"Külső hő hiányát belső hővel, belső hő hiányát külsővel kompenzáljuk."
(gofri - mikor arról kérdezték, miért nem fázós)
Az ember melegségre vágyik. Nyilvánvalóan egészséges személyiség és sok munkával megszerezhető magabiztosság szükséges a vágyakozásban ahhoz, hogy megtaláljuk a megfelelő módszereket.
Az egyik legjobb módszer például az, hogy hallgatunk, amikor nincs mondanivalónk. Iszonyat nehéz! De beválik, mert nyerünk némi időt. Az első lépcsőfok a bölcsesség, a bölcsülés felé - a hallgatni tudás.
És már csak azért is bombabiztos, mert ha nem ír az ember, lehetetlen a sorok között olvasni. Megtarthatjuk, amit meg kell tartani.
Nem mai jelenség persze, hogy magabiztos virtuális külsőbe csomagoljuk esendő hús-vér énünket. Persze ez is olyan, mint a többi szerepjáték - mindenki másképp csinálja.
Van, akinél az énje bizonyos szeleteinek felfedésére szolgál a virtualitás. Van, aki egészen mást mutat, mint civilben, közben bőszen állítja az egyéniségének az - egyébként nem létező - homogenitását.
A blogkapcsolatok csak olyanok, mint az életbeliek. Legtöbb esetben méricskélünk mit lehet és mit nem, meddig mehetünk el - más esetekben, más állapotainkban nem méricskélünk, hiszen a valós életben sem tennénk.
A probléma természetesen nem a virtualitással van. De mégcsak nem is a magánnyal. A magány az élet része, mindenki magányos néha. Olykor kiszorulunk a világból, mert az hátat fordít nekünk és úgy horkol - és nincs kedvünk megkocogtatni a vállát.
Az ilyesmi arra jó, hogy kijavítsuk a régóta várakozó dolgozatokat, elvégezzük az elmaradt feladatokat, nagyokat hallgassunk vagy olvassunk. Vagy semmitmondó dolgokról beszélgessünk a barátainkkal. Esetleg hogy kutyát sétáltassunk.
A dolog titka: meg kell tanulni jól reagálni és nem ész nélkül átmenni kapkodásba. Mert minden elmúlik egyszer.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése