Lassú ősz

Lélekben rákészültem, és esküszöm, nem is depiztem, de valahogy nehezen indul be ez az ősz. Na, nem az időjárásról beszélek, hanem a történésekről; a lassú pedig itt most nem az a nyugodt, kellemes, andalító kényelem, hanem a vánszorgás, tétlenség, tétovaság és irritáció. Zavar, mert ha én munkára szánom magam, akkor legyen és működjön minden azonnal. Akkor haladjunk, csináljuk, legyünk hatékonyak és agilisek.

De hát nem.
Tétovaság van.
Emberek lézengenek az iskolában tanácstalanul, pótvizsgázó diákok bizonytalankodnak, akikkel kötelező egy kicsit jópofizni, de hát ezzel korántsem megy el az ember munkaideje. Azon tanakodom, mit dolgoznak a többiek. Látok néhány embert iszonyatos papírhalmok mögött fejcsóválva, de az a meggyőződésem, hogy csak játsszák az eszüket.
Jó, nem mondom, hogy nincsenek bosszantó dolgok egyébként. Rögtön megtudtunk néhány dolgot, ami a nyár-érzés komfortjának utolsó emlékét is porrá zúzta, például hogy személyre szóló tanmeneteket kell csinálni, és aszerint haladni. Szerény véleményem szerint ez lehetetlen, mert nem gyárban vagyunk, ahol minden csavar egyforma, és igen, van olyan, hogy valamit kétszer kell elmagyarázni, sőt, olyan is van, hogy (urambocsá!) beszélgetésbe torkollik egy óra. Jujj!
Nem lesz továbbá csoportbontás magyar nyelvből, azaz 30 fős osztályokkal kell mondatot elemeztetni, és lehetőleg leellenőrizni, hogy ki mire jutott. Vagy retorikai feladatokat megoldani. Vagy kommunikációs helyzetgyakorlatokat. Éljen a magyar nyelv, éljen a kompetenciafejlesztési akcióterv (ami azt célozná, hogy a diákok megtanulják mondjuk az anyanyelvi alapkészségeket, ez 30 fős osztályokban biztos remekül kivitelezhető).
Az óráimat sorra veszik el, mert a szakértőnek jelentkezett kolléga szeptembertől még 22, de január 1-től (!!) csak 18 órában taníthat: képzeljük el a helyzetet, hogy jan. 1-jén gyorsan átveszem a csoportját, megismerem őket, tanítok gyorsan valamit (vagy nem), majd lezárom a jegyeket. Én, aki sose láttam őket.

Zúzunk tovább a pályázatokkal, 4-5 fős angoltanári gárdánk kapott 60 oldal lefordítandót, amit persze ingyen fogunk megcsinálni. Mert erre a pénzosztásnál nem gondoltak, hogy majd kell fizetni fordítókat. Vagy nem jutott eszükbe, vagy szándékosan nem akartak. Valakik elutazták a pénzt. Az igazgatóhelyettes pedig nem érti, hogy más iskolákban (ez olyan misztikus utópia nála kb., mint a messzi-messzi galaxis) miért tudnak a nyelvtanárok korlátlanul és lelkesen részt venni a külföldi kapcsolatok szervezésében, mi meg miért nem.
Ja igen, a projektvezető, aki óriási órakedvezményeket kapott a pályázat miatt, persze német szakos. Ő sajnos nem tudja lefordítani az angol szöveget, és általában tolmácsot is vinnie kellett magával mindig.

De nemcsak a közoktatásban van kupleráj, kérem, hanem az egyetemen is. Jövő héten elvileg indul a félév, de még nincsenek szerződések, órarend sincs, a kurzusleírásokat sem kérték be (én önszorgalomból megcsináltam hétvégén mondjuk), és a Kari Tanács ül azon a kérvényen, miszerint engedélyezzenek még oktatókat (akár külsőst), mert nincs elég tanár az elsős órákra. Érted, mindenkit felvettek, mert hajrá, de tanár, na, az nincs.

Lektoráltam még egy előadásszöveget angolul, antik római irodalom témában. Komolyan, nem kell mindenkinek tudnia angolul, de itt szeretném leszögezni, hogy a nagydoktori cím ≠ nyelvtudás. Ezt be kell látni. És akkor nem fogok bosszankodni olyan angol szavakon, mint a dismove, a texeternal és a textinternal. (A magyarításokat a szerkesztőségbe várom.)

Slusszpoénnak pedig hadd szóljak a kilencedikes kísérleti irodalomkönyvről, amiből én hála isten, nem fogok tanítani, de ma belenéztem. Egy lecke két kicsi oldal. Igényesebb középiskolákban körberöhögik. Néhány gyöngyszemet kiemelnék:

• Rögtön az első fejezetnél (görög mitológia) egy Németh László-regényrészletet kell elolvasniuk a 14-15 éveseknek, majd 8-10 soros érvelő esszét írniuk az abban foglalt témáról. Ez a házi, punktum.
  Arról nincs szó, hogy hányadik században járunk, de arról se, hogy hogyan kell érvelő esszét írni, azt meg ki találta ki, hogy pont Németh László legyen a referencia a későbbi korok kultúrájához? (Én csak egy regényét olvastam például.)
  
• A görög eposzokban a megszólított múzsa általában Kalliopé, a "későbbi, keresztény korok költői Szűz Máriát hívják segítségül". (Későbbi korok? Keresztény korok? Mi van?)
   
• Aphrodité (!) nagyon sok képzőművészeti alkotás témája, pl. Botticelli: Vénusz (!!) születése. (Magyarázat nincs.)
  
• Minden fejezet végén van kötődés később kultúrák, korszakok referenciáihoz. Például:
  A Biblia isten szavának kinyilatkoztatása. A hívők abbéli örömét, hogy Isten szól hozzájuk, leginkább úgy érthetjük meg, ha kisebb hatalmú vezetők szónoklataira gondolunk. A nép mindig szereti, ha a vezérük szól hozzájuk. Nézzétek meg a digitális tananyagban A király beszéde c. film részletét, és.... blablabla. (Kortárs referencia a Biblia bevezető fejezetéhez, értem?!) 

És ja, az első fejezetben, amit megnéztem, nincsenek dátumok, szóval hogy kb. mikor volt az antikvitás, meg hogy volt olyan, hogy római mitológia, és az mi volt, az nem derül ki.
Hát így vagyunk. Boldog vagyok amiatt is, hogy ismét szoronghatok, hogy a főnököm hogy fog apró akadályokat gördíteni a tudományos ambícióm és céljaim útjába. De ezt már lehet, hogy csak bebeszélem magamnak.

Búcsú a nyártól

Kukk

Komolyan mondom, teljesen hülyék és kiábrándítóak az emberek.
De nem szólom le őket érte, mert emlékszem, én is sokszor voltam ilyen. Meg most is vagyok olykor.

A volt sógorom (aki még nem is volt, mert csak szeptemberben lesz) hülyébb hülyepicsa, mint bárki, akivel eddig találkoztam, egy fészbukos-kukkoló, és most, a válópert előhangjaként kitörölte az egész családot, akihez pedig elég szép érdekek emlékek fűzték korábban. Igen, anyagiak is.
Jó, becsajozott, persze, meg hát manapság így van ez, becsajoznak és bepasiznak ezek a fiatalok idő és házbontás előtt, de hát aki ezt publikálja, az szerintem minimum tapintatlan, de inkább bunkó. Ez a fészbukos törölgetés meg felettébb gyermeteg.

Előkerült aztán egy egyetemi barátném, akit nagyon szerettem, aztán -- mivel neki előbb lett ún. felnőtt élete, mint nekem (értsd: munkába állt, én meg még tanultam, mellette persze dolgoztam is, de mindegy) -- rövid úton lekoptatott, mert a tanár kollégáival jobban meg tudta beszélni a problémáit. (Igen, az ő problémáit.) Azt hiszem, olyan 10-12 év mínuszban vagyunk. Született két gyereke (ikrek), akik egy darabig lekötötték, ha jól számolom, kábé most jött el az önállósodásuk ideje, ezért a csaj kicsit unatkozhat, mert felbukkant, és írt egy üzit 10-12 év után. Elkérte a számomat. Azóta se hívott persze, de én meg tanakodom, hogy mi lehet a hirtelen felbukkanás oka, kevésbé pillangólelkű barátaim szerint az, hogy felléptem nyilvánosan itt-ott, írásban és szóban, szakmai-féle fórumokon, ami bizonyosok szemében már sztárság, és megindult benne az irigységpatak.
Nem tudom, mindig is tehetségesebbnek gondoltam saját magamnál, három szakot kezdett el, egyet fejezett be, és visszautasította az összes meghívást különféle ösztöndíjakra, ajánlatokra és stb. Mindig az önbizalomhiányra hivatkozott. Jó, én se vagyok nyomulós, agilis is csak kb. 50%-osan, de az esze/rálátása felét azért sokszor szívesen hozzácsaptam volna az enyémhez. Kiderült egyébként, hogy ő is hónapok (évek?) óta figyel a fészbukon, és most lecsapott. Ez mondjuk nem kiábrándító (ld. első mondat), inkább meglepő.

Lement a fesztiválhét, a Quimby-koncertből nem sokra emlékszem, csak a gyomorsavra meg a hányingerre, de a többi jó volt, bár a kapacitásom kisebb társaságot kellemesebben el tud viselni.
Viszont bizonyos szempontból jó ötletnek bizonyult egy hétig éjjel 1-kor tequilázni (de akkor már figyeltem a gyomorsavra!) és hajnali 2-kor feküdni, mert mintha kitisztult volna az agyam a szorongásoktól - a hazajövetel óta egyfolytában a cikkemen dolgozom (és megy is!), nem agyalok a pénzen és a problémákon, sőt, azon sem, hogy idén szeptembertől nem lesz három mellékállásom, csak egy, az is csak a végén fizet majd. Megbékéltem a gondolattal, hogy itthon ülök (nem) és olvasok (á, nem), és lesz időm az írásra (hááát, nem).
Most a héten még leugrom a Balcsira, és ha szakad, akkor is úszni fogok, aztán hazajövök, és hétfőn pókerarccal bemegyek dolgozni, és elkéretőzöm a főnöktől szeptember 5-re, mert meghívott a volt iskolám a 120 éves jubileumukra.
És közben 36 éves leszek.