Felesleges ember

A múlt héten két esti programon is voltam, és meg is állapítottam, hogy a kultúrát nem a munkásosztálynak találták ki, és hogy nyelvlógatva várom a hosszú hétvégét ("- De minek húzza azt a kötelet maga után? / - Kötelet? Azok a beleim."). Mindegy, azóta megírtam a cikket, a könyvet is majdnem megrendeltem, meg megcsináltam egy félkómában elvállalt fordítást (vállaljunk színházaknak munkát, mert imádjuk a színházat), amit majdnem elfelejtettem, mert csak a törkölypálinka miatt voltam nagylelkű és önzetlen.
Nem doktoriztam, és egyáltalán nem vagyok hajlandó belegondolni a helyzetbe, mert ha minden igaz, Áder aláírja az alkotmánymódosítást, és onnantól kezdve egy csomóan a környezetemben nem lesznek család, a srácok/tanítványok sorsa, ha netán ingyen egyetemet végeznek (isten ments! hiszen onnan meg mindenkit kirúgdostak), a munkanélküliség, elhurcolhatják a hajléktalanokat, akik nyilván csak isznak még egyet, és kurvára röhögnek ezen az egészen, mert legalább addig sem kell az utcán aludni, amíg leülik a büntetést...
... ellenben nagyon remélem, hogy a kereskedelmi médiában betiltott kampány ellenére jól elküldik ezt a bagázst a h.... f....-ra, mert nem tudok már mást gondolni, hiába is gondoltam eddig, hogy Orbán intelligens, hogy meg van zakkanva az egész banda. Hogy az ottan egy őrült, akinek senki nem meri megmondani, hogy pucér a segge.

Az Erdős Virág estre egyébként eljöttek páran a tanítványaim közül, és igazából ez kellene, hogy számítson, mert igen, igen, van köztük olyan, aki még a Magyar Hírlapbeli ügyéről is tudott, de a többiek is legalább felfedeztek annyit, hogy ez itt közélet és költészet, és mondhatom, ma az egyik legfontosabb feladatom az volt, hogy elmagyarázzam, hogy mitől tetszhetett volna nekik jobban egy ilyen irodalmi program, és megértették. Viszont igen, volt olyan is, aki bánta, hogy nem tudott eljönni, és páran azt is megtudták, mi kellene, hogy a kritika lényege legyen.

Sok, sok, sok, sok dolog van még, mert mondjuk az Anyegint is néztük ma, és képtelen vagyok elhinni, hogy nem tudnak a saját kis korlátolt 21. századi látásmódjukból kitekinteni 18 éves létükre, és felfogni azt, hogy miért van a szerelmi párbaj meg a barátok közötti viszály... persze lehet, hogy csak azt az egy megjegyzést kellett volna észrevennem, amelyik azt mondta, "Mit izéltek, ez ma is így van, ha valaki táncol a csajoddal, balhézol." És tényleg.
De akkor is, miért kell lebiszexezni Anyegint, aki (jó, kicsit hatásvadász módon) sírva fakad a lelőtt Lenszkij holtteste fölött; és: a lélek annyira bonyolult, és hiába feszülök rá, hogy ezt érzékeltessem vagy elmagyarázzam, sokszor nem sikerül, és ledöbbenek, hogy kik ezek, pedig hát semmi különös, csak az apjuk-anyjuk előbb folytja sörbe a lelkét, csak nehogy kiderüljön, mi van ott.

Két hét múlva egyébként részeg színészekről fogok előadást tartani. Biztosan ez sem véletlen.

Képezzünk agyakat

Elmentem próbavédésre Szegedre, aztán volt egy pont Bátaszéken, amikor meg kellett állnom... sírni. Hát igen, egy parkolóban, mint a giccses-melankolikus amerikai filmekben. Mert hogy úgy éreztem, hogy most van elegem. A hajtásból, a betegségből, a filléreskedésből, az anyagi kötéltáncból (ezt loptam, de elég jó kép), a kamaszokból, abból, hogy széllel szemben próbálok érvényesülni, hogy valahova jussak, hogy a főnök folyton keresztbe tesz, én meg nem tudok diplomatikusan viselkedni, sőt, nem is tudok igazán viselkedni ebben a helyzetben, hogy mennyi, de mennyi munkám van, hogy nem tudok már éjszaka fennmaradni, és nem is akarok, hogy egy csomó plusz munkát vállalok, ami elveszi az időt mástól, de muszáj, stb. stb. stb.
Aztán végül is minden jól sikerült, csak elfáradtam. Inkább lelkileg. És oltári a munka. És ha a gyakorlati hasznát nézzük, semmi értelme, de ha feladnám, utálnám magam. Amiért feladtam. Meg mert -- hát ez van -- nárcisztikus vagyok, és muszáj közzé tennem a gondolataimat.

Mától aztán ismét dolgoztam, és a főnök megkérdezte, nagyon beteg voltam-e. Közvetlenül azután kérdezte, miután szólt, hogy nincs meg a hét év alatt megszerezhető továbbképzési kreditem. Közben picit ennek utánakérdeztem, mert rögtön beparáztam persze, és hát lehet, hogy már év elején kellett volna szólnia.... De nem szólt. Most pedig keressük a számomra megfelelő továbbképzést, hát ki nem fogja találni a kedves olvasó, hogy mivé fognak átképezni?!

Igen, erkölcs- és etikatanárrá.

Erre gondolt a főnök. Hogy én. A barátnőim persze röhögőgörcsöt kaptak, mikor elmeséltem, én meg rögtön arra gondoltam, hogy milyen gazdag bloganyag lesz ez. A továbbképzés egyébként király, távképzés, minden online megy, még a vizsga is (szabadon választott évfolyamra és témára kell óravázlatot írnom, jujj, csak bírjak magammal...), úgyhogy ki se kell mozdulni. Sőt (na most figyeljetek), a legjobb eredményű képzett visszakapja a tandíjat.
Szóval hajszolnom kell most a főnököt ezért, ha már ilyen figyelmesen rám szólt, hogy "én vagyok az egyetlen", akinek nincs kreditje, nehogy tovább feledékenykedjen itt nekem. Különben is, egyéb gonoszságokat is tervezek, például szeretettel meghívom a március végi konferenciára, hadd hallgassa csak meg, mitől félt engem annyira. A Zsolnay-negyedben lesz. Pucc.

Amúgy meg vigyázzatok, mert én leszek itt a legerkölcsösebb hamarosan, lehet, hogy a tantestületet is nekem kell kiképezni...