Érettség

Az elmúlt hetek az érettségi bűvöletében teltek, meg még az elkövetkezőek is így fognak: huszonkettő plusz harmincnégy dolgozatot javítok, három alkalomra hívtak be emelt szóbelizni (két angol, egy magyar), a sajátjaim pedig szintén három napig vizsgáznak. Az emelt szintű vizsgáztatáshoz idéntől már nem kellett spéci papír, simán regisztráltam, és máris ekkora sikerem volt... Az emelt szintben egyébként az a kellemetlen, hogy csak helyben lehet javítani, de szerencsére nem a város másik végére járok, hanem a szomszédos gimnáziumba, ha van pár szabad órám, átugrom. Már majdnem végeztem, de be kell látnom, az ilyesfajta tevékenységek iparszerű űzése nem nekem való, pár óra után fáj a derekam, a hátam, és minden bajom van az üléssel, úgy érzem, kilókat hízok percek alatt, mert nem járhatok-kelhetek. Ilyenkor igyekszem a jó sok lóvéra gondolni.

A gimnáziumnak egyébként szép tanulságai és emlékidéző szerepe van számomra. Már az első nap előtti éjszaka azt álmodtam, hogy visszamentem a régi munkahelyemre, ahol nagy szeretettel fogadtak a kollégák - és eszembe jutott, tulajdonképpen mekkora marha... lennék, ha nem lett volna ez a váltás amúgy életbevágóan szükséges. Mert azért egész már egy gyakorló gimnáziumban, mint ott, ahol most vagyok, még ha az illúziókat el is vetjük. Ebbe a gimibe egyébként három tanár is átment a mi iskolánkból az elmúlt egy évben, státuszt is kaptak, úgyhogy mindenkinek meg kellett néznem az irodáját, a helyét, kellett velük beszélgetni, hogy mennyire jó nekik. Irigykedtem, bevallom. De már akkor, amikor első nap elmentem az orientációs értekezletre, mert rögtön eszembe jutott, mennyi minden nem okoz fennakadást egy ilyesfajta helyen, amivel nekünk a mindennapokban meg kell küzdeni.

Velem például az a probléma, hogy belátható időn belül ledoktorálok, amivel látszólag az a gond csupán, hogy hogyan tudnak majd kifizetni. Valójában viszont a potenciálisan elbocsáthatók kategóriájába kerültem emiatt. (Jó, tudjuk, ez ennyire nem egyszerű, végkielégítés, indokok, stb.) Van tehát egy minimális boszorkányüldözés, és ez egy gyakorló gimnáziumban biztosan nem lenne. Ráadásul egy olyan kollégával vagyok vagy-vagy állapotban, akiről mindenki tudja, hogy hanyag, nemtörődöm, megbízhatatlan, és a diákok is folyton panaszkodnak rá. Csak hát ő pasi... arról fantáziálok, hogy ki akarnak rúgni (vele szemben), és óriási mozgalom, diáklázadás és ellenállás tör ki a megmentésemre...

Másrészt viszont be kell látnom, hogy akit innen kirúgnak, az csak jól jár. Magamat ismerve viszont felettébb kellemetlen lenne, ha munkanélküli lennék, nem várt pszichés reakciók, az őrület jelei, és egyéb... Már elkezdtem állást keresni, de egyelőre semmi.

Az érettségik egyébként most pont elegendő munkát adnak, itthon a hét végén nem is volt kedvem hozzájuk nyúlni eddig, lévén, hogy minden szabad órámban egész héten olvastam őket. A szóbelik közelsége miatt a magánóra biznisz is beindult, két hetes intenzív agyalások butácska, szorgalmatlan, ámde pénzes diákoknak.
Másfajta munkákkal persze emiatt nem haladok, intellektuálisan elbutulok (főleg az irodalomdolgozatokat olvasva), de mindjárt vége. És várom a nyarat.