Nem szokásom év végén mérleget vonni, általában nem érdekelnek a nagy fordulópontok, de aztán meg van, hogy minden héten megvonom és elhatározom, hogy a következő héten új életet kezdek.
Ezt is most inkább azért írom, mert az egyik dolog, amin régóta gondolkodom, hogy mennyi kárral járt számomra az, hogy abbahagytam a naplózást. Ez biztos a képzés következménye is, ott elég sok szó van olyan technikákról, amikkel rendbe tudjuk tenni az életet magunk körül. Gyakorlatilag egész félévben ezt csináltuk, és ha valami jót kell említeni, ami idén történt velem, akkor ez a suli biztosan ilyen. Nem gondoltam volna, hogy ennyire fontos lesz.
Megpróbálom összeszedni, mi minden maradt ki az utóbbi időben, és megfogalmazom azt is, hogy az egyik cél ezek (vissza)pótlása lesz, mielőtt a hiányok még ennél is jobban eluralják az életemet.
Az egyik ilyen dolog a naplózás. Hónapokkal ezelőtt vettem egy csomó jegyzetfüzetet és szép noteszokat, amiket kifejezetten arra akartam használni, hogy mindenféle fontos dolgokat megosszak magammal - aztán az egészből persze nem lett semmi. Felírtam néhány gondolatot, megfogalmaztam célokat, aztán abbahagytam. Azt hiszem, nyári az utolsó jegyzetem, és bár ide a blogba októberben is írtam, jó lenne ennél sokkal többet.
Iskolai feladatként gyakran kapunk írásmunkát, amit nagyon szeretek. Megfigyeltem, hogy kb. egyetlen visszatérő témám van, ez pedig a hiány. Ez furának tűnhet, hiszen alapvetően mindenem megvan. És bár vannak dolgok, amiken jó lenne változtatni, fogalmam sincs, hogy ezek a változások be tudnák-e toldozgatni-foldozgatni ezeket a réseket. Azt egyelőre ugyanis nem tudom, hogy hogyan kell elfogadni nehezen elfogadható dolgokat, hogyan kell pozitívan várakozni a változásra, ami talán sosem jön el, vagy hogy hogyan kell konstruktívan megoldani, hogy a meglévőt máshogy, derűsebben lássuk. Egyáltalán: fogalmam sincs, hogy kell derűsnek lenni. Vagy hogy lehet-e.
Szóval részben erről szeretnék írni többet.
Ez a biblioterapeuta képzés nem csak azért fontos, mert eszembe juttatta a naplózás fontosságát, hanem mert nagyon jó felnőtt emberek közt lenni, hallgatni őket, beszélgetni velük. Volt egy olyan félelmem, hogy agyamra megy majd a szépelgés, túl sok lesz az énfeltárás, hasonlóak lesznek a történetek és kiakaszt majd a sok túlcsorduló érzelem. Tényleg van néhány nő, aki kissé túlértékeli a saját fontosságát, de a többség tök normális átlag küzdelmekkel, nyavalyákkal, hülye családdal, miegymás. Van egy pasi is, Laci, aki egyébként jogász, és a nyugdíj utáni kiégés ellen jött el tanulni. Mivel ráér, már minden szakirodalmat elolvasott, tök okos dolgokat mond, és borzasztóan empatikus. Jó velük lenni, az is szuper érzés, hogy mást csinálhatok, hogy kiléphettem a saját szakmám kereteiből és most tanulhatok egy újat. Még nem tudom, konkrétan mi sül ki ebből, de az biztos, hogy én nem csak az önismeret miatt mentem oda, hanem mert csinálni is szeretném ezt.
A másik dolog, amit vissza szeretnék hozni az életembe, az a zene. Volt ugyanis egy pont, amitől kezdve egyszerűen abbahagytam a zenehallgatást. Magam sem tudom, hogy történt, de azt hiszem, úgy, hogy egyszerűen túl sok dolgom lett, és egy csomó minden mást elkezdtem ennél fontosabbnak tartani. (A Spotify korszakról teljesen lemaradtam például.) Háttérként a legritkább esetben hallgattam zenét, szerettem rá odafigyelni, dolgozni sem tudok akkor, ha szól valami. Ha pedig pl. valamilyen házimunkát végzek, akkor inkább podcastok szólnak. (Na, a podcastokra tényleg teljesen ráfüggtem.) Munkába menet a buszon pedig inkább olvasok, mert arra is mindig úgy kell ellopni az időt.
Az 55 könyves kihívást idén sem sikerült teljesítenem (tavaly az ötvenet sem tudtam), és folyton úgy érzem, hogy le vagyok maradva az olvasással is.
Aztán ott a jóga. Szeretnék megtanulni jógázni. Nem a mozgás miatt feltétlenül, mert az mindig is megvolt. Inkább a lelassulás miatt.
Bár egy csomó relaxációs módszert használok most már, a leghatékonyabbakat mégsem, és jó lenne ezeket tudatosabban alkalmazni azzal együtt, hogy a mérgező dolgokat kiiktatom (tudom, ezt manapság borzasztóan trendi mondani, de tényleg van pár dolog, amit egyszerűen csak el kellene hagynom, mert úgyis ömlik szenny az emberre naphosszat.)
Végül pedig az intimitás.
Na, azt nagyon szeretném valahogy visszaszerezni.
Mert már elviselhetetlenül nagy a zaj.
