A pankrátor

Hát olvastam sok rosszat is Aronofsky A pankrátor című filmjéről, de részemről az az igazság, hogy régen láttam hatásos, nem elbagatellizált, újdonságként ható drámát filmen (pláne amerikai eredetű filmen).
Ez a műfaj mintha manapság nem lenne divatos, mert nem elég gyors és ottmarad a nyoma az ember lelkén.
Nem vitatom, hogy a film ne építene nagyon direkt módon Mickey Rourke személyére, régi fényére és visszatérési kísérletére, de itt ebben az esetben ez lehet, hogy nem is hátrány, inkább hozzátesz a filmhez.
A történet röviden: Randy "Ram" Robinson a hajdani sztárpankrátor, mindene a bunyó, a magánélete persze romokban, egyetlen lányát még régen magára hagyta - élete alkonya felé raktárosként és boltosként, no meg haknikból próbálja fenntartani magát. Az egyik meccs után infarktust kap, és ki kellene szállnia, hogy hétköznapi életet éljen, amit meg is kísérel, de nem sikerül neki, mert mindent elbaltáz, ahogy kell. Végül visszatér egy nagy utolsó meccsen, amibe valószínűleg (csak sejthetjük, nem derül ki) bele is hal.
A sztori lehetne igazi negatív karriertörténet, ráadásul nem is kedvelem a bunyós filmeket, a Millió dolláros bébitől a hideg rázott, és egy életre elment a kedvem Hillary Swanktől és Clint Eastwoodtól is. Nem tehetek róla, az ilyesfajta filmekben mindig a nagy amerikai hazafias küzdőszellem manifesztációját látom, túl sok a pátosz, túl sok a vér és túl nagy a halál a végén.
A pankrátorban is van vér rendes mennyiségben, de a történetből valahogy kilátszik a privát emberi dráma, aminek semmi köze a hősiességhez, sőt, csakis az elcseszett élet, a vereség, a kudarc belátása mutatkozik meg mindenféle blikkfang és pátosz nélkül. A pankráció az pankráció, nem boksz, a sportolók tudatában vannak a saját színjátékuknak, nem is tesznek úgy, mintha tragikus hősök lennének, tudják, hogy pojácák, és bevallottam a show miatt csinálják, nem valamiféle elvont, könnyes szemű eszmeiség céljával és nevében.
Ez a nyers, rideg lényeg teszi A pankrátort megrázó filmmé. Ram nem azért megy vissza küzdeni, mert bizonytani akar vagy mert az erkölcsi dicsőségre hajt, hanem mert nem ért máshoz, mert élete minden más területén kudarcot vall - a szerelemben, az apaságban, a "normális", polgári munkában. Ilyen egyszerű.
A figurában sincs semmi rendező által odacsempészett, hozzáadott (lelki) szépség, amit Mickey Rourke ronda, durva, lerobbant, amit a dokumentarista stílusú filmezés még jobban kihangsúlyoz. Utoljára a Transamerikában láttam ezt a figurát, aki mellőzni tudta amerikai filmek szereplőire oly jellemző 'sterilitást'.
Egészen nyomasztó, és súlyosságában üdítő élmény.