Nyárutó

Gyakorlatilag anyagi szempontból és az érzést tekintve is eltemettük a nyarat, ez már a nyárutó, pedig kint most is 32 fok van, és titokban majd megveszek, mert jó lett volna eljutni még ide meg ide. De idén ennyi fért bele.
 
Rájöttem, szeretem a nyarat annak minden nyűgével együtt. Gyerekkoromban nem szerettem, túl sok időt kellett otthon tölteni függve-lógva, ezért aztán mihelyt lehetőségem volt rá végigdolgoztam minden szünidőt, a fennmaradó időben pedig magam voltam, olvastam, feküdtem a napon, néztem mindenféle vizeket és naplementéket. Gondolkodtam.
 
Most az erkélyen ülök a kék székben, és olyan, mintha még nyár lenne. Tegnap pedig a tónál jártam, ami ebben a városban az egyetlen elviselhető hely nyáridőben. Néztem, ahogy a családok ott töltik a napot a fűben, minden tilalom ellenére úsznak a tóban, pihennek az árnyékban, és csak este térnek vissza a városba. Törzsi fázis. Megirigyeltem.

 
A nyár kétarcú. Egyrészt kellemes, csendes, szellős, másrészt mozgalmas, fárasztó, feszült és aggasztó. Készülés a nyárutóra, készülés az őszre. Várakozás.

 
Egyébként annak idején, a kezdeti ráhangolódási nehézségek ellenére gyerekként valahogy sosem untam a nyári vakációt, és arra sem tartottam soha igényt, hogy bárki is megszervezze nekem a szünidőt. Most azt látom, hogy sok gyerek az első hónap után már nagyon unja, még akkor is, ha a szüleik különféle drága nyári táborokba suvasztják őket. Az idén dolgoztam én is egy ilyen helyen, rossz döntés volt...
[Biztosan vannak jól megszervezett, szakmailag és szervezésileg is rendezett nyári táborok, de a szóban forgó gyerekmegőrző valahogy csakis ugyanazokat a tevékenységeket biztosította, amiket a gyerekek egyébként is a leggyakrabban csinálnak. Ugyanazokat az ingereket adta és fokozta. Az hirdetéseiben számítógépes és nyelvi oktatást ígérő tábor az első héten talán még nyújtott némi újdonságot, információt, érdekességet, aztán később egyre inkább csak az primitív, agresszív, lövöldözős játékokról szólt. Az első héten tán még mindenki tette, amit ígért, aztán a dolog szép lassan degradálódott kompjúteres gyerekmegőrzővé, ahol, miközben az oktatók a tanári szobában hesszeltek, a gyerekek virtuálisan lőtték halomra egymást. 
Egyhetes, napi nyolc órás lövöldözés teljesen átállítja egy gyerek normál agyműködését. Azt hiszem, azelőtt sosem láttam olyat, hogy huszan kötelezik az asztalt ütemesen csapkodva, hogy kapcsoljam vissza az áramot. Aki a hét első napján még valamilyen stratégiai vagy kalandjátékkal töltötte az idejét, a második napon már az is csak lövöldözött. Azt hiszem, még olyat sem láttam, hogy a rajzfilm első fél órája után közlik, hogy ez unalmas, hadd játsszanak inkább terroristásat.
A táborban ennyiben ki is merült az informatikaoktatás.]
 
Most, hogy letudtam a kényszermunkát, már nem maradt más hátra, mint olvasni, feküdni a napon, nézni mindenféle vizeket és naplementéket. Gondolkodni. A nyár, annak az utolja olyan lett, mint egy nagy, lusta, álmos sóhaj. Szerethető.