A tökéletesség receptje

                            
Csíkszentmihályi Mihály A fejlődés útjai - A harmadik évezred pszichológiája című könyvét azért vettem a kezembe, mert az előzménye (Flow. Az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája.) annak idején újdonságként és forradalmilag hatott rám. Legalább annyira nem voltam azonban kibékülve ennek a másodiknak a szerkesztésével, a mondandójával, az utopisztikusságával. A professzor úgy beszél a könyvében, mintha megbízást kapott volna valami propagandagépezet irányítójától arra, hogy mondja meg, hogyan legyünk ezentúl jobb emberek, s hogyan teremthetünk ezáltal magunknak egy élhető, szépséges, virágzó, gyöngyörű világot. Ez a profétikusság nemcsak felettébb irritáló, de a gondolatmenet egyes tételeit és elképzeléseit kifejezetten diszkriminatívnak, demagógnak és közveszélyesnek tartom.
        A könyv alapgondolata az, hogy a flow, azaz az áramlat, ami alapvetően egy személyesen (vagy kisebb közösségben) megélhető koncentrált boldogságélmény, társadalmi szintre emelhető, és alapján képezheti egy újfajta társadalom kialakításának. Más szóval a világban eluralkodott káosz, az entrópia legyőzhető, és az evolúcióba való közvetett beavatkozással kialakítható a társadalmak és az ő tevékenységeik üdvös komplexitása. Mindenki egyénileg felelős tehát azért a világért, amelyben élünk.
        Ezzel alapvetően még ki is lennék békülve. A flow gondolata kifejezetten tetszett mindig is, mert közérthetően és bíztatóan írja le azt az öröm-folyamatot, amit az ember összpontosítással és munkával magában kialakíthat. A fogalom remekül alkalmas mind a művészetek, mind a szórakozás, és a munka fogalmainak a hasznosság elvének mentén történő összehasonlítására. Azaz mind egyénileg, mind közösségileg hasznos tevékenység lehet olyasmi is, amit egyébként könnyű és haszontalan szórakozásnak gondolnánk. Például ha a gyerek elektromos gitározik naphosszat, vagy programokat gyárt a számítógépen.
        Amit sok szempontból problematikusnak és önkényesnek látok, az a flow történelmi és társadalmi kontextusba helyezése. Az ugyanis mindenki számára világos, hogy az ideális cél a "jó társadalom" kialakítása lenne, ami "mindenkinek lehetőséget biztosít a cselekvésre: a sportolónak, a költőnek, a kereskedőnek, és a tudósnak egyaránt. Lehetővé teszi, hogy mindenki kifejlessze azokat a képességeit, amelyek segítségével társadalmilag is hasznos tevékenység által flow-állapotba juthat. Közben pedig állandó végelmet nyújt az ellen, hogy az egyik ember a saját érdekében kizsákmányolhassa a másik pszichikus energiáját. A jó társadalomban nem tudnak érvényesülni az elnyomók és az élősködők" (329. o.). 
        Mindez annyira szép és annyira jószándékú, hogy az összevont szemöldökű, morcos, cinikus kritikusok is csak meghatódhatnak rajta. Legyen mindenki jó, és jobb lesz a világ is. Kezdjünk alulról, az egyén szintjéről építkezni, úgynevezett "evolúciós sejteket" alkotni, és ezek hatására majd átalakulnak a nagyobb közösségek is, és egyszercsak hopp, egy jó élet kellős közepén találjuk majd magunkat.
        Csíkszentmihályinak érdekes példái vannak a közösségi szinten megvalósult és társadalmilag hasznos flow-élmények elterjedésére, amelyek - szerinte - az adott korban hátráltatták vagy megállították az entrópia (káosz) jelenségét. Mohamed próféta vallásalapító tevékenysége vagy Loyola puritán-jezsuita rendszere szerinte mind alkalmas volt arra, hogy kiutat mutassanak a romlásból. Hogy az ilyen és hasonló ideológiák közül aztán melyik válik (végül) kártékonnyá, diktatórikussá, autoriterré vagy radikálissá, az a szerző szerint csupán választás kérdése. Azaz "a mi választásunktól függ", melyik a helyes megoldás, és milyen úton halad majd az evolúció. Fel sem merül, hogy az általában csak egy nézőpontból bemutatott üdvös fejlődést hozó történelmi-társadalmi jelenségek más nézőpontból kártékonynak és elnyomónak bizonyultak az idők során. Hogy ugyanaz a történet/történelem legalább két, de inkább több szemszögből is megírható. Hogy például a születésszabályozás egy jól kidolgozott rendszere, ami Csíkszentmihályi szerint hatásos módja lehet a társadalom testén parazitaként élősködők ellen, más szemszögből a diszkrimináció, az emberi jogok, de legalábbis az emberi méltóság kérdéskörébe tartozik, hiszen hogyan lehet egységes és objektív szempontrendszerrel megállapítani azt, hogy kinek van elegendő és/vagy évekre előre megjósolható pszichikus energiája vagy jövedelme ahhoz, hogy gyereket vállalhasson. (A konkrét példa afrikai és csendes-óceáni szigeteki példákat említ arra, hogy a házasság, a szüzesség és a gyerekvállalás lehetőségét egy szűkebb közösség határozata alapján anyagi helyzethez kötötték [142. o.]).  
        A kategorikusságot elkerülendő, a könyvben minden fejezet végén találtunk egy kérdéssort és némi üres helyet, hogy mi, az olvasók, saját gondolatainkkal járuljunk hozzá a jobb világ megteremtésének lelki/eszmei megalapozásához. Ön, mélyen tisztelt olvasó, "meg tud-e barátkozni azzal a gondolattal, hogy a jövő alakulása attól függ, hogy mire fordítja jelenleg a pszichikus energiáját?" A kérdés igazán csak egy icipicit irányított, mert azt feltételezi, hogy a könyv alapfeltevései IGAZAK, a mi feladatunk tehát az, hogy igen, ha lassan is, de higgyük csak szépen el, hogy itt az ideje elkezdeni a születésszabályozás gondolatával foglalkozni, aktívan politizálni (nemcsak mert az egy lehetséges flow-élmény, hanem mert az egyénnek a szerző szerint döntési helyzetet biztosít), egyszóval minden szempontból gatyába rázni az életünket.
        A fejlődés útjai ehhez kíván segítséget nyújtani. Egy help-yourself típusú könyv, ami nem fárasztja az olvasóját azzal - bár egy terjedelmes bibliográfiát és a könyv végén egy szedett-vedett jegyzetapparátust azért hozzávág - hogy a temérdek irodalmi-szakirodalmi idézet forrásait lábjegyzetekben lehivatkozza. (Gondolom, éppen ezért a fordító sem fáradt azzal, hogy más szerzők idézett műveinek magyar hozzáférhetőségét megadja.) Csak ha már tanácsot kapunk, éppen az marad el, ami a legfontosabb lenne. A könyv elolvasása után ugyanis még mindig nem tudjuk, hogy (Csíkszentmihályi szerint) milyen fogódzók mentén különböztessük meg az egyénileg/társadalmilag károsat és hasznosat. Milyen szempontok alapján menjünk pártokra és elnökjelöltekre szavazni vagy válasszunk műsort a (veszélyesen entrópiaforrásként funkciónáló) tévében.
        Szóval Önök, ott kint, akik azt gondolják, hogy hozzávetőleg mindent elértek az életben, és netán nagyjából elégedettek is, tévednek! A java még hátravan! Fel a világmegváltásra!