Nem is tudom...

... meséltem-e, hogy ismerkedtem meg ezzel a proffal, aki az ajánlást írta.
David Wiles-nak hívják, és még Göttingenben loptam el egy könyvét az angol tanszéki könyvtárból a szakdolgozatomhoz: Shakespeare's Clown: Actor and Text in the Elizabethan Playhouse. Nagyon jó könyv, Will Kempről (kutatási tárgyembereim egyikéről) szól, kicsit textuális, kicsit performance-centred, kicsit antropológia és néprajz, nagyon újszerű színháztörténeti megközelítés - olyan, amit mindig is követendőnek éreztem, de itthon nem találtam meg hozzá a megfelelő referenciákat.
Később, miután hazajöttem, írtam neki egy e-mailt, hogy tök jó ez a könyv, és köszönöm látatlanban is. Válaszolt, hogy örömére szolgált, hogy használni tudtam. Én szörnyen meglepődtem, mígnem L. barátném felvilágosított, hogy nyugaton így szokás - szeretik az innovatív, hálás hallgatókat, mert arrafelé sok a középszerű érdeklődő, mifelénk meg sok a gondozatlan tehetség, akire a témavezetők, professzorok itthon nem figyelnek oda, mert a saját karrierjük építésével foglalkoznak.

 

Szóval válaszolt, majd egyszer csak posta vár az egyetemi boxomban. Elküldte egy másik könyvének a kéziratát: Shakespeare's Almanac: A Midsummernight's Dream, Marriage and the Elizabethan Calendar. Fűzve, javítva, az utolsó korrektorpéldány. Azt hittem, eldobom az agyam. Iszonyú boldog voltam, a többi tanárom Szegeden soha nem adott ingyen példányt semelyik könyvéből. És szégyellem, hogy azóta sem olvastam el... csak örültem neki. L. megint felvilágosított, hogy arrafelé ez így normális. Mester-tanítvány. Tanár-hallgató. Ember-ember.
Így hát sok év után írtam neki, amikor úgy döntöttem, pályázom. Nem reméltem, hogy válaszol (megint a kishitűség!), de megtette. Sőt, a londoni postássztrájk, az ezévi alkotói szabadsága és a tanszéki titkárnő betegsége ellenére ideért a meghívólevél szkennelt, aláírt, lepecsételt változata. Mondjuk elég ridegre és angolosra sikeredett, de hát sosem láttuk azelőtt egymást, mit is várhatnék többet vagy mást.
Szeptemberben találkozunk, mert nyáron persze szünet lesz a tanszéken is. A sikerhez gratulált. Nem ígért semmit, csak egyetlen konzultációt és slussz. Már látom magam, ahogy be vagyok szarva ettől is.
Egyébként a Shakespeare-kor csak a mellékes érdeklődése, görög színházzal foglalkozik, különösképp a maszk, a játéktér és a színész-közönség konfiguráció kérdésével.
--
A történetrészhez tartozik, hogy intéztem egy másik ajánlást is - biztonsági okokból. Ez a Virginia Tech lett volna, Sue Ott-Rowlandsnél. Őt is Szegedről ismerem, szörnyen jó ajánlást írt, lelkeset és barátit, és amerikai módra kevésbé akadémikusat - de végül nem oda pályáztam, szakmai döntésből kifolyólag. Hogy ne bántsam meg, amiért csak pótlék volt, azt mondtam neki, ez most nem sikerült. Majd legközelebb. Nagyon sajnálta. Én is. Náluk egy percig nem lettem volna egyedül és minden este színészsztorikkal traktáltak volna.
Na, a posztdoktorit, majd oda...