Mottó: "Gép vagy! Szelíd, szánalmas szörnyeteg. Nem ismered az ember nagy hatalmát..." (Váci Mihály)
Hát őszintén megnyugdtam, bár a tegnapi nap is ugyanolyan felemásan
kezdődött, mint az azelőtti. A beígért főzéses majális helyett a Zs-domb
inkább hasonlított egy keleti posztwoodstocki rétre, se főzés, se
májusfa. A listán nem vagyok rajta, habár a produkció két prominensével
is egyeztettem levélben, mindketten válaszoltak is. Végül kapok jegyet,
kettőt is, de kérik, csúsztassam a műsorfüzet alá, nehogy mások
meglássák. (Nem mintha nem ingyenes lett volna, nem értem, mindegy...)
Rövid gondolkodás, hogy kit vihetnék magammal, de így hirtelen
esélytelen a dolog, maradok magam magamnak.
Kiautózunk az aknához is, hogy este ne tévedjek el a sötétben, hát
mit mondjak, elég baljóslatú és félelmetes, nagyon tetszik, a választás
telitalálat. Hátha itt már fog valami történni tényleg.
Nyolc körül érek oda, a bányabejárat tele emberekkel. Azon
gondolkodom, hogy a harminc fős keretlétszám valószínűleg csak PR-fogás
volt, vagy a meghívottakon kívüli 'civil' nézők létszáma. A placc
továbbra sem győz meg: installációk címén nagy lisztes(?)zsákok,
zsíroskenyér, fellógatott bányászsisakok, na jó, egy fotókiállítás. Egy
lány 3D-s szemüvegeket osztogat.
A műsorfüzetet olvasgatom, és felfedezem benne három tanítványom nevét, őszintén elképedek... Na majd...
Fél 9-kor kinyitják a kaput, kérik, belépés az ipari területre saját
felelősségre, és kérik, hogy körültekintően haladjuk, hogy ne legyen
baleset.
Innentől kezdve különböző stációkon haladunk át.
1. stáció: fúvós katonazenekar játszik
bányászindulókat. Alá fogunk szállni, szembenézünk a szörnyeteggel, kell
a biztatás. A haladási irányt egyelőre elállják merev arcú bányászruhás
fiatalok.
A falra vetítve a kollégisták csoportképét láthatjuk (felfedezem
rajta a három gyerekemet) és elolvashatjuk a transzhumán szerkezet
keletkezésének történetét, valamint azt, hogy azért gyűltünk össze, hogy
szemtanúi lehessünk, amit a kollégisták késői leszármazottai megfékezik
a megvadult gépet. (A sztori lényege olvasható itt.)
2. stáció: épületek között haladunk, a fejünk felett
három hatalmas kivetítő, ahol a fiatalok jövőbe küldött üzeneteit
nézhetjük-hallgathatjuk. Az épületek falára egy gép animációja van
kivetítve, közben gépzörej, emberi nyögés, bányász-szerszámok zaja.
3. stáció: egy szűk fóliafolyosón egy körbekerített,
nyílt színi térre érkezünk. Nagyon sötét van. Az épület törött ablakai
mögül fények villódznak és csörömpölés hallatszik. Az élő kerítésen túl
egy lakókocsiban rádiót hallgat pár ember, főznek. A sötétből egyszer
csak nagy zajjal megindul egy markolóautó és belevág a lakókocsiba. Az
emberek kimenekülnek. Majd megindul egy buldózer és a lakókocsit
beledózerolja a földbe. Mindebből nem sokat látok, néhány magas fiú
tolmácsol hátrafelé. "Ez kell a népnek"- mondja a hátam mögött egy lány.
"Szívesen irányítanám ezt egy joystickkal!" - mondja egy srác.
(Felfedeznek a sorfalat álló tanítványaim, és gyorsan körbemegy a
hír, hogy 'itt a magyartanár'... őszintén rámcsodálkoznak, de nagyon
tisztességesen végzik a feladatot - nem szabad beszélgetni - nem
engednek a sorfalon túlra, az agyam egyik szegmensével nem győzök
napirendre térni afölött, hogy hogy kerülnek ide...)
Mindeközben egy hatalmas bádogkonténer oldalára graffitit festenek
páran. Az aknaépület feliratát pedig egy hegymászókötélen lógó alak
vászonnal takarja el.
4. stáció: belépünk a csarnokba.
A bejáratnál a plafonról egy hatalmas kocka lóg egyik sarkánál
lógatva. Benne valami folyadék. A csarnok másik végében egy hatalmas
foglalat. Két oldalt fadobogók, oda terelnek minket. Mikor mindenki
beért, a bányászruhás gyerekek menetelni kezdenek. Majd odatolnak egy
hatalmas lépcsőt a kocka rögzített sarkaihoz, és kiszabadítják. A
hatalmas kocka lassan elindul a foglalat felé át a termen, közben a
fúvószenekar húzza. Amint a monstrum célba ér, kék villám kezd belőle
cikázni óriási zajjal. A gyerekek felvonulnak a gépezet elé, és
felemelik a kezükben lévő neoncsöveket (mint később megtudom, ezeknek
világítania kellene, de ez nem sikerül). Az esemény záróakkordja egy
bányászhimnusz a zenekar és kórus előadásában.
Az épületből kilépve megnézhetjük az aknaépületre vetített 3D-s
installációt, a felirat szerint a torony immár az 'Utópia Kollégium'
nevet viseli. És kezdetét veszi a buli.
---
Az előadás után sikerül szót váltanom a gyerekekkel is, megtudom,
hogy iskolákba mentek be jelentkezőket toborozni pár hónappal ezelőtt,
és a válogatás részeként történetet kellett írni a 'megvadult
transzhumán gép' pusztításáról, majd minivideót csinálni, és egyéb
feladatokat végrehajtani. Ezután választották ki a résztvevőket, akik
pontosan nem is tudták, mire vállalkoznak. Szerda óta a bányászházban
laktak, próbáltak, összeérett a csapat, akiknek nagy részét a pécsi
művészetisek alkották ugyan, de köztük volt az én három tanítványom is
(tanárbüszkeség, há-há).
Később elmondták nekik, hogy JJ valós személy volt, az akció narratív
alapja azonban jórészt fikció (?), egy utopisztikus adalék egy
titokzatos ember titokzatos dolgaihoz. A részvételt mindenki nagyon
élvezte. Mondtam nekik, hogy szerintem nagy dologban vettek részt,
álmaimban sem gondoltam volna, hogy a transzhumán élményben
összemosódik, egyesül a személyiségem két fele (na, ezt nem így
mondtam...).
A városterápia sikerült. A lanyha EKF-mantrába fulladt
város népének arra hajlandó része hagyta magát felrázni (a többieknek
meg úgyis mindegy). A valóság és a fikció mentén való egyensúlyozás
annyira jól sikerült, hogy a mostani percig nem vagyok biztos benne,
hogy a JJ-sztori melyik része igaz és melyik részét képzelteti el velem a
transzhumán gép (hogy JJ létezett, az nem vitás, de hogy a titkos
társaság és a titkos tervek tényleg léteztek-e...). Az
izgalmas bizonytalanságot remekül alátámasztotta a KK-kampány: a honlap,
a blog, a műsorfüzet és a résztvevők titkolózása.
Valószínűleg ez az egyik lényeg egyébként, az izgalom napokkal az
esemény utáni fenntartása, a lázas kutakodás az abszolút igazság után. A
racionális megbizonyosodás utáni vágy. Pedig hát ez reménytelen, nem
találok semmit, csak az élményre emlékszem. Minden (más) narratíva
bizonytalan.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése