Bének nehezen múló, keserű gyerekkora volt. No, nem a
legszerencsétlenebb gyerekmolesztálós, erőszakoskodós, a szó szoros
értelmében vett szülői hatalomfitogtatással megnyomorított gyerekkor,
mint sokmillió gyereknek ebben az univerzumban - de éppen elég rossz
ahhoz, hogy hosszútávon is nyomokat hagyjon.
Bé ezért nem szeretett gyerek lenni, és ki is lógott mindenfajta
kiskorú közösségből. Akárhányszor olyanokat mondtak neki, hogy "addig
örülj, amíg gyerek vagy", meg hogy "örülj a jó dolgodnak" a sokat tudó
tizenévesek mély nézésével és bölcsességével összevonta a szemöldökét.
Furcsa gyerek volt. Szabaidejében neki szimpatikus, képzeletben
mindenféle jótulajdonságokkal felruházott felnőtteket követett,
öngyilkos verseket olvasott, és ha nagyon begurult, kioktatta a szüleit.
Amiért persze megkapta a magáét - szóban és tettben. Legtöbbször
olyanokat mondtak neki, hogy "te még ezt nem tudhatod", "azt sem tudod,
miről beszélsz" és hogy "te ehhez nem értesz" és "nem jól emlékszel".
Bének legtöbbször nem volt kedve vagy ereje vitatkozni ezeken a
dolgokon, inkább kényszerűen végighallgatta a szentenciákat, aztán
bezárkózott. Magába, a könyvekbe, a szobájába, vagy sétálni ment a
kutyájával. Vagy felhívott valakit telefonon, de aztán nem szólt a
kagylóba. Esetleg naplót vagy képzeletbeli leveleket írt fiktív
barátoknak.
A körülötte lévő gyerekek szerint Bé megjátszotta magát. Úgy
látták, hogy nem tud örülni, általában semmiben sem vesz részt, és
szerintük ez azért volt, mert túl sokra tartotta magát, és lenézte a
környezetét. Szabadidejében inkább olvasott vagy a belső hangokra
figyelt, írogatott, megfigyelt, vagy fényképeket és újságcikkeket
rendezgetett. Figyelte a felnőtteket, és stratégiákat talált ki a
túlélésre. Éjszakánként történeteket írt a fejében, és úgy képzelte,
hogy ha majd híres író lesz, eladja őket filmsorozatnak, annyira
szentimentálisak és egyszerűek. Vagy videóklippeket talált ki dalokhoz.
Esetleg forgatókönyvtervet musical-ekhez.
És tanult is, rengeteget. Egyrészt érdekelte őt más emberek
élete, akié jobb volt, azért, akié rosszabb volt, azért. Másrészt úgy
gondolta, a tanulás megteremtheti a fejében a gyerekkor átvészeléséhez
szükséges rendszereket. Strultúrált, építkezett, organizált
fejben, racionalizált és minden életében felbukkanó személyt és
megtörtént eseményt megtámogatott jobbról, balról, előről és hátulról.
_____________________________________
Bé komolyan hitt abban, hogy a rossz élet is jobbá tehető, pedig az
ilyesfajta optimizmus nem is volt divatos a környezetében. Abban is
hitt, hogy ha rendet tart a fejében és maga körül, akkor áthidalható a
káosz és megteremthető a rend meg az azzal járó béke. Mindezt az
olvasmányai - köztük sok pszichológiai irodalom - is
alátámasztották. Úgy gondolta, hogy a gyerekkor csak egy szükségszerű és
átmeneti állapot, és ha ügyesen, energiákat és erőt tartalékolva túléli
az ember, akkor megszűnik a kiszolgáltatottság, és végre a maga
sorsának irányíthatója lehet.
A szüleivel lefolytatott néhány értelmetlen vitát leszámítva nem
nagyon voltak konfliktusai más emberekkel. Ha valaki rákiabált vagy
veszekedett vele, makacs csenddel vagy éppen összehúzott szemöldökkel
tűrte, és azt firtatta, vajon mi lehet az indulatok vagy az esetleges
dühkitörések mögött. Csak nagyon ritkán sírt, és akkor is csak dühében.
Még ritkábban emelte fel a hangját. Sosem patáliázott, cirkuszolt,
hisztizett, vagy követelőzött, mert úgy gondolta, az indulatosság a
gyengék ismertetőjele. Ezerszer látta ezt felnőtteken, olyan
felnőtteken, akiknél bölcsebb és okosabb, belátóbb, és engedékenyebb
akart lenni. Valahányszor ez nem sikerült, bűntudata támadt. Minél
megbocsátóbb és megértőbb akart lenni másokkal, és annál kíméletlenebb
volt magával. Volt benne valami görcsös bizonyítási vágy, amivel
igazolni akarta azokat a mesés axiómákat, hogy "jótett helyében jót
várhatsz", hogy "azok vagyunk, amivé tesszük magunkat", hogy "minden jó,
ha vége jó", és hasonlók. Hogy a jóindulat jóindulatot szül. És hogy a
másoknak nyújtott segítség lehetséges.
És Bé nemhiába várt. Elmúltak a muszáj-évek, és megszűnt
jónéhány gyűlölt kötöttség. A stratégiákat, amiket addig sikeresen
működtetett, átigazolta az új, felnőtt életének egyéb területeire.
Sikeres és megbízható ember lett belőle. Olvasott volt, intelligens,
hozzáértő. Egy idő után többé-kevésbé a gondolatai csigaházából is
kibújt, és elkezdett beszélni az emberekhez. Mert hogy sokan voltak
körülötte: idősebbek, fiatalok, férfiak, nők, gyerekek, csalágtagok,
rokonok, ismerősök. Végre érezhette a választási lehetőségek
szabadságát, és boldog volt, hogy már nem tartozik elszámolással vagy
hálával senkinek.