máma

Máma azt tanultam, hogy segíts magadon, az isten is megsegít. És hogy az egyik legdühítőbb dolog a világon a tehetetlenség miatti méreg, meg a tett-érzést követően kiderülő haszontalanság miatti váááááá-érzés.
Máma befizettem életem első vizitdíját, és rájöttem, hogy a háziorvos az a fajta orvos, aki semmihez se ért, illetve mindenhez csak egy kicsit. És hogy lehet, hogy mindenki a saját maga legjobb orvosa és "diagnájzere".
Máma megállapítottak nálam egy isiásszal spékelt lumbágót, holott tudom, hogy Bechtereves vagyok - mondtam is. Beadtak az egy hete tartó krónikus gyulladásos fájásra egy Algopyrin injekciót, holott előtte fél órát regéltem arról, hogy a fájdalomcsillapítók nem használnak. (Azért fel is írtak, kettőt.) Mindezt a bal csípőbe bökték, holott előtte kitapogatták (és mondtam is), hogy a jobb oldal fáj (egész bokáig). Kifizettem a vizitdíjat, a receptet, a buszjegyet, hogy odaérjek, és két órába telt az egész, holott nem várt előttem senki.
 
Mi ebből a tanulság?
1. Mindenki dögöljön meg ott, ahol van.
2. Mindenki dögöljön meg ott, ahol van.
3. Ha akarsz valamit, mondd meg, hogy mit akarsz.
4. Ne bízzál az intézményekben (ld. előző bejegyzés).
Fárasztó napom volt máma. Megint azt hittem, jó úton vagyunk mi, én, meg a dolgok, de hát....