Van az a bunkó öltönyös fajta azzal a hiperintellektuális
pofaszakállal és vastagkeretes szemüveggel, aki döngő léptekkel jár
csendes helyeken, mondjuk a könyvtárban, és úgy ül le egy asztalhoz,
hogy két méter magasságból odabassza a könyveit az asztalra, hogy
lehetőleg mindenki felkapja a fejét. Kilöki a segge alól a széket, hogy
ne lehessen elmenni mögötte, meg hogy a keresztbe tett bőrcipős lába
elférjen, aztán felcsapja az első nagyon vastag és nagyon fekete
borítójú könyvet (angol költészet vagy minimum Habermas, esetleg
Derrida), és hangos sóhajtozások meg fejcsóválások közepette olvassa.
Néha cüccög, és sebesen jegyzetel a ceruzájával, a lejegyzetelt
mondatokat meg félszavakat pedig körbesatírozza és bekarikázza, nagyon
hangos és erőteljes ceruzamozgással, fellengzősen. Óriási
felkiáltójeleket suhint a papírra, egymás után legalább ötöt.
Aztán egyszer csak valamin annyira felhúzza magát, hogy lecsapja a
könyvet (nyilván lappal lefelé, gerincre), bekapcsolja a laptopját, amin
persze nincs levéve a hang, úgyhogy a terem csöndjét betölti a Windows 7
bejelentkező pityogása. Egyszerre nyitja meg az e-mail fiókját, a
Guardiant, a BBC online-t és a gazdasági híreket, hangosan,
idegesen kattogtatja az egérgombot a touchpad-en.
Aztán mégis úgy dönt, hogy valamit dolgozni is kellene, ismét
kinyitja hát a könyvet, és elkezd begépelni valamit. Úgy csapkodja a
billentyűket, mintha rakkenrollt zongorázna (már persze ha érdekelnék az
ilyen alantas műfajok), majd belenyomódik a klaviatúra az asztalba, és
az egész helyiség egy merő kattogás. Persze nem szabályosan gépel, mert ő
ilyen hülyeségek fölött áll, viszont egy fél órán át csattog, ha
valamit melléüt, látványosan töröl és megint csak cüccög, mintha az
aljas-alpári-békaseggealatti világkáosz része lenne az, hogy ő nem
talált el egy betűt.
Amikor végre kimegy ebédelni, egy kicsit csönd lesz, és rajta kívül
másra is lehet figyelni. (A székét persze nem tolja be, tolja be az, aki
nem fér el tőle.) De aztán nagy sokára visszajön, fél óráig hangosan
lapozgatja a papírhalmazát (mert persze tíz kiló jegyzettel jön be, még
ha a felét meg sem nézi, akkor is), hangosan hümmög, csapkodja őket
ide-oda az asztalon. Végül távozik, de előtte még zörög a zacskóival meg
a konnektorral, aztán az asztala feletti lámpát persze égve hagyja, a
széket meg kirúgva, ahogy kell.
Ha valaki megnézné, mit is csinált egész nap, látná, hogy semmit. És
én sem csináltam semmit, mert végig az a kéjes gondolat kötött le, hogy
de szívesen beverném a pofáját. A Toshiba laptopjával vagy a
Nabokov-kötettel, amit itt lóbált egész nap.
[ide valaki ajánljon egy képet, mert ha beütöm az
asshole-t, mindig valamelyik amerikai elnököt - legtöbbször persze
Bush-t dobja ki...]
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése