poszt

itt ülök és írok egy posztot, mert semmi másnak nem látom értelmét, csak az írásnak
erre már egészen korán rájöttem, lehettem vagy 8 éves, és már akkor is mindig és mindenhova csak írtam
a tejesdobozra, az asztallapra, a falra, a matekfüzet hátuljába
nyomokat hagytam, mintha ez valakinek fontos lenne
és már tudom, fontos is volt, nekem volt fontos, másnak nem
nekem volt öröm, másnak meg mindegy volt

most is itt ülök, írok, mert azt gondolom, fontos nekem
és tudom, hogy másnak meg nem fontos
elfelejtettem írni - de az is lehet, hogy sosem tudtam
vagy tudtam, talán mégis tudtam írni,
csak megijedtem egyszer és álmomban elhatároztam, hogy nem írok többet.
már nem emlékszem.
 

A legtöbb időmet ostobákkal töltöm, feleslegesen egyébként, akik nem buták, csak ostobák, mert nem tudják, ki vagyok, vagy azt, hogy mi a fontos, vagy hogy mit kéne tenni magukkal, másokkal, a világgal körülöttük, és én, a megmondó-kisiparos, próbálom nekik megmondani, elmondani, velük közölni, kommunikálni, átitatni vele a szürkeállományukat, de nem tudom, mert üveges szemmel néznek rám, és nem is látnak, nem csak engem nem látnak, de semmit és senkit sem. Kövérek, vagy soványak, de izzadtak, és folyton csak ülnek, néznek a semmibe, támasztják a fejüket, és még a legyet is lusták elhessegetni az orruk hegyéről.
       
Én pedig arra gondolok, istenem, miért nem vagyok legalább kettőből, és az egyik énemben lehetne egy kifogyhatatlan elem meg rajta acéling, a képén meg átlátszó teflon, égés-, hő-, por-, és vízálló, és cédéről nyomná a türelmes lényeget, magyarázatokkal fűszerezve, és még az utolsó zárójeles rész is mindig értelmes, összefüggő és okos, ámde könnyen érthető lenne. Ez az énem megbírkózna az intellektuális gőggel, az odamondogatással, türelmesen és bölcsen tűrne mindent és mindenkit, aki nála jobb, szebb, kipihentebb, aktuálisan boldogabb vagy annak akar látszani. Csípőből riposztolna kínos kérdésekre és szólna hozzá kellemetlen vagy titkos témákhoz, mindig tudná, hogy mi a helyes, megfelelő és igazságos döntés vagy reakció.

És akkor a másik énem lehetne szabadabb, lazább, lelkesebb, jobban aludna, kevesebbet lenne mérges, ingerült, türelmetlen, vagy nagyon elkeseredett, többet udvarolna, többet simogatna, többet csókolna, és élhetne úgy és annak, ami magasabb hőfokon égeti, boldogságosabban élteti, és végre soha senki nem kérdezné többet tőle, hogy "mondd, mit vársz te az élettől?!", mert a mércéje a jóérzés lenne.
 
És megírhatná végre a történetet, ami a legszebb, legemberibb és legkülönlegesebb, ami valaha élő emberrel megesett ezen a bolygón.

A nagy nemek harca

Tegnap volt egy órám, egy szöveget elemeztünk, ami arról szólt, hogy az Equal Opportunities Commission felmérése szerint Nagy-Britanniában a nőknek csak 3%-a dolgozik építőiparban, mérnökként, vagy szerelőként, míg a férfiak 1%-a foglalkozik (kis)gyerekellátással. Ezen túl a munkaadók, sőt, az iskolák nagy része előítéletes, és nemi alapon válogat ahelyett, hogy a képességeket nézné. 
        A csoportban tizenegyből két nő van (rajtam kívül), megkérdeztem hát, hogy mit gondolnak, valós-e ez a probléma, mondták, hogy hát persze, hogy nem, meg hogy áá, ez hülyeség. És hogy hogy néz ki az, ha egy nőnek kérges a tenyere a csavarhúzótól meg a csípőfogótól. A férfi meg, aki dadaként dolgozik, nem is férfi, nézzem meg, rózsaszín pólóban van, még a haja is félhosszú, ráadásul szőke, úgyhogy ez lehet, hogy nem is férfi, hanem inkább nő, de lehet, hogy a kettő egyben.
        Mondtam nekik, hogy ja, igen, ez itt kezdődik, egy nő ne legyen teherautósofőr, mert az olyan furcsa, és aztán már ne legyen egyetemi tanár, netán tanszékvezető, no de pláne hogy főnök ne legyen. Erre mondták, hogy hát lehet, csak az tényleg olyan furcsa. És hogy hogy néz ki egy férfi egy játszószőnyegen, mert ők is játszottak ugyan a kishúgukkal, de az csak három perc volt - addig tartott, míg össze nem döntötte a kockaépítményt.
        Egészen komolyan felháborodtam, mert ezek fiatal emberek 20-25 évesek, akikről - bár még növésben vannak - nem valószínű, hogy le lehet nyesegetni ezeket a gyerekded szexista csírákat. No jó, amelyik azt mondta, hogy lehet, lehet, de mégis furcsa, ahhoz azért még fűzök némi reményt. És mielőtt bárki félreértené, nem csak a férfiakról beszélek, hanem a két lányról is, akik zavartan nevetgélve ücsörögtek ott köztük. Az egyik 30 éves elmúlt, férjezett, két gyerek anyja...
--------------------------------------------------------------------------
Írja a barátnőm:

"Az egyetemen költözések voltak, a tanszékünk felköltözött a harmadikra a földrajzosok helyére és most a genderesek melletti szobában vagyunk. E. a szomszédom és tőle meg P.-től már néha homofóbia kerülget, és ezt csak azért írom neked, mert te nem érted félre. Az idegesít E.-ben, hogy miközben a nagy másság elfogadást papolja, ő éppúgy zárt minden másra, ami nem az ő gondolkodás szerint van és teljesen leural mindenkit a környezetében. Beköltöztek pl. most az új szobájukba négyen, de a szoba minden szabad felületű falán csak E. képei virítanak és az ő szivárvány zászlója leng (ami nem baj, lengjen, de könyörgöm, nem csak ő van ott abban a szobában). Az lett most a gender szoba. De az ő szemében a gender is csak feminin... el tudod képzelni milyen képet vágna, hogy ha a falra kitennék egy nagy fallosz képet? (Nem mintha erre kísértést éreznék, de néha komolyan ott bújkál bennem a kis ördög.... jelen esetben persze teljes mértékben élvezem a helyeslését, mert a mi szobánkban az asztalom felett Blake Miltonja mellett még egy Jolie montázs van, hehehe.... azért majd keresek valami provokatívat is.)"

 

És ehhez most nincs kommentem. Illetve mégis. A nemek harca helyett az igenek harca értelmesebb lenne. És biztos én se húznám fel magam rajta ennyire, és nem gondolnám, hogy rossz felé megyünk, mert nem elég, hogy a kopasz, kamerás - hangosbeszélőst látom a tévében a Szózatot hamisan és dülöngélve énekelő népek élén, rá kell jönnöm, hogy jó családi háttérrel rendelkező, intelligens fiatalokban is igen, tényleg, valóban ott a csíra...

Tényleg, lehet, hogy igaza van Koltai Tamásnak, jobb, ha hónunk alá csapjuk az ingyendiplománkat, osztán költözünk.

 

halak

nem jó nem jó ez itt ez a hét
mindig későn érkezünk
lekéssük magunkat 
mindenki máskor jön későn
és nincs idő semmire, senkire
egymásra, másra, magunkra
a világra, az életre, arra
csak pislogunk laposakat, mint a halak az akváriumban
de mégsem
mert a halak némák, mi meg, ha beszélünk,
akkor kiabálunk
mert már televan a fülünk a zajjal
az ottani zajokkal meg egymáséval
és ezért már inkább nem is beszélünk
csak bámulunk némán
kuporgatunk
és nézzük a betűket egymás homlokán
aztán meg közben
hiányzik 
for god's sake
ha már hal vagyok
may i just at least
please 
swim away with you