Szurikáta

Az volt, hogy az állatorvosunk, aki a büfésünk, valamint a főóvónéni lánya (szóval bonyolult) a városi állatkertet is ellátja, és mivel otthon lakik, hazahord mindenféle anyátlan és kiközösített állatot, legyen az majom, oroszlán vagy rágcsáló.

Így láthattam a szurikátabébit, akit az anyja eltaszított, sőt, leharapta a farkát is. A szuri a kedvéért teljesen átalakított nappaliban lakik (szőnyeg felszedve, függöny leszedve), gyakorlatilag szabadon sétálgat (mit sétál, rohangál!) a lakásban, éjszaka alszik csak a dobozában. Csecsemőkorában négy (vagy kettő?) óránként fel kellett kelni hozzá szoptatni. Most már zöldséget, párizsit, sajtot és tojást eszik, és pont úgy nassol, mint egy gyerek - elveszi kézből gyorsan a kaját (a kezével), és rohan is tovább.
Miközben barátkozik -- mert igen, kezesebb, mint egy kismacska -- egyfolytában morog, mindenkire felmászik, az ember minden porcikáját megszimatolja, bemászik a pólóba meg a nadrágszárba, egy percre le nem áll. Olyan, mint egy bepörgött kisgyerek, seggen csúszkál, tiszta idióta, nem bír nyugton maradni.

Már elkezdődött a visszaszoktatás, de az első alkalommal esze ágában sem volt a többi szurikátával maradni, amint "anyukája" távozott a kifutóból (vagy hogy hívják ezt), rohant utána bömbölve. Egy plüssállata meg egy szőranyája is van. Az utóbbival alszik.
Napközben az ablakon bámul kifelé (fogni kell, hogy le ne essen) vagy nézi a papával a meccset.
Bennem pedig igazából feltámadt az a régi vágy, hogy mindentől messze farmot béreljek, állatok között, embermentesen töltsem minden időmet, folyton kecskesajtot egyek, és abból éljek, hogy dokumentumfilmeket forgatok a National Geographic-nek meg az Animal Planetnek.

Az éhezők viadala-trilógia

Szeretek ún. ifjúsági könyveket olvasni, mert szerintem az "ifjúságiság" nem abban nyilvánul meg, hogy mondjuk gagyi egy téma, hanem hogy egyszerű a nyelvezet, a stílus, nem kell gondolkodni, hogy hová bújt a narrátor, stb. Ennélfogva az ifjúsági regények számomra könnyen és gyorsan olvashatóak, általában lendületes a sztori és magával ragadó a cselekmény, nincs fölösleges filozofálás és lelkizés, szóval pörög az egész.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy Az éhezők viadala-trilógia kifejezetten ifjúsági regénysorozat lenne, lehet, hogy nem az, hanem jó bestseller. A bestsellerek ellen egyébként semmi kifogásom, nem gondolom, hogy kultúrsznob lennék, egy-egy ilyen könyv megjelenésekor (és a körülötte tapasztalható őrület kapcsán) csupán annyi szokott eszembe jutni, hogy de jó, hogy olvasnak az emberek, de szuper, hogy nem valóságshow-szereplőkért rajonganak (mondjuk hát értük is, de tán nem ugyanazok).

Én egyébként nem magamnak vettem meg a sorozatot, de az általam szándékolt célközönséget nem találta el annyira, szerinte ugyanis kevés benne az ütközet meg az akció - számomra ez inkább azt igazolta, hogy azért klasszisokkal többet ér ez, mint mondjuk a Warcraft-könyvek. Elég hamar végigolvastam mindhárom részt, a harmadik tetszett a legjobban, mert addigra már a végletekig bonyolódott a főszereplő lelke, komoly dilemmái voltak magával és a világgal (na meg a pasikkal, kamaszlányról lévén szó), ráadásul kapott némi társadalomkritikai mondanivalót is az egész.
Dióhéjban: a jövőben járunk. Minden évben, valóság show-szerűen megrendezik az Éhezők Viadalát, ami egy amolyan túlélőshow gyerekek, fiatalok számára, életre-halálra egy mesterségesen kreált környezetben (dzsungel, erdő, tenger, miegymás). A körzetekre osztott birodalom minden körzetéből (mint a pokol körei, csak itt minél messzebb jutunk a központtól, a Kapitóliumtól, annál szegényebb a populáció) neveznek be/sorsolnak ki gyerekeket. Itt az első kötet végén egy Katniss nevű lány nyer a tizenkettedikből. (Ebből van a film.)
A sztori lényege viszont nem ez, hanem a nyilvánvalóan zsarnoki és diktatórikus Kapitólium, és a peremvidékek, a körzetek ellentéte, a játszma utáni össznépi lázongás, forradalom, és annak végkifejlete. Katniss ui. a győzelem után afféle forradalmi szimbólummá válik (részletek a regényben), és ennek nyomán elindul a szervezkedés a körzetekben a hatalom ellen.

Ami igazán tetszett, az egyrészt az, hogy a fiataloknak szóló történetek zömével szemben itt egyrészt komoly társadalmi vonatkozás is van, mármint ami a diktatúrák működését illeti. Jó, volt ilyen a Harry Potterben is talán, de ott a varázsló-szetting elvette a realitásértékét az egésznek, míg itt egy olyan jövőbeli utópiát látunk, ami akár sokkal valóságosabbnak is tűnhet. Másrészt felvillan az is, hogy a sikernek, győzelemnek a személyes vonatkozásokon túl akár komoly hatása is lehet az egyén környezetére a családtól a közösségig ívelően. Most, amikor például a számítógépes kaland- és akciójátékokat a cheat kódokkal simán pár óra alatt végigjátsszák a gyerekek az egyéni dicsőségben tobzódva, ez szerintem elég fontos aspektus. Harmadrészt nagyon jól látszik az, hogy az elnyomó rendszerekre adott válasz sokszor ugyanolyan autoriter, mint maga a kiindulópont: itt például (spoiler következik!) a diktatúrát támadó lázadók vezéréről derül ki, hogy nem kisebb zsarnok, mint az elődje. Ezért aztán a regény úgy ér véget, hogy Katniss, a nemzeti hős (akinek a saját identitásával végig különféle változatos kétségei vannak, és szerintem ez is remek) nem Snow elnököt (1. számú diktátor), hanem az utódját, a lázadók elnökké kikupálódott vezérét lövi agyon (2. számú diktátor). Bár ezt a befejezést az utolsó harminc-ötven oldalon lehetett sejteni, számomra kellemesen közhelymentes megoldás volt.
Ugyanúgy, ahogy az is, hogy a magánéleti szálon Katniss, aki ugye végig két srác között vergődik (Gale, a gyerekkori barát és az élet viharai által megedzett macsó, valamint Peeta, a kissé esetlen, de jó szívű és higgadt, tervezős, realista régi titkos imádó), végül -- újabb spoiler! -- végül az utóbbit választja. Illetve talán nem is választja (nincs látványos jelenet), így hozza a dolgok menete.
Katniss jelleme is elég találó, végre egy lányhős, akinek dilemmái vannak az élettel kapcsolatban, aki nem omlik rögtön a főhősfiú(k) karjaiba, sőt, olykor szabályosan begolyózik a rá nehezedő nyomástól, sokszor rosszul dönt, stb. Ráadásul végül elveszíti a húgát, aki miatt az elején az egész hacacárét vállalta. Bár a filmet még nem láttam, de azt hiszem, az ehhez a karakterhez passzoló fizimiskát is elég jól eltalálták.

A regény egyébként tele van jobbnál jobb karakterekkel szerintem, kedvencem Haymitch, egy korábbi viadal győztese, most az élmények-emlékek hatására alkoholista. Bár nem ez a fősodor, de piálások meg a mondatok mögötti/alatti tragédia egészen jól érzékeltetett. De bírtam Katniss stylist csapatát is, főleg Cinnát (a filmben Lenny Kravitz játssza...), aki egy idő után meghasonlik a kapitóliumi alkalmazott szerepével, és egészen komolyan odakoppint a diktatúra orrára.

Összegezve: ez nem egy rajongói poszt, a könyveket valószínűleg nem fogom újraolvasni, a filmeket viszont megnézem majd. És mivel például hiú ábránd lenne azt gondolni, hogy az ifjaink Jókait meg Mikszáthot olvasgatnak majd szabadidejükben, kifejezetten örülök, hogy nem csak vámpíros-selejtes-szerelmes bestseller hozzáférhető.

Érettség

Az elmúlt hetek az érettségi bűvöletében teltek, meg még az elkövetkezőek is így fognak: huszonkettő plusz harmincnégy dolgozatot javítok, három alkalomra hívtak be emelt szóbelizni (két angol, egy magyar), a sajátjaim pedig szintén három napig vizsgáznak. Az emelt szintű vizsgáztatáshoz idéntől már nem kellett spéci papír, simán regisztráltam, és máris ekkora sikerem volt... Az emelt szintben egyébként az a kellemetlen, hogy csak helyben lehet javítani, de szerencsére nem a város másik végére járok, hanem a szomszédos gimnáziumba, ha van pár szabad órám, átugrom. Már majdnem végeztem, de be kell látnom, az ilyesfajta tevékenységek iparszerű űzése nem nekem való, pár óra után fáj a derekam, a hátam, és minden bajom van az üléssel, úgy érzem, kilókat hízok percek alatt, mert nem járhatok-kelhetek. Ilyenkor igyekszem a jó sok lóvéra gondolni.

A gimnáziumnak egyébként szép tanulságai és emlékidéző szerepe van számomra. Már az első nap előtti éjszaka azt álmodtam, hogy visszamentem a régi munkahelyemre, ahol nagy szeretettel fogadtak a kollégák - és eszembe jutott, tulajdonképpen mekkora marha... lennék, ha nem lett volna ez a váltás amúgy életbevágóan szükséges. Mert azért egész már egy gyakorló gimnáziumban, mint ott, ahol most vagyok, még ha az illúziókat el is vetjük. Ebbe a gimibe egyébként három tanár is átment a mi iskolánkból az elmúlt egy évben, státuszt is kaptak, úgyhogy mindenkinek meg kellett néznem az irodáját, a helyét, kellett velük beszélgetni, hogy mennyire jó nekik. Irigykedtem, bevallom. De már akkor, amikor első nap elmentem az orientációs értekezletre, mert rögtön eszembe jutott, mennyi minden nem okoz fennakadást egy ilyesfajta helyen, amivel nekünk a mindennapokban meg kell küzdeni.

Velem például az a probléma, hogy belátható időn belül ledoktorálok, amivel látszólag az a gond csupán, hogy hogyan tudnak majd kifizetni. Valójában viszont a potenciálisan elbocsáthatók kategóriájába kerültem emiatt. (Jó, tudjuk, ez ennyire nem egyszerű, végkielégítés, indokok, stb.) Van tehát egy minimális boszorkányüldözés, és ez egy gyakorló gimnáziumban biztosan nem lenne. Ráadásul egy olyan kollégával vagyok vagy-vagy állapotban, akiről mindenki tudja, hogy hanyag, nemtörődöm, megbízhatatlan, és a diákok is folyton panaszkodnak rá. Csak hát ő pasi... arról fantáziálok, hogy ki akarnak rúgni (vele szemben), és óriási mozgalom, diáklázadás és ellenállás tör ki a megmentésemre...

Másrészt viszont be kell látnom, hogy akit innen kirúgnak, az csak jól jár. Magamat ismerve viszont felettébb kellemetlen lenne, ha munkanélküli lennék, nem várt pszichés reakciók, az őrület jelei, és egyéb... Már elkezdtem állást keresni, de egyelőre semmi.

Az érettségik egyébként most pont elegendő munkát adnak, itthon a hét végén nem is volt kedvem hozzájuk nyúlni eddig, lévén, hogy minden szabad órámban egész héten olvastam őket. A szóbelik közelsége miatt a magánóra biznisz is beindult, két hetes intenzív agyalások butácska, szorgalmatlan, ámde pénzes diákoknak.
Másfajta munkákkal persze emiatt nem haladok, intellektuálisan elbutulok (főleg az irodalomdolgozatokat olvasva), de mindjárt vége. És várom a nyarat.

Én ezt nem bírom pszichésen, de tényleg

A második emeleten rovásírás-kiállítás van az iskolában, a magyar érettségi szövegértés része egy népnemzeti olvasókönyv előszava volt (magyar diáknak magyar érettségit, ugye), a töri érettségin Trianon és a Kádár-rendszer. Ha most komolyan Wass Albertet meg Szabó Dezsőt kell tanítani, én inkább önként leülöm a bírságot (ha van). Bár valószínűbb, hogy fegyelmi indokkal elbocsátanak.
Utolsó pillanatban bepánikolt idiótákat próbálok különböző vizsgákra felkészíteni. (Jó, legalább sok pénzért, de lemondják az órát...) Elvállaltam 22 darab emelt szintű érettségi javítását, amiért a szomszédos gimnáziumba kell átmenni (mert nem adják ki, ugye), emiatt előző éjszaka a korábbi munkahelyemről és az ottani kollégáimról álmodtam.
A magyar érettségis borítékokat félek kinyitni, egyrészt az olvasmány miatt, másrészt az esszék miatt; nem akarok még mélyebb depresszióba zuhanni.
Elhatároztam, hogy befizetjük a kölköt az alkotótáborba (mert tehetséges), de nem megy, és emiatt bánt a lelkiismeret.
A biztosító azt írta, ha kifizetem a koccanásos károsult kárát, ismét makulátlan leszek. Nem értem. Illetve nem számítottam erre. Biztos tájékozatlan vagyok - és gondolom, ezentúl magasabb biztosítási díjat kell fizetnem.
Orbán Viktor átalakította kormányát.
Júliustól telefonadó.
Székhelyi József (akit egyébként nem szívelek) egy "büdös SZDSZ-es zsidó".
A másod-témavezetőm, aki még egy sort sem olvasott el a doktorimból (viszont ő az intézeti doktori iskola feje), nem engedi, hogy nyáron szakmai vitára bocsássuk a dolgozatot (és akkor ősszel beadhatnám), mert "még nincs kész". (Tényleg nincs, de attól még jó...)
Miközben engem a két napos konferenciámnak csak az egyik napjára engedtek el, az egyik kollégám másodszor volt év közben szabadságon, egyszer az USÁ-ban járt, egyszer állítólag Angliában. Mondjuk neki farka van, lehet, hogy ezért...
A ballagáson meg sírtam. Veszíteni fog velem ez a pálya.
Hát ilyenek.