Naplók

Anna Wulf naplóját olvasom, most gondolom, mindenki az agyához kap, hogy ki is lehet az az Anna Wulf, ha piszok lennék, mutatkozhatnék borzasztó titokzatosnak, hogy mindenkit egyen a fene, de inkább mégis elárulom, hogy ez egy fiktív napló, Anna Wulf naplója Az arany jegyzetfüzet. Nagyon hosszú, több részből áll. A feketébe a múlt, a pirosba a politika (50-es évek, Anglia), a sárgába az érzelmi élet, a kékbe a mindennapok történései íródnak. A sárgánál járok. Lassan haladok...
 

(most mondhatnám, hogy amit művelek ezzel a könyvvel, az nem is olvasás, inkább maszatolás, tötyörészés, kenegetés - de ha ebbe most belemennék, részletesen kéne írnom arról a késztetésről, hogy végre rendszerbe tegyem a mindennapjaimat; a rendszerek mindig jól működtek, ettől eddig munka, ettől eddig szabadidő, ettől eddig sport, séta, vajaskenyér, tévéújság egy hétre előre bekarikáz, heti háromszor hajnalban kel és korán fekszik, négyszer későn fekszik, későn kel, a rendszerek régen jól működtek, talán működnének most is...)

 
Múltkor felvetődött, hogy van, aki szereti a naplókat, van, aki meg nem annyira. A blog is egyfajta napló. Nekem például ez a harmadik blogom és legalább az ötödik naplóm... ha egyáltalán az. 
        Biztos vagyok benne, hogy sokakat azért érdekelnek a naplók, mert mások életére kíváncsiak, a lehető legmélyrehatóbban szeretnék ismerni mások magánügyeit, titkait, gondolatait, hétköznapjait, történeteit. A kitárulkozás mindig érdekes. Egy másik ember mindig izgalmas lehet.
        Ugyanakkor fogalmunk sem lehet, hogy a naplóírásban hol van pontosan az én és a nem-én közötti választóvonal. A virtuális én és a valós én közti különbség valahol hasonlít a narrátor és a szerző mint élő személy kapcsolatához - két halmaz, aminek van ugyan közös tartománya, de saját különálló tere, lefedettsége is.
        Anna Wulf érzelmi életét olvasom, és nem nagyon érdekel. A politikai nézetei (piros notesz) sem nagyon érdekeltek, a szerelmi élete meg még úgy se. Annyi szinte egyforma egyedülálló anya és nős szeretőt tartó nő naplóját olvastam már, hogy ez most kicsit unalmas; még akkor is, ha minden egyes elbeszélő története részleteiben más és más. Valahogy a másság, a különbözpség marad rejtve, és a lapos egyformaság narratívája hangsúlyozódik ki. Unom a frázisokat, pedig az életünk is televan közhelyekkel, szerelemmel, bánattal, unalommal, megbántással, egyedülléttel, találkozással, vágyakozással meg a többivel, amit néha (gyakran) szintén unok.
        Naplókat, életeket olvasok (a sajátomét is), és nem az érdekel, hol metszi egymást az elbeszélő és az őt "kitermelő" valós személy, hanem arra várok, hogy ugyanazt a naplót, ugyanazt az életet hogyan mondjuk el és írjuk meg már végre egyszer másképpen.