ja...

Mostanában sokat gondolkozom azon, hogy mi is a boldogság - fennhéjázó "cool" értelmiségiek számára ez persze egy banális kérdés, és a téma felmerülésekor össze-vissza hadoválnak az illúziókról meg a virtuális élményről meg a transzcendenciáról meg a metáról meg az egzisztencializmusról stb. Meg a családom is úgy van vele, hogy  mindegy, csak legyen viszki meg metaxa benne..... Hát én nem tudom (illetve tudom, mert nem vagyok valami divatos), de ez valami olyasmi, amikor jóban vagy a világgal - mármint azzal a részével, amit kiválogatsz belőle - és a döntésekkel, amiket meghozol.

Persze ott a sok biszbasz részlet meg a lefaragandó sallangok, ellentétek, ellenérdekek, gondokbajok - de a nagy általános érzések (=különleges érzések) számítanak, meg a színek a hétköznapokban.

Azon múlik talán az egész, hogy merünk-e elengedni olyan dolgokat, amikhez ragaszkodunk, de valójában fölöslegesek. Hogy merjük-e a konvenciókat mellőzni. Vagy hogy ki tudjuk-e válogatni, hogy melyik "hagyomány" jó, és melyik korlátoz. 

Én például szintén szoktam félni, szoktam veszekedni is, meg vitatkozni, előtérbe szoktak kerülni olyan dolgok, amik sosem fontosak, ha pl. megiszom előtte két sört - és én sem mindig tudok arra gondolni, hogy ez itten a legendák meg a csodák kora most. De néha meg tudok. És még eszembe is szoktak jutni a regények, a mindenféle nagy gondolatok meg vágyak, amiket tizenhuszonéves koromban éreztem-gondoltam - akkor amikor még nagy-nagy várakozásban voltam az életet milyenségét meg a csodákat illetően - és néha ezzel csodálatos módon összepasszol az, ami végülis történt velem. És ilyenkor igazán nem érdekel az, hogy ki mit aggódik meg problémázik a társadalom nevében, a tisztesség nevében, a szabályok nevében... főleg azért, mert még csak nem is vagyok léhűtőnek és óvatlannak mondható. És eléggé éles a látásom is.

Úgyhogy lehet hogy úgy van ez, hogy akik 'féltenek' másokat, azok magukat féltik. Mondjuk azt, hogy a merészebb emberek döntései megrengethetik a megszilárdult elképzeléseiket a rendről, a dolgok helyéről és módjáról. És ha kizökken, akkor ki teszi helyre.... Biztos hogy nagyfokú érettség kell ahhoz, hogy akármikor, akárhogy, akármilyen körülmények között el tudjunk tekinteni attól, hogy a saját pozíciónkat féltsük - legalább egy kicsit. (Há, már megint a lehetetlen vállalkozások....) Mert nekem például eszembe sem jut valamiféle objektív tisztesség-, rend-, kapcsolat-, vagy szeretet-fogalom, amikor elgondolom magamat vagy másokat, mert tudom, hogy mindenkinek a sajátja van meg. Naná. Nekem is.