Csodák márpedig vannak. Na, nem nálunk, embereknél, mi túl sokat kombinálunk és túl kevéssé hallgatunk az ösztöneinkre.
Történt ugye, hogy befogadtuk az ideiglenesen az USÁ-ba költözött Z-család
papagájait. Meséltem, hogy Diócica három napig az erkélyen virrasztott
vigyázzállásban a ketrecet szuggerálva, és nem volt hajlandó aludni.
Talán azt is említettem, hogy mi sem tudtunk aludni, mert a papeszok az
első hajnali napsugárral keltek és világgá rikoltották az új nap új
kezdetét. A humanista láng- és Szent Ferenc lelkű kisebbikünk nyári
családrajzára rárajzolta a két madarat is - a macska mellé. Hiába, az ő
szívében megfér együtt bogár, virág, madár, és mindenfajta szabálytalan
teremtmény, még ha csak ideiglenesen lakik is nálunk.
A papagájok négy-öt nap után aztán leköltöztek J. mamához, mert nem
kockáztattuk a macska-madár konfliktust, és mert gondoltuk a falusi
levegő és egy harmadik sárgahasú csőrös társasága jót tesz majd nekik.
Be is költöztek a koedukált ketrecbe Lóri mellé. Két fiú egy lány, női
szempontból ideális felállás.
Talán azt is mondtam, hogy a kékhasú lánypapagáj hasán hatalmas,
ismeretlen eredetű daganat volt, amiről meg voltunk győződve, hogy tumor
- habár a viselkedésén és lelekesedésén mindez nem látszott. Jó nagy
tumor, még a toll is megkopott azon a helyen.
A papeszok nyáron és ősz elején az eresz alatt laktak, télre
beköltöztek a konyhába. Karácsonykor, J. mamát meglátogatva csak azt
láttuk, hogy a kékhasú pocakjáról eltűnt a tumor... A falusi levegő és a
stresszmentes élet, ugye.
Aztán a múlt heti látogatás alkalmával óriási meglepetés várt: a kis
kékhasú letojt. Hét kis tojást pottyantott a koedukált ketrec egyik
sarkába! A kicsik és anyukájuk jól van, az egyik már ki is kelt,
csupasz, körömnyi, csukott szemű kis poronty hatalmas méltatlankodó
csipogással. A másik hat még vár a sorára.
A már megszületett kicsire apukája és anyukája közösen vigyáznak
főleg, ha idegen hang hallatszik a helyiségben. Lóri, a papagájhárem
másik tagja kicsit most kiszorult az édeshármasból.
Kérdeztem, melyik lehet a papa, J. mama azt mondta, hogy biztosan a
kékhasú eredeti párja, hiszen együtt vigyáznak az utódokra, másrészt
pedig Lóri hullámospapagáj, a kékhasúék pedig törpék. Úgyhogy az
történt, hogy ki tudja milyen körülmények hatására fellángolt a
házastársi szerelem, ez nem is vitás.
Talán a falusi idill, a természet közelsége, a stresszmentes élet, a
szeretetteljes légkör - de lehet, hogy a harmadik, a vetélytárs
jelenléte ébresztették fel a rég elhalványult érzéseket és a mélyre
temetett szenvedélyt. Ah!
Azért, emberek, ez gyönyörű. És mindez ebben a hosszúra nyúlt télben,
holott sehol egy napsugár. Míg mi, emberek folyton a mentségeket
keressük, duplikáljuk a depressziónkat, érzelmi impotenciánkat
odavagdossuk egymás fejéhez, ezek a papagájok vígan döngetnek, hát nincs
igazuk? Példaadó, komolyan. Éljen a madárszerelem, nincs oda a remény, a
világ meg van mentve!
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése