembesülni a valósággal vagy azért, mert nincs erőnk illúzióban tartani a gyerekeket (hiszen már nekünk sincsen olyanunk), vagy mert a külvilág túlságosan a mindennapjaink része lett, és ezáltal beletolakszik a gyerekek életébe is. Nem mondom persze, hogy ettől még ne létezne szép gyerekkor, de egyáltalán nem csodálkozom, hogy a tizenévesek nem akarnak felnőni. Nem akarják meghallani Pierre-t.

        

2014. december 23., kedd

Vége van - ja nincs

Ezt az évet is lezárjuk lassan, és még mindig élünk.

A tegnapi nap nagy rádöbbenése, hogy én már mindig csak ilyen leszek, ilyen kis görcs, szorongós, idegeskedő, és még az sem igazán vigasztal, amit a minap olvastam, hogy esetleg intelligensebbek vagyunk fajtársaimmal az átlagnál, so what.
Igen, rájöttem, hogy ha több pénzem, nagyobb házam, jobb munkám, kocsim lenne, és mindenki szeretne, aki meg utálna, az se érdekelne - nos, akkor is megtalálnám az okot rá, hogy feszengjek. És hát a hátralévő életemben arra kell vigyáznom, hogy NE válasszam a rossz feszültséglevezető módszereket. Mert ebben nem vagyok jó. De tudom, miért nem vagyok jó, azért, mert a feszültségtől és a szorongástól való félelmemben szanaszét tervezem az életem, ahogy a HS7 mondja, megtervezem még a holnapi terveket is. És utána valami hirtelen akcióval felgyújtom az összes tervet, de ettől lelkiismeret-furdalásom lesz, és kezdem előröl.

Ha amerikai lennék, és valami divatos liberális demokráciában élnék, és lenne rá időm (meg lóvém), biztos valami pszichológusnál beszélném ki magamból a mindennapi szorongásaimat. Így viszont meg kell elégednem azzal, hogy néha idehányok a blogba, vagy iszom, esetleg éberen forgolódom hajnalban, miközben mindenfélék járnak a fejemben. Elolvasok néhány okos cikket, amik öt percig megnyugtatnak. Pótmegoldásokhoz nyúlok, például elhatározom, hogy szép izmos leszek vagy hogy rengeteget fogok olvasni, és befoltozom hiányos ismereteimet különféle területeken.
Aztán a valóság az, hogy itt ülök egy rakás esszé fölött, amit elsős egyetemisták írtak (olvasmányaikról), és amelyek hivatkozásjegyzékében -- nem viccelek! -- olyan mesterművek vannak feltüntetve, mint az 1000 kérdés, 1000 válasz című nyelvvizsgakönyv. (Jó, persze, igazságtalan vagyok, mert nem beszélek arról a három értelmesről, aki pedig.)
Ők a jövő generáció. Ők fognak eltartani, amikor majd nyugdíjas (??) leszek.

Persze nem hibáztatom őket, hiszen csak olyanok, mint a felnőttek körülöttük. De persze miért is nincs meg  bennük az igény.... egyszer biztos rájövök erre is. Vagy nem, hanem csak csendben szorongok tovább.

A főnököm egyébként azzal a hírrel bocsátott el téli szünetre, hogy új órákat kapok a második félévtől, nekem kell megtanítanom a holland diákot magyarul. R. már másodszor kilencedikes, mert nem beszél magyarul, a KLIK nem tudja megoldani a taníttatását/korrepetálását, a vezetőségnek pedig hiába ajánlottam, hogy szerzek tanárt, ragaszkodtak hozzá, hogy ők oldják meg a dolgot. Amikor felvetettük, hogy kéttannyelvű iskolába kellett volna íratni ezt a fiút, megsértődtek, és a lojalitás hiányával vádoltak minket. Az "igenis meg tudjuk oldani ezt a problémát" mögött pedig ott a teljes inkompetencia és elmebaj. És nem lehet megmondani ennek a családnak, hogy belebuktunk a dologba.
Két órát kaptam. Egyéni foglalkozás formájában. Értitek? Tehát míg egyébként az ember súlyosan megfizeti a nyelvtanárokat, ha az iskolai lehetőségekhez képest mást és többet akar, nekem ezt ingyen kell csinálnom. De ez nem minden! Hiába mondtam, hogy nem vagyok magyar mint idegennyelv tanár, az iskolavezetőség számára ez a szakma ismeretlen! Nem fogják fel a különbséget magyar nyelv és irodalom szak, angol szak, és hungarológia szak között."Ezt a problémát csak te tudod megoldani...."
Elképzeltem, ahogy év végén, amikor még mindig nem tudja Homéroszt idézni a gyerek magyarul, majd én leszek a felelős. Hogy nem tanítottam meg. Hogy elveszítettük. Mert okés, a tavalyi szaktanáraira még rá lehetett parancsolni, hogy írják be neki a négyest, de idén ez már nem fog menni. Most azon gondolkodom, írásba adom, hogy nem vállalom a felelősséget.

Na, de ne gondoljak erre, gondoljak inkább arra, hogy ma temetésre kell mennem, mert az osztályban az egyik lánynak két hete meghalt az édesapja. Rákban. Amit ősszel tudtam meg. Mert nem olyan régen diagnosztizálták.

Nem tudom, hogy lehet túlélni itt. Majd ha egyszer valaki 2050-ben elolvassa ezt a bejegyzést, kommentelje ide, hogy sikerült-e. Ha még élek, válaszolok neki.






















2014. december 16., kedd

Passz

Megállapítás 1: számomra is hihetetlen, hogy nem szerethet mindenki. 36 évesen rájönni erre azért ciki.
Amikor egyetemista koromban eldöntöttem, hogy az, ami a gondolkodásomhoz a legközelebb áll, azt úgy hívják, liberalizmus, még nem gondoltam bele.
Ahogy abba sem, hogy hiába minden jó szándék, ezen kurvára nem fogok tudni változtatni. Mert ha az ember jól csinálja (szerinte), hajlamos azt hinni, hogy az a követendő út. Hát nem.
Hiába fogadsz el mindenkit úgy, ahogy van, egyszer csak odabasz a valóság, és aztán meg neked fáj. Ezért aztán, ha jót akar, ne legyél liberális. Mindenki dögöljön meg, aki nem olyan, mint te.

Megállapítás 2: Vannak idióták. És hiába csak 16 évesek, akkor is idióták. Hiába helyezed beléjük a bibliai jó szándékot és hitet, mert gyermekek, akkor is idióták akarnak maradni, mert gyermekileg nekik ez jó, meg különben is túl ostobák ahhoz, hogy ezt felismerjék. Ráadásul az ostobaságuk és idiotizmusuk -- úgy érzik -- minden alól felmenti őket. Mos'mér....

További tények:
1. Fogalmazást kellet írnom hetedikes etikára, mert a gyereknek fogalma nem volt arról, mi az, hogy "erkölcsi problémák" (ez volt a fogalmazás címe). Azért nem volt, bazmeg -- üzenem a tanárnéninek -- mert sajnos ő egy jó gyerek, az a fajta, akinek KURVÁRA nem okoz az erkölcsi problémát, hogy éppen megvédje azt az osztálytársát, aki vernek. Vagy basztatják. (Őt is fogják még sokat basztatni a családja miatt, de ezt még nem tudja, mert fiatal, és meg mert neki jó itt, és hála isten, nem érti a valóságot annyira, és remélem, a basztatás sem erkölcsi problémát fog neki okozni, hanem jól orrba vágja azt, aki bunkó.)
2. Tényleg, már másra sem vágyom, mint hogy ne lássak emberi lényt magam körül két hétig, temetkezhessek a könyveimbe, a tudományomba, a főzésbe, a vörösborba, bármibe, ami nem humán interakció, vagy ha az is, kimerül a tévé előtt heverés közbeni "ühüm"-ben, és passz.