Szünet

Kitört az őszi szünet. Hónapok óta először nem vagyok idegbeteg vasárnap este, hogy másnap dolgozni kell menni, mert nem kell menni.
Izgalmas hetem volt. Nemzeti ünnep, ahol leginkább azon kellett izgulnom, hogy az osztályom felveszi-e a matrózblúzt és a vasalt nadrágot. Persze voltak, akik nem. Nekem mindenesetre szakmai kihívás volt úgy kommunikálni a házirendet (vö. egyenruhát), hogy maradjon bőr a képemen. Egy lánynak, aki hosszan lamentált azon, miért kell szoknyát húzni, végül azt mondtam (kicsúszott a számon): "maga szerint én nem kapok a fejemre, hogy nadrágban vagyok?"
Aztán persze megdicsértem mindenkit, aki igazán csinosban volt.
És gondolatban sokszor felidéztem az ig.nő szavait, amikor "felkért" az osztályfőnökségre, miszerint csak egyet kér, hogy szigorúan tartassam be a házirendet. Hiába, a látszat kurvára fontos. A külcsín és a belbecs, ugye.

Egyébként imádom a gyerekeket. Ez az egész helyzet a szívügyem, pont ezért nem akartam osztályfőnök lenni, mert tudtam, hogy ez lesz. Tudtam, hogy elalvás előtt, vagy amikor éjjel felébredek, az osztály dolgai fognak eszembe jutni. A várandós kislányt nagyon jól fogadják, együtt nézegetik az ultrahang-fotókat, hordják neki a házit, segítik. Ő meg szorgalmas, hetes hiányzások után simán ő az egyetlen, aki készül. Mondjuk a többiek is rendesek, és igazából a linkekre sem tudok haragudni. Kiosztogatom az egyeseket, de nem haragszanak.
Új kihívás: pityergő anyuka megnyugtatása, akinek a kisfia reggel pánikrohamot kap, és nem hajlandó iskolába jönni. Izgalmas kérdés, hogy egy határozottabb hangvétel, netán egy pszichológus hiányzik a gyereknek, aki általános iskolában sztár volt, most meg meg kéne ezért küzdenie az új helyzetben - valószínűleg mindkettő.

Mindennél jobban leköt az opus magnum. A finomításoknál tartok, és még pont 1 hónapom van, illetve 1 hónap múlva ilyenkor már önfeledtem olvasom majd a regényeket, amiket halomba pakoltam, isten sütiket fogok sütni, uszodába fogok járni és zongorázni. Közhely: néha szarnak, néha remeknek érzem az egészet. De az mindkét lelkiállapotra igaz, hogy baromira elegem van. És úgy fogok bosszút állni a rosszindulatú főnökömön, hogy az iskola minden felületére, ahol a nevem szerepel, ki fogom íratni a dr.-t.

Közös programon voltunk, társaságilag. Nagyon jó volt. Én izgultam, de akkor is.

Új sorozatot nézek. Terápia. Egy csomó minden eszembe jut róla. A saját életemből. Is. Egyébként kurva jó sorozat, nézzétek.

Eszék

Most csak ennyit tudok mondani.

Nagy

Az az igazság, hogy baromira nem azért fogok elmenni tüntetni szombaton, mert nem nőtt a fizetésem. Igenis nőtt. És? 35 éves vagyok, a tavalyi tanévben havi 103 és 108 ezer között kerestem. Mindjárt ledoktorálok. Két diplomám van. És? Az az emelés, amit ehhez most hozzáraktak, arra lesz pont elég, hogy hó végén ne kelljen azon gondolkodni, hogy veszek-e gyümölcsjoghurtot a Spárban vagy nem.

Nem a fizetés miatt fogok kimenni tehát -- hiszen emelkedett a fizetésem még annak ellenére is, hogy úgy érzem, simán szívatják az adózással a nem három gyerekeseket és a nem házasokat -- hanem mert zsigerileg ellenzem az egész napos iskolát, az erkölcstant, a kötelező hittant, a megnövekedett munkaterheket, a rengeteg adminisztrációt, a kreativitás megölését, az időm ellopását. És legfőképpen azért, mert kilencedikes osztályom van, és pontosan látom, hogy mennyi többletterhet ró rájuk az új rendszer a heti 35 órával meg a nyári gyakorlattal együtt, hogy egyszerűen nincs idejük fiatalnak lenni az iskola miatt. És nekem sincs, mert folyton azzal kell foglalkoznom, hogy mit csinálnak.

Továbbá -- bár nem rendelkezem ezer százalékig a középiskolai tanárok öntudatával, vagy legalább is folyton azt mondom magamnak, hogy ez számomra csak egy átmeneti állapot -- abból is elegem van, hogy folyton kiosztanak a netes fórumokon, a tantestületi értekezleteken, a sajtóban, a híradóban és a parlamentben. Mindenki kapja be. Az a nagy büdös igazság, hogy ha nem lennének olyanok, mint én, mint mi, már rég eláshattuk volna az összes iskolát a szarkupac alá, ami mindannyiunkat amúgy is beborít.