2017. december 16., szombat

Tegnap

A héten (és a jövő héten is) kiselőadások, pontosabban vitaindítók zajlanak, a témaválasztásban szabad kezet adtam.
Az egyik srác a homoszexualitást vállalta, na, mondom, itt valami készül, és igazam is lett.
Mivel vitaindítókat kellett írni és előadni, ügyesen figyelt arra, hogy érveket és ellenérveket is felhozzon (szóbeli pirospont), de, mint tudjuk, a teljes objektív hozzáállás lehetetlen, úgyhogy persze kivillant a lényeg, ami egy -- prezentációt lezáró -- jóízű buzizós poénban kulminálódott: biztos ti is láttátok már azt az ominózus mémet, amin Sándor, József, Benedek zsákban hozzák a meleget, azaz Steiner Kristófot.

Az agyerem persze nem pattanhatott el, ez mégiscsak egy tanóra meg egy tanóra meg egy iskola, ez a srác pedig tisztességesen felkészült, és halálos komoly hittel beszélt arról, hogy a melegség egy betegség, hogy gyógyítható, hogy a melegek gyakrabban kapnak el nemi betegségeket, és hogy buzinak nem születik az ember, hanem az akar lenni.
Volt persze parázs vita, ha másért nem is, hát egy kis buzizás okán, de időkeretek ide vagy oda, egy-két célzott kérdést azért feltettem pl. arról, hogy ha buzivá nevelődni lehet, akkor hogy legyen heteroszexuális szülőknek meleg gyereke (válasz: mert olyan társaságba járnak), miért csak a férfi melegek vannak itt kipécézve (?), és hogy hallottak-e arról, hogy a hajlam esetleg genetikusan öröklődik (válasz: de tudósok bebizonyították, hogy nem, illetve hogy tessék, itt ez a prospektus, ebben konkrétan le van írva minden, meg különben is, akkor most én ezt mondom, hogy a melegség olyan, mint a rák? [wtf?!]).

Nagyon nehéz egy ilyen vitát kordában tartani, pláne, ha még hárman várnak arra, hogy beszéljenek, úgyhogy megígértem, visszatérünk a témára. Persze nagyon jól tudom, hogy az adott fiút érintően ennek semmi értelme nem lesz, a világlátását egy millimétert sem fogom tudni megingatni. Ami azért megnyugtató volt kicsit, hogy azt azért sikerült többekkel elismertetni, hogy 1) buzi lenni senki nem akar, mert mi is a jó abban 2) hogy akar-e valaki gyereket, az nem függ attól, hogy valaki buzi-e (mert persze feljött a jó öreg fajfenntartás is, mint érv) 3) végtére is a buzik is pont ugyanolyan nyugiban akarnak élni, mint bárki más 4) a vér és nemi érintkezés útján terjedő nemi betegségek nem csak a melegek közt tudnak terjedni, értem?

Ami viszont félelmetes, hogy 17 éves emberek sziklaszilárd és megingathatatlan véleménnyel rendelkeznek valamiről, amiről túlságosan is keveset tudnak, és nem is akarnak utánanézni más nézőpontoknak, hanem hangosan ordibálják a sajátjukat. Amikor hazajöttem, rákerestem kicsit erre a srácra, és kiderült, hogy a családja az egyik leghíresebb Hit Gyülis família a városban (gondolhattam volna), a szülei orvosok, és családostól ott vannak minden vidám vasárnapon. A prospektus pedig, ami a "melegekkel kapcsolatos mítoszokat cáfolta meg", nyilván valamelyik kellemes propagandaanyaguk volt.

Az a helyzet, hogy ez nekem azért új. Mármint nem az orvosgyerekek, hanem a "szektás" gyerekek, volt ugyan Jehovás tanítványom, több is, de rajtuk nem érzékeltem, hogy ennyire átitatta volna őket az ideológia, mint ezen a srácon tegnap. Legszívesebben megkérdeztem volna tőle, hogy ha a "buzivá nevelés" ennyire emberellenes, akkor vajon az, hogy a vallási nevelésben nem adunk választási lehetőséget, nem hasonló-e. Zavart ez az egész, főleg az otrombaság, úgyhogy később írtam neki egy óvatos üzenetet, benne néhány dolgot, amit még el szerettem volna mondani, csak nem volt rá idő. Küldtem neki egy cikket is, meg ajánlottam filmet, megdicsértem, hogy milyen fontos témát választott, és biztosítottam arról, hogy  később folytatjuk majd a vitát. Persze nem tudom, mennyire lehet vitának nevezni azt, amikor a másik fél egyáltalán nem nyitott semmiféle más nézőpontra. Még egy kicsit sem. Tudom előre, hogy bármennyire értelmes is ez a fiú, nem fog semmi történni. A keresztényi szeretetet és felebaráti elfogadás kártyát pedig nem fogom bedobni.

Hogy jót is mondjak, volt két másik nagyon érdekes vitaindító a nők és a sport, illetve a nemi sztereotípiák témában. Nem, nem én adtam az ötleteket, még egyszer mondom, bár volt egy listám, de ezek önálló választások!
Azt is észrevettem, hogy ezek is fontos témák számukra (vö. feminizmus, nőkérdés), mert sokat hallanak róluk, csak mivel felületesen tájékozódnak, ostobaságokat képesek beszélni. (Vagyis hát nem tudom, múltkor olvastam a helyi felettébb optimista napilapban, hogy a nemtelen Európa felé haladunk, és mi, magyarok vagyunk az utolsó mentsvár azok számára, akik még a normális családi értékekben hisznek, tanuljon tőlünk Hollandia, meg a többi buzisimogató.)

A vita- illetve párbeszédhiánynak pedig például az az eredménye, hogy a fiúknak már égnek áll a haja, ha meghallják a 'feminizmus' szót, a lányok pedig minden apróságért hisztiznek meg verik a palánkot. Úgyhogy azt is tisztázni kellett, hogy ha már feminizmus, azaz egyenjogúság, akkor abba az is beletartozik, kérem, hogy ha egy srácnak a rózsaszín meg a színes cuccok tetszenek, ápolja a bőrét, és szeret vásárolni, akkor nem buzizzuk le automatikusan.

Folyt. köv.
(hacsak fel nem nyom a Hitgyüli)
 

2 megjegyzés :

  1. Valoszinüleg nem mondok ujat vele, hogy a homofobia mint tema vszleg csak tünet, marmint nem elfojtott homoszexualitasra gondolok, hanem hogy vmi mas lehet a hatterben, ha ennyire nem nyitott az ervekre.

    VálaszTörlés