Az éhezők viadala-trilógia

Szeretek ún. ifjúsági könyveket olvasni, mert szerintem az "ifjúságiság" nem abban nyilvánul meg, hogy mondjuk gagyi egy téma, hanem hogy egyszerű a nyelvezet, a stílus, nem kell gondolkodni, hogy hová bújt a narrátor, stb. Ennélfogva az ifjúsági regények számomra könnyen és gyorsan olvashatóak, általában lendületes a sztori és magával ragadó a cselekmény, nincs fölösleges filozofálás és lelkizés, szóval pörög az egész.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy Az éhezők viadala-trilógia kifejezetten ifjúsági regénysorozat lenne, lehet, hogy nem az, hanem jó bestseller. A bestsellerek ellen egyébként semmi kifogásom, nem gondolom, hogy kultúrsznob lennék, egy-egy ilyen könyv megjelenésekor (és a körülötte tapasztalható őrület kapcsán) csupán annyi szokott eszembe jutni, hogy de jó, hogy olvasnak az emberek, de szuper, hogy nem valóságshow-szereplőkért rajonganak (mondjuk hát értük is, de tán nem ugyanazok).

Én egyébként nem magamnak vettem meg a sorozatot, de az általam szándékolt célközönséget nem találta el annyira, szerinte ugyanis kevés benne az ütközet meg az akció - számomra ez inkább azt igazolta, hogy azért klasszisokkal többet ér ez, mint mondjuk a Warcraft-könyvek. Elég hamar végigolvastam mindhárom részt, a harmadik tetszett a legjobban, mert addigra már a végletekig bonyolódott a főszereplő lelke, komoly dilemmái voltak magával és a világgal (na meg a pasikkal, kamaszlányról lévén szó), ráadásul kapott némi társadalomkritikai mondanivalót is az egész.
Dióhéjban: a jövőben járunk. Minden évben, valóság show-szerűen megrendezik az Éhezők Viadalát, ami egy amolyan túlélőshow gyerekek, fiatalok számára, életre-halálra egy mesterségesen kreált környezetben (dzsungel, erdő, tenger, miegymás). A körzetekre osztott birodalom minden körzetéből (mint a pokol körei, csak itt minél messzebb jutunk a központtól, a Kapitóliumtól, annál szegényebb a populáció) neveznek be/sorsolnak ki gyerekeket. Itt az első kötet végén egy Katniss nevű lány nyer a tizenkettedikből. (Ebből van a film.)
A sztori lényege viszont nem ez, hanem a nyilvánvalóan zsarnoki és diktatórikus Kapitólium, és a peremvidékek, a körzetek ellentéte, a játszma utáni össznépi lázongás, forradalom, és annak végkifejlete. Katniss ui. a győzelem után afféle forradalmi szimbólummá válik (részletek a regényben), és ennek nyomán elindul a szervezkedés a körzetekben a hatalom ellen.

Ami igazán tetszett, az egyrészt az, hogy a fiataloknak szóló történetek zömével szemben itt egyrészt komoly társadalmi vonatkozás is van, mármint ami a diktatúrák működését illeti. Jó, volt ilyen a Harry Potterben is talán, de ott a varázsló-szetting elvette a realitásértékét az egésznek, míg itt egy olyan jövőbeli utópiát látunk, ami akár sokkal valóságosabbnak is tűnhet. Másrészt felvillan az is, hogy a sikernek, győzelemnek a személyes vonatkozásokon túl akár komoly hatása is lehet az egyén környezetére a családtól a közösségig ívelően. Most, amikor például a számítógépes kaland- és akciójátékokat a cheat kódokkal simán pár óra alatt végigjátsszák a gyerekek az egyéni dicsőségben tobzódva, ez szerintem elég fontos aspektus. Harmadrészt nagyon jól látszik az, hogy az elnyomó rendszerekre adott válasz sokszor ugyanolyan autoriter, mint maga a kiindulópont: itt például (spoiler következik!) a diktatúrát támadó lázadók vezéréről derül ki, hogy nem kisebb zsarnok, mint az elődje. Ezért aztán a regény úgy ér véget, hogy Katniss, a nemzeti hős (akinek a saját identitásával végig különféle változatos kétségei vannak, és szerintem ez is remek) nem Snow elnököt (1. számú diktátor), hanem az utódját, a lázadók elnökké kikupálódott vezérét lövi agyon (2. számú diktátor). Bár ezt a befejezést az utolsó harminc-ötven oldalon lehetett sejteni, számomra kellemesen közhelymentes megoldás volt.
Ugyanúgy, ahogy az is, hogy a magánéleti szálon Katniss, aki ugye végig két srác között vergődik (Gale, a gyerekkori barát és az élet viharai által megedzett macsó, valamint Peeta, a kissé esetlen, de jó szívű és higgadt, tervezős, realista régi titkos imádó), végül -- újabb spoiler! -- végül az utóbbit választja. Illetve talán nem is választja (nincs látványos jelenet), így hozza a dolgok menete.
Katniss jelleme is elég találó, végre egy lányhős, akinek dilemmái vannak az élettel kapcsolatban, aki nem omlik rögtön a főhősfiú(k) karjaiba, sőt, olykor szabályosan begolyózik a rá nehezedő nyomástól, sokszor rosszul dönt, stb. Ráadásul végül elveszíti a húgát, aki miatt az elején az egész hacacárét vállalta. Bár a filmet még nem láttam, de azt hiszem, az ehhez a karakterhez passzoló fizimiskát is elég jól eltalálták.

A regény egyébként tele van jobbnál jobb karakterekkel szerintem, kedvencem Haymitch, egy korábbi viadal győztese, most az élmények-emlékek hatására alkoholista. Bár nem ez a fősodor, de piálások meg a mondatok mögötti/alatti tragédia egészen jól érzékeltetett. De bírtam Katniss stylist csapatát is, főleg Cinnát (a filmben Lenny Kravitz játssza...), aki egy idő után meghasonlik a kapitóliumi alkalmazott szerepével, és egészen komolyan odakoppint a diktatúra orrára.

Összegezve: ez nem egy rajongói poszt, a könyveket valószínűleg nem fogom újraolvasni, a filmeket viszont megnézem majd. És mivel például hiú ábránd lenne azt gondolni, hogy az ifjaink Jókait meg Mikszáthot olvasgatnak majd szabadidejükben, kifejezetten örülök, hogy nem csak vámpíros-selejtes-szerelmes bestseller hozzáférhető.

Érettség

Az elmúlt hetek az érettségi bűvöletében teltek, meg még az elkövetkezőek is így fognak: huszonkettő plusz harmincnégy dolgozatot javítok, három alkalomra hívtak be emelt szóbelizni (két angol, egy magyar), a sajátjaim pedig szintén három napig vizsgáznak. Az emelt szintű vizsgáztatáshoz idéntől már nem kellett spéci papír, simán regisztráltam, és máris ekkora sikerem volt... Az emelt szintben egyébként az a kellemetlen, hogy csak helyben lehet javítani, de szerencsére nem a város másik végére járok, hanem a szomszédos gimnáziumba, ha van pár szabad órám, átugrom. Már majdnem végeztem, de be kell látnom, az ilyesfajta tevékenységek iparszerű űzése nem nekem való, pár óra után fáj a derekam, a hátam, és minden bajom van az üléssel, úgy érzem, kilókat hízok percek alatt, mert nem járhatok-kelhetek. Ilyenkor igyekszem a jó sok lóvéra gondolni.

A gimnáziumnak egyébként szép tanulságai és emlékidéző szerepe van számomra. Már az első nap előtti éjszaka azt álmodtam, hogy visszamentem a régi munkahelyemre, ahol nagy szeretettel fogadtak a kollégák - és eszembe jutott, tulajdonképpen mekkora marha... lennék, ha nem lett volna ez a váltás amúgy életbevágóan szükséges. Mert azért egész már egy gyakorló gimnáziumban, mint ott, ahol most vagyok, még ha az illúziókat el is vetjük. Ebbe a gimibe egyébként három tanár is átment a mi iskolánkból az elmúlt egy évben, státuszt is kaptak, úgyhogy mindenkinek meg kellett néznem az irodáját, a helyét, kellett velük beszélgetni, hogy mennyire jó nekik. Irigykedtem, bevallom. De már akkor, amikor első nap elmentem az orientációs értekezletre, mert rögtön eszembe jutott, mennyi minden nem okoz fennakadást egy ilyesfajta helyen, amivel nekünk a mindennapokban meg kell küzdeni.

Velem például az a probléma, hogy belátható időn belül ledoktorálok, amivel látszólag az a gond csupán, hogy hogyan tudnak majd kifizetni. Valójában viszont a potenciálisan elbocsáthatók kategóriájába kerültem emiatt. (Jó, tudjuk, ez ennyire nem egyszerű, végkielégítés, indokok, stb.) Van tehát egy minimális boszorkányüldözés, és ez egy gyakorló gimnáziumban biztosan nem lenne. Ráadásul egy olyan kollégával vagyok vagy-vagy állapotban, akiről mindenki tudja, hogy hanyag, nemtörődöm, megbízhatatlan, és a diákok is folyton panaszkodnak rá. Csak hát ő pasi... arról fantáziálok, hogy ki akarnak rúgni (vele szemben), és óriási mozgalom, diáklázadás és ellenállás tör ki a megmentésemre...

Másrészt viszont be kell látnom, hogy akit innen kirúgnak, az csak jól jár. Magamat ismerve viszont felettébb kellemetlen lenne, ha munkanélküli lennék, nem várt pszichés reakciók, az őrület jelei, és egyéb... Már elkezdtem állást keresni, de egyelőre semmi.

Az érettségik egyébként most pont elegendő munkát adnak, itthon a hét végén nem is volt kedvem hozzájuk nyúlni eddig, lévén, hogy minden szabad órámban egész héten olvastam őket. A szóbelik közelsége miatt a magánóra biznisz is beindult, két hetes intenzív agyalások butácska, szorgalmatlan, ámde pénzes diákoknak.
Másfajta munkákkal persze emiatt nem haladok, intellektuálisan elbutulok (főleg az irodalomdolgozatokat olvasva), de mindjárt vége. És várom a nyarat.

Én ezt nem bírom pszichésen, de tényleg

A második emeleten rovásírás-kiállítás van az iskolában, a magyar érettségi szövegértés része egy népnemzeti olvasókönyv előszava volt (magyar diáknak magyar érettségit, ugye), a töri érettségin Trianon és a Kádár-rendszer. Ha most komolyan Wass Albertet meg Szabó Dezsőt kell tanítani, én inkább önként leülöm a bírságot (ha van). Bár valószínűbb, hogy fegyelmi indokkal elbocsátanak.
Utolsó pillanatban bepánikolt idiótákat próbálok különböző vizsgákra felkészíteni. (Jó, legalább sok pénzért, de lemondják az órát...) Elvállaltam 22 darab emelt szintű érettségi javítását, amiért a szomszédos gimnáziumba kell átmenni (mert nem adják ki, ugye), emiatt előző éjszaka a korábbi munkahelyemről és az ottani kollégáimról álmodtam.
A magyar érettségis borítékokat félek kinyitni, egyrészt az olvasmány miatt, másrészt az esszék miatt; nem akarok még mélyebb depresszióba zuhanni.
Elhatároztam, hogy befizetjük a kölköt az alkotótáborba (mert tehetséges), de nem megy, és emiatt bánt a lelkiismeret.
A biztosító azt írta, ha kifizetem a koccanásos károsult kárát, ismét makulátlan leszek. Nem értem. Illetve nem számítottam erre. Biztos tájékozatlan vagyok - és gondolom, ezentúl magasabb biztosítási díjat kell fizetnem.
Orbán Viktor átalakította kormányát.
Júliustól telefonadó.
Székhelyi József (akit egyébként nem szívelek) egy "büdös SZDSZ-es zsidó".
A másod-témavezetőm, aki még egy sort sem olvasott el a doktorimból (viszont ő az intézeti doktori iskola feje), nem engedi, hogy nyáron szakmai vitára bocsássuk a dolgozatot (és akkor ősszel beadhatnám), mert "még nincs kész". (Tényleg nincs, de attól még jó...)
Miközben engem a két napos konferenciámnak csak az egyik napjára engedtek el, az egyik kollégám másodszor volt év közben szabadságon, egyszer az USÁ-ban járt, egyszer állítólag Angliában. Mondjuk neki farka van, lehet, hogy ezért...
A ballagáson meg sírtam. Veszíteni fog velem ez a pálya.
Hát ilyenek.

Kismagyar

Ha nem tépázott volna meg anyagilag ennyire az április (vagy ha a népesség azon feléhez tartoznék, aki leszarja a halmozódó hiteleit és/vagy adósságait), akkor a hosszú hétvégét a következőképpen tölteném.

Arról most nem beszélek, hogy időről időre felbasz agyilag, hogy a nagy magyar válságban mennyien töltik wellnesseléssel a hosszú hétvégéket (a híradó ugye mindig mutatja, "tele vannak a szállodák, bár a vendéglátósok 1-1,5%-os visszaesésről tudnak beszámolni"). Én csak arra vágyom, hogy be tudjam rakni az egész bagázst a tragacsba (amin erőmön felül végre lecseréltettem a téli gumit pénteken), elhúzzunk mondjuk a Balaton irányába (benzin), megnézzünk valami várat és/vagy múzeumot és/vagy a Tihanyi Apátságot, amit gimis korom óta nem láttam, és szeretném újra megnézni VAGY mondjuk Pannonhalmára, ESETLEG az észak-nyugati régióba, ahová én ugyan annyira nem vágyom (mert arrafelé sokat jártam gyerekkoromban, de egye fene). De azt is el tudnám képzelni, hogy csak úgy, megcélozzuk az egyik környékbeli fürdőt, vagy hogy kimegyünk a Mecsextrém parkba, vagy legalább a Zsolnay-fesztiválra. (Mondjuk ez utóbbiak nem jók annyira, túl közel vannak, kevésbé lehet elszakadni.

Ehelyett itthon dekkolunk, persze délután majd megyünk bringázni, mert az ifjúságban túlteng az energia. Nekem már megint iszonyatosan fáj a hátam, hiába mozgok minden nap (uszodajegyre nem futja éppen), úgyhogy beszedem mégis a gyógyszert, amit felírt a doki, pedig nem akarnám... Konferenciára készülök, olvasunk, tanulunk, gyakorolunk a zongoravizsgára, kocsit fogok takarítani, dolgozatokat javítani, és már előre berzenkedek az egésztől. Közben költségvetést készítettem, hogy legalább a pünkösdi hétvégén hogy lehetne megvalósítani egy olyan nagyra törő és exhibicionista tervet, mint például egy veszprémi állatkerti látogatás, a Balaton bámulásával egybekötve.

Anyukámék a héten itt voltak a közelben, meglátogattam őket, mert jó fej vagyok, és (tán a magukkal hozott balatoni - hah! - borocska hatására is) egészen társalgásképesek és emberiek voltak. Felajánlották (ó, micsoda stílusérzék), hogy vesznek nekem a tesóm esküvőjére egy ruhát (mert nyilván aggódtak, hogy, amiben ők láttak, farmerben-tornacipőben tanúskodom majd), és nyolcszor kihangsúlyozták, hogy kifizetik a "család" költségeit, köztünk az enyémet. És hogy nem akarják, hogy bármilyen feszültség vagy konfliktus legyen, hiszen ez mégis csak egy szép nap lesz. Azt most nem árulom el, hogy a bennem lakozó Che Guevara-Amy Winehouse hibrid erre most mit reagált volna, muszáj disztingválni, tanú leszek, és a testvéremről van szó. "Több dolgok vannak földön és égen, Horatio".
Apukámat is felköszöntöttem a szülinapján, a szokásos három és fél mondattal, elmesélte, hogy feltöltötték a medencét, ami mára már 19 fokra melegedett, és ott dekkolnak a partján. Nem, a nagyiék nem mentek át, hiába hívták őket.

Nyáron lakáscserével fogunk nyaralni viszont, mint a Holiday című filmben, tök jól kitaláltuk. Hátha eljutok a Shakespeare Fesztiválra megint.

Demotiváló

Elkezdtem állást keresni. Ezzel bizonyára sokaknál kiverem a biztosítékot, hiszen van állásom jelenleg. Nem fél, nem ideiglenes, hanem teljes állásom, határozatlan idejű szerződéssel, kinevezéssel. Főállású munkaviszonyom.
És?
Két napja fáj a gyomrom, két hete a hátam, minden éjjel. Nem, nem a mozgásszegény életmód.
Ma az értekezleten mélyen a szemembe nézve azt mondta a főnök, jövőre majd "arra kell orientálni a gyerekeket", hogy inkább ne tanuljanak emelt szinten irodalmat. Más irányba kell majd motiválni őket. Nem, nem lebeszélni, csak... csak mégis, mondja ezt a maximális tisztelet mellett, hiszen ő is szerette a magyart, mindig is ötös volt belőle.
Amikor felvetették a kollégák, hogy jogszabályba ütközik, hogy ha nem biztosítjuk igény szerint az emelt szintű érettségire való felkészítést, azt mondta, majd a fenntartót beperelhetik, mert... a demotiválás szerinte a megszorításokkal indokolható.
Szerintem meg a pitiáner féltékenységgel, mert míg az emelt irodalom csoportomban az idén tizennégyen voltak, a szakmai emelt csoportban sokkal kevesebben. És azt sokkal fájdalmasabb lenne belátni, hogy nekik kellene olyan színvonalon tanítani, hogy az ő óráikra menjenek a gyerekek.

Na hát ez van. Már kaptam vagy öt elutasító válaszlevelet.

Csak egy dragon tattoo

Egyáltalán nem értem, hogy a David Fincher-féle A tetovált lány körül mi volt ez az óriási média hype, amikor egyáltalán nem ért annyit. Sőt, számomra semmivel nem adott többet, mint a svéd film, viszont azért volt idegesítő, mert a hercehurca miatt az embernek hatalmas elvárásai támadtak (extra erőszak, akció, látványok, stb.)

De nem. És annyira nem, hogy még rendes, összeszedett írást sem fogok produkálni miatta.

Először is majd minden szereplőről az volt az érzésem, mintha a másik filmből jött volna át, és egyszerűen nem értem, hogy gondolhatják az amcsik, hogy az ember értelmezési horizontjából ki tud szorulni egy korábbi változat. Másrészt oké, hogy Rooney Mara iszonyú sovány, meg többször látszik a melle is, de a jeges svéd közöny, ami ennek a figurának a sajátja, egy cseppet sem érezhető a habitusán, sőt. Igazából végig olyan volt, mintha nem is tudná eldönteni, mit és hogyan játsszon.

Az egész filmben a pár perces eleje főcímen kívül (ami nagyon baró, tényleg, zeneileg és képileg is) semmi izgalom nem volt, Daniel Craig is tök olyan, mint James Bond korában. A végét egyébként átírták, szóval Harriet nem a világ végén éldegélt, hanem Londonban, a család tagjaként szépen, de amúgy inkognitóban, szóval nekem dramaturgiailag ez sem áll össze; Svédország és Anglia azért annyira nem áthidalhatatlan, pláne famílián belül.
A Wennerströmöt leleplező pénzügyi mismásolás pedig majd nem fél óra hosszan húzódik még az epilógusban, holott már megvan a gyilkos, mehetnénk haza, sziasztok.

Szóval fogalmam sincs, minek kellett ezt a filmet megcsinálni azon kívül, hogy az amerikai filmgyártás tán azt hiszi, hogy rajtuk kívül senki más nem tud jól megfilmesíteni valamit. (Meg hát nyilván részesülni akartak a nagy lóvéból.) A szememben ez most bukás, elkéstetek, hapsikáim.

Kronik

Az elmúlt pár nap, egy hét, annyira sűrű volt, hogy le sem lehet követni. Egyrészt nem írtam a köztársasági elnök kanosszájáról, mert szóhoz sem jutottam a döbbenettől. Így amolyan poszt-szkriptumként megjegyezném, hogy a legdöbbenetesebb számomra az, ahogyan teammunkában igyekeztek tisztára mosni azt a bizonyos lepedőt, és ahogy a "ha sokat mondom, igazzá válik" elve alapján mantrázta az egész frakció, teljes mellszélességgel (és főleg persze az elnök maga) hogy a delikvens nem csalt, becsületesen járt el, be fogja bizonyítani az igazát, sőt, horribile dictu, írni fog egy új doktorit.
Ebben megint az a legbosszantóbb, hogy mindannyian tudjuk, it is public awareness, hogy nem fog semmit írni, hogy ez az egész a jótékony feledés homályába vész, és lesz új elnökünk, mondjuk Áder János, akinél irritálóbb maximum a Kövér László lehetne.

Aztán a munkahelyemen sem állt meg az élet persze, voltunk a területi találkozón, ahol Szabó Magdából adtunk számot egy lexikális-pozitivista irodalomversenyen, természetesen utolsó helyen végeztünk, ami az én tanári preferenciáimat tekintve nem is csoda. A kreatív feladatokban viszont mind max. pontot kaptunk, úgyhogy fel is toltam az agyam rendesen, és elhatároztam, hogy jövőre, amikor mi szervezzük, csakis kreatív feladat lesz, a lexikonok meg a wikipédia szócikkek pedig elmehetnek a búsba. (A főnöki megrovás egyébként szerencsére elmaradt, mivel a szakmai versenyen is utolsók lettünk. A folyosókon ráadásul az a pletyka terjengett, hogy az erre a versenyre való felkészítésre nem telt az igazgatói órakeretből.

Csütörtökön még iskolába mentünk, a megyében szerintem egyetlenként (önszorgalmú hószünet pótlás), rövidített órákat azonban nem rendeltek el, mert valaki (na, találjuk ki, kicsoda) aznap 45 perces dolgozatokat kívánt íratni. Volt osztály, aki három órában egyfolytában pókerezett, majd hazamentek. Én (rövidített órákkal kalkulálva) nagyon siettem volna a negyed ötkor kezdődő szegedi órámra, de mivel egész nap táppénzcsalókat kellett helyettesítenem (igen, ez most rágalmazás), magam is némi csalásra kényszerültem, és idő előtt távoztam a biztonsági kamerák pásztázta épületből. Nem baj, mindenesetre megnyugtat az a tudat, hogy a főnök meg tudta íratni az összes dolgozatot, és mivel húsvétkor a kutya se nyitja rá az ajtót, még javítani is lesz ideje.
Mellesleg kérvényt kell benyújtani hozzá, ha pótórára van szükségem a kötelező kilencven százalékos óraszám teljesítéséhez; viszont mivel a pótórát (amit túlórában ki kellene fizetni) úgysem fogja engedélyezni, a megrovásra való hivatalos válaszomban kénytelen leszek leírni, hogy a munkáltató nem engedélyezte minimálisan előírtakat. Spórolunk, ugye. Vécépapírpénzt szedünk a gyerekektől, aztán meg nincs is vécépapír... Mindennek fejében lehet, hogy július elején elrendelt továbbképzésen is részt vehetünk, csapatépítő jelleggel, amin ő, valamilyen fontos szakmai indokkal nyilván majd nem fog részt venni. (Ó, jól emlékszem a tavalyi intermezzóra, amikor érettségi bizottsági tagként -- amiért ugye pénz jár -- nap közben egy másik iskolában vizsgáztatott -- amiért szintén -- miközben teljesen törvényellenesen indítványozta, hogy este hat után se hagyjuk még abba a vizsgáztatást.)

A szegedi akció egyébként jól sikerült, erről most nem írok, elég az hozzá, hogy ma reggel belegondoltam, jövő ilyenkorra már akár doktor is lehetek. Vagyis még az is lehet, hogy fokozattal rendelkező munkanélküli.

Szóval a tavaszi szünetet illetően legalább két és fél nap mínuszban vagyok, még nem tudok aludni, és hajnalban kelek, fáj a hátam meg minden. Mire megnyugodnék, megint mehetünk dolgozni.
Öröm az ürömben (vagy fordítva), hogy május végéig tele a naptáram, mert ismét indult egy tanfolyamom (ugyan még mindig a múltkori pitiáner óradíj fejében), és elvállaltam egy angol szakos egyetemista (!) felkészítését az alapvizsgára (= ez az alapvető nyelvi vizsga angol szakon, csak mondom). Szóval van valami jó abban, hogy egyre inkompetensebbek az emberek, lassan már szakdolgozatok lektorálására is hirdetem majd magam magyar és angol nyelven. Pár hét múlva nyelvvizsga is van, háromszor megyek, utána már csak az egy hónapos fizetési határidőt kell kivárni, hogy tudjak venni egy normális cipőt, meg el tudjam vinni a biciklimet megcsináltatni végre.

A húsvét hétfőt valószínűleg azzal töltöm majd, hogy frissítem a CV-met...