Már régebb óta...

... akartam írni a londoni buszokról.
És most, hogy ma délután karambolozott a busz, amivel utaztam, megint eszembe jutott. Egy ilyen emeletes buszon átélni akár egy egész kicsike karambolt is, elég félelmetes élmény, mert a felső szint sokkal ingatagabb ütközésnél és nagyobb sebességnél is. Úgyhogy amikor lehántottuk egy előttünk haladó (parkoló?) autó fél oldalát, kissé egymásra borultunk odafenn. Sikítozás meg ilyesmi szerencsére nem volt, de igyekeztünk minél gyorsabban lelépni a helyszínről.
Az ilyesfajta balesetek egyébként állítólag mindennaposak, ami igazából egyáltalán nem meglepő, hiszen a buszok hatalmasak, némelyik utca pedig nagyon szűk. Az autók a tilalmak ellenére simán közlekednek a buszsávban, nem is beszélve a biciklisekről; a gyalogosok pedig össze-vissza grasszálnak az úttesten (a piros lámpa itt nem nagyon jelent semmit, még ha a gyalogos kisgyerekkel vagy babakocsival van is).
Ami mindenképpen pozitívum, hogy még a legzsúfoltabb csúcsidőben sincsenek szinte soha tömött buszok. Sűrűn járnak és sok a férőhely. A mocsok (főleg a külvárosi buszokon) és a hátrányban lévő utasokkal való viselkedés (öregek, sérültek, kisgyerekesek) persze hasonló, mint otthon, pedig itt ki van táblázva minden buszon, hogy "kérjük ezt a helyet szükség esetén adja át rászoruló utastársának" - nem adják át. Múltkor egy pasi állt fel, hogy egy nő kisgyerekkel leülhessen, de alig hogy felemelte a fenekét, odahuppant egy idősebb, ámde elég jó kondíciójú úr (akikkel szemben, valljuk be, egy kismama simán előnyt élvezhetne). Az udvarias fickó persze méltatlankodott, de emez egyáltalán nem értette, miért.
A mindenféle jótékony figyelmeztetéseken kívül ami még pozitívum, az az ellenőrök hiánya, az Oyster-rendszer ugyanis önkiszolgáló: a kis feltölthető plasztikkártyát a sofőrfülke mellett érvényesíti az ember. Ha nincs rajta pénz, a sofőr leszállítja (vagy nem, mert rendes). Néha vannak rendőrkülsejű felvigyázók, akik a sofőrök (!!) viselkedését ellenőrzik: hogy tényleg csak az első ajtón enged-e fel utasokat, illetve hogy mindig rendesen beáll-e a megállóba. A nagy forgalom és a buszmegállókban parkoló autók miatt ugyanis gyakran előfordul, hogy a sofőr az úttest közepén kénytelen kiszállítani az utasokat, ami persze szabálytalan. Szabálykövetőbb sofőrök esetén viszont előfordul, hogy 10-15 percet várunk, mire az előző három busztól meg a stagnáló kocsisortól a busz be tud araszolni a padka mellé (ezt a szót nem t-vel kell írni, tudtátok?).
Ami viszont felettébb bosszantó, hogy a buszok néha teljesen ad hoc jelleggel fejezik be útjukat az útvonal egy bizonyos pontján, illetve változtatnak irányt. Mivel majdnem mindegyiken van digitális állomáskijelző és automata hangosbemondó, könnyű követni az eseményeket, viszont kicsit idegesítő, amikor épp hogy felszálltunk, már vége is az útnak, magyarázat nélkül. A másik, hogy ha azt szeretnénk, hogy a busz megálljon, jobban tesszük, ha leintjük, mert hiába a megálló, a sofőr nem áll meg, ha nem csápolunk. Manapság minden buszon van egyébként akadálymentesítő rámpa, amit a sofőr igény esetén ki tud engedni a hátsó ajtónál, sőt, minden busz padlózata lejjebb engedhető babakocsis felszállók illetve alacsony járda esetén.

Legtöbb helyen persze ilyen új buszok járnak, de néhány központi vonalon még látható a régebbi, nyitott ajtós, fogózkodós, ellenőrös típus is.