Amikor
apu – térdnél megroggyant mackónadrágjában – a tévé előtt ágál, és úgy
szidalmazza az okostojásokat, hogy kiloccsan a söre, nem is tudja: az
igazság közelebb jár hozzá, mint sejteni lenne képes. Ez a könyv nagy
elégtétel lenne a surmóknak, ha olvasnának könyveket, mert bizonyítva
látnák igazukat, miszerint a értelmiségiek is csak olyan emberek, mint
ők, csak többet tanultak, de az meg nem ér semmit
(Para-Kovács Imre az Intellektuális imposztorok c. könyvről).
Smúz, álarcok, tettetés, mintha-játék. Zseniális.
Fantasztikusan tudunk úgy tenni, mintha mondjuk dolgoznánk, miközben hetet-havat hordunk össze. Hangzatos nagy gondolatokat tudunk kitalálni és retorizálni, miközben a lényeg épphogy csak egy tőmondat, vagy még annyi sem. Kidíszítjük az otthonunkat, felcicomázzuk a karácsonyfánkat, magunkra pakoljuk a sminket, tetováljuk a mosolyt. Megtévesztő.
Elképesztően tudunk úgy is tenni, mintha értenénk dolgokhoz. Mintha okosak és kompetensek lennénk. Nem kell hozzá semmi mást tenni, mint a megfelelő szavakkal a megfelelő körítéssel és a megfelelő kosztümben prezentálni, amit mondani akarunk. Jó játék, nem mondom. Szinte mindenki átverhető, hiszen az orránál tovább szinte senki sem néz, mindenki a pózokat kedveli és csak azt figyeli, hogy bele tud-e az ember helyezkedni az adott szituáció kód- és elvárásrendszerébe.
Vannak azonban páran, akik ezt tudatosan művelik, mintegy megcsúfolva az egész rendszert. Ők az igazi imposztorok. A körülöttük lévő közönséget gúnyolják és teszik nevetségessé úgy, hogy a saját módszereikkel szembesítik őket. Eszköztáruk szándékosan, de ugyanolyan tökéletesen közhelyes, csak a szemük csillogása más - az igazi. Jelenlétük maga az irónia, produkciójuk szégyenbe ejtő. Lenne -- ha lenne bárki is, aki észrevenné és elszégyellné magát.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése