2010. augusztus 8., vasárnap

Brighton

Két okom volt, hogy elmenjek Brightonba, fontossági sorrendben a tenger és a Pride - ez utóbbit (illetve egy ehhez hasonlót valahol Európában) azért szerettem volna egyszer mindenképpen látni, hogy rájöjjek arra, mi az, ami miatt egy parádénak nevezett dolog nálunk (a mulatós magyaroknál) nem tud működni. Több okot is találtam.

Először is a kereskedelmi potenciál fel nem ismerése. Brighton kisváros, tengerparti város, de a turistavonzalom nagyban épít a Pride-ra év közben is, nyáron meg különösen. Nemcsak a mindenhol kapható szivárványos kütyükre gondolok (zászló, síp, kalap, nyakkendő, lufi, stb., amiket nem, nem csak a melegek vesznek meg, hanem a kisgyerekes családok is ugyanúgy, ahogy a Mickey-egeres lufit a búcsúban), hanem a kocsmák, vendéglátó helyek és más turistacsalogatók alkalmi akcióira és vendégcsalogatóira, na meg az élelmiszerboltok óriási forgalmára az adott időszakokban. Nem véletlen tehát, hogy minden magára valamit adó helyen kiteszik a szivárványos zászlót, ami kifejezhet szolidaritást is, de persze reklámcélokat is szolgál. Ezzel összekapcsolhatjuk egyébként azt is, hogy nálunk haladóbb gondolkodású nyugati kultúrákban a meleg közösségek jelentős célcsoportjai a reklámnak meg mindenféle kereskedelmi tevékenységeknek, hogy csak egyetlen különlegesebb példát mondjak, láttam olyan esküvői ruhaboltot, ahol a női részen a tizenöt centis sarkú fehér körömcipők mellett lehetett kapni fűzős, tornacipőhöz hasonló alakú csilli-villi lapos talpút is.

(Ha meg már a szivárványnál tartunk, érdemes elmondani azt is, hogy nyilván ahhoz is idő kell még nekünk, hogy felfogjuk, hogy a szivárvány egy összetett szimbólum, és a gay pride-on kívül jelentheti a békét meg a nemzetközi összefogást is. Így a legcselesebb csecsebecsék - pl. a karkötő - ügyesen rájátszik arra, hogy a színek sorrendjének megfordíthatósága többféle elkötelezettséggel ruházhatja fel annak viselőjét.)

Szóval Brighton ügyesen kihasználja a helyzetet, és ezért nagy vonzerőt jelent a nemzetközi turizmusban is.
A rendezvény egyébként vállaltan politikai tartalommal telített, és ebben itt nincs semmi meglepő, ez adja az egyik lényegét. (Éppen ezért értettem részben egyet azzal a cikkel, ami a hazai menet apolitizálásának szándékát kritizálta.) A menetre előzőleg kell regisztrálni, és nem is hiányozhatnak a különféle pártok képviselői (zöldpárt, szocialista párt), de más politikai és önkéntes szervezetek sem. A toryk ellen demonstrálnak, támogatókat meg aláírásokat gyűjtenek, én is kapok egy LGBT against the Nazis! szórólapot. Aztán beállnak a menetbe ugyanúgy, ahogy a különféle civil szervezetek, szolgáltatók és némely egyházak képviselői is. Itt vannak a tűzoltók, a rendőrség, a mentők, a légi közlekedés, egyes főiskolák, tánccsoportok, színházak. (Ajánlom a képaláírásokat szíves figyelmezésre, a galérianézetben látszanak. Csináltam néhány minivideót is, azt még nem tudom, azokat hogyan lehetne hozzáférhetővé tenni.) Az az érzésem, otthon a pride fogalmát is valahogy sürgősen revideálni kellene, a magyar megfogalmazások ugyanis sehogy sem tudják visszaadni azt, amit ez a fogalom itt takar. A 'méltóság' valamiféle csendes felsőbbrendű tiltakozás, a 'büszkeség' pedig - mint tudjuk - olyan téves asszociációkat hív(ott) elő a magyar közönségben, hogy "hát ezek buzik, és még büszkék is rá?!" - és hasonlók. Nem, a pride itt nem a szexuális másságra vonatkozik, ezek a közösségek egyszerűen arra büszkék, hogy letettek valamit az asztalra polgárként, emberként, az elért eredményeikre, a céljaikra. Óriási különbség!! Még azt is meg merem kockáztatni, hogy a legnagyobb baj az, hogy nálunk az emberek többsége egyszerűen nem talál semmit, amire belülről, emberileg büszke lehetne, és amíg ez így marad, biztosan nem lesz előrelépés.

Meggyőződésem, hogy a mindenféle emberek itt tőlünk nyugatabbra ezért is tudják magukénak vallani ezt a rendezvényt, mert azok az emberek vonulnak, akik részei az ő mindennapjaiknak: a rendőrök, a tűzoltók, a légiutas-kísérők, a színészek és a boltosok.

A menet elején egy VIP busz állt (a helyi közlekedési vállalat egyébként double decker buszokat biztosított a menet ideje alatt az úttest mentén, ahova adakozás ellenében fel lehetett menni, és onnan jobban látni), annak az emeletéről konferálta végig a műsorvezető a menetet, minden felvonuló szervezetet egyenként bemutatott, miután köszöntötte a népes egybegyűlteket, mindenkinek happy pride-ot kívánt, majd pedig egy lelkésznő megáldotta a rendezvényt, az emberek pedig éljeneztek. Na ez volt a második pillanat, amikor sírva fakadtam a rám szakadó szabadságérzés miatt érzett katarzistól, az első az, amikor láttam, hogy itt mindenki örül, senki nem fog bántani senkit, az emberek nevetnek, fotózkodnak a travikkal meg a dragekkel (vagyis az ellentétes nem ruháit viselőkkel), akik otthon ugye botránykövek, de itt pedig a látványosság és a poén csúcsa, sima színház és szórakozás. Ebből is látszik, hogy a színházfelfogásunkkal is súlyos bajok vannak. (És akkor elgondolkodtam, hogy ennek pedig köze lehet a mi kifejletlen és bigott humorérzékünkhöz és [ön]irónia-hiányunkhoz, hogy jobban szeretünk másokon röhögni, mint másokkal együtt, örömünket inkább abban leljük, ha valakit kinevethetünk, és még véletlenül sem vállaljuk a helyzetben való részvételt, hanem jobban szeretünk kívülről kritikusan nevetni.)

Egy darabig figyeltem és kísértem a menetet, az ablakokban meg az erkélyeken emberek lógtak és fotóztak, integettek. Sok kisgyerekes család, nyugdíjasok (ld. a fotók), iszonyat tömeg. Simán jó lecke ahhoz, hogy az ember az utolsó szál előítéleteit is felszámolja, az olyanokat, mint hogy minden buzi nőies vagy bőrszerkós, minden leszbi fiús, a homoszexualitás fiatalkori kalandozás és tévelygés, a buzikra nem jellemző a monogámia, a melegek kirívóan öltözködnek és viselkednek, a pride-ra csak a buzik mennek el, stb. Ajánlom a fotókat szíves tanulmányozásra.

A rendezvény aztán a városban távolabb eső Preston parkban egy nagy kirakodóvásárral/bulival folytatódott, éjszakára pedig több szórakozóegység is a Pride-hoz kapcsolódó partykat szervezett (ld. reklám és marketing feljebb). Erre már sokan nem mentek el, amit az is bizonyít, hogy délutánra tele lett a tengerpart meg a mólószerű szabadidőközpont (a pier). Nagyjából eddigre már lejártam a lábam én is, úgyhogy ha egy kicsit bátrabb lettem volna, fürödhettem volna a tengerben (volt is nálam fürdőruha), de nagyon fújt a szél és nem mertem a cuccomat sem gazdátlanul hagyni. A nap kb. 45 percig sütött egész nap, de a nagy szélben ez pont elég volt, hogy totál leégjen az arcom. A városban még megnéztem a kultúrnegyedet, ahol a Royal Pavilon és a park van, de más érdekességeket sajnos nem láttam, mert megint előjött a tömegiszony. Biztos, hogy vissza fogok menni, akció van a Southern Rail vasúttársaságnál, online foglalás esetén 25%-al olcsóbbak a jegyek egész nyáron, úgyhogy annyiért lehet ide jönni meg vissza, mint egy mozijegy ára.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése