Elég eseménytelen ez a nyár, de azért jól telik. Délelőttönként ezt nézem (panelproli), miközben süt rám a nap, bár e hét elején majdnem megfagytam.
Három-négy könyvet olvasok párhuzamosan, ezeket váltogatom, a lakás majd minden pontján van egy. A legviccesebb Erdős Renée önéletrajza, az Ifjúságunk, a legvontatottabb meg Navalnij Hazafi című könyve, ami szintén önéletrajz, és amibe azért fogtam bele, mert Pintér Béláék Kabuki című előadásában fontos (és vicces) referenciapont. Jegyzetelgetek, telnek a füzetecskéim, rég volt ilyen. Elmentem moziba az Odüsszeiára, arról is írtam (a social media felületeim rendbetétele jegyében is).
Tanulmányozgatom a kutató útmutatóját, de erre még nem tudtam alaposabban rávenni magam, pedig a kutatási tervet volna jó elsőként megcsinálni, mert az a legmacerásabb. Új kiadványon dolgozunk viszont, abba jól belehúztam, a nagy részével kész akarok lenni még a nyári szünetben, mielőbb beindul az őrület.
Kinézem a Netflix és a HBO listámat közben. Az uszodára még nem tudtam rávenni magam (emberek), de az életmódváltás se halad olyan rosszul végre, most nagyon figyelek és van is időm (és kedvem) főzögetni magamnak.
A színházi feszvtiválra a spórolás jegyében nem mentem el, Anglia ősszel egy vagyonban fog kerülni, de így, hogy megint van plusz melóm, kicsit megbocsátóbb vagyok azzal, hogy belevágtam ebbe a (tulképp) feleslseges luxustevékenységbe, hogy saját pénzből járok drága külföldi konferenciákra. Próbáltam forrást szerezni rá, de az egyetemen lepattintottak azzal, hogy oktatók konferencialátogatását támogatják csak, és bár én egyetemi alkalmazott vagyok, a (most figyelj) adminisztratív dolgozók csak képzésre mehetnek. Képzésre! Ajánlotátk, hogy trükközek azzal, hogy képzésként állítok be egy kétségtelen konferenciaelőadást, de hát ezt nem tudom megtenni, szóval kapják be.
És bár igaz, hogy ősztől megint óraadó leszek, az a szerződés egyrészt túl későn készül el (60 nap a bejelentési idő a pénzhez), másrészt két kurzusra úgyse adnák meg ezt a szart (= a jó kis Erasmus granteket helyettesítő Pannónia ösztöndíj, ami FORINTBAN fizet napidíjat három országkategóriába, ha hajlandó vagy megcsinálni a 100 oldalas adminisztrációt).
A legköszönő főigazgatómat is felkerestem, ígérte, hogy szerez nekem forrást, de pont nyugdíjba készül, így kétséges, hogy emlékezni fog-e rá szeptemberig (amikorra leköszön).
Mindegy, leszarom most már, megvan a Canterbury-i pecó, a lutoni szállás, az útlevél, meglesz a belátogatási, most már csak a parkolót kell kifizetnem a budapesti reptérhez, meg összeírni a helyi költségeket. Kalandos lesz, az biztos. És a konferencia a Canterbury Apátság területén lesz, szóval mikor ostorozom magam, erősen erre gondolok.
Más jó dolgok is történtek, pl. felkért oktatónak az irodalomterápiás társaság az induló új képzésébe két tökjófej kollégával. Igaz, hogy ez 2027 tavaszától esedékes, de szuperül fog passzolni a kutatóprogramba meg motiváló az egész. Ezen kívül felkeresett egy francia pali, aki az új művészetterápiás (?) könyvéhez (Roudledge) keres gyakorlatokat, tőlem pedig azt várja, hogy küldjek valami drámásat. BJ ajánlott be neki, szerintem főleg kényelmi okokból, mert mert ez ingyen munka, azt meg ő nem szíveli. Meg elég fura is ez a pali, a LinkedInre írt nekem (nincs is fiókom), és beletelt pár napba, mire megértettem, mit akar.
Felkértek, hogy beszélgessek Dragománnal a PécsLIT-en (nyitórendezvény, nagyelőadó), ami nagyon vicces, mert nyilván a városban (Jelenkor, egyetem, stb.) nem én vagyok erre a legautentikusabb személy, de valószínűleg mindenki lepasszolta előttem. Kétszer találkoztam vele, eléggé egzaltált a pali, tuti, hogy rajtavan a spektrumon, no meg a francnak van kedve átrágni magát gyorsan az életművén (a Máglyát olvastam, elég is volt). Nem nagyon érdekelnek már ezek a tömegtermelést végző, izgőmozgó írók, akik mindenhol ott vannak. Ezen kívül eszembe jutott a téli nagyon-nagyon kellemetlen Thomas Mann-beszélgetés, ahol két fontosságának tudatában fürdőző férfi teljesen lenyomott - tankönyvi eset volt, a kérdéseimet és a szempontjaimat sem hallották meg, de 3%-ot ha beszélhettem, majd tőlem kérték a végszót. Na, ott egy életre megtanultam, hogy már én is vagyok olyan öreg, hogy válogathassak. (Ettől még nem mondom persze, hogy DGY egy férfifasiszta, de azt pontosan érzem, hogy a személyiségünk nem kompatibilis.)
Jövő hét végén az Ördögkatlan végét is érintve elutazunk egy hétvégére Boszniába, ahol fotózok majd az út telómmal (a nyár szerzeménye, muszáj volt), de tervezek még írni a Zachor képzésről meg Tompa Andrea Sokszor nem halunk megjéről egy kicsit - éljenek a kései olvasók, akik életben tartják a kicsit régebbi könyveket is ebben a gyorsan változó könyves univerzumban, ami mennyi, de mennyi irritáló szemetet is termel, erre azért mindig rájövök.
