Egy közgazdasági szakközépiskolában összejátszanak a biznisz és a
pedagógia szempontjai. Sőt, a mai pénz- és profitorientált "marketinges"
világban az előbbi gyakran felülírja az utóbbit. Mi is szép
szorgalmasan gyűjtjük az új elsősöket, az igazgatónő felszólított
mindenkit, hogy "hozzon még egy embert" a szakképzésekre is, mert
különben alacsony marad a létszám, álláshelyek szűnhetnek meg,
összevonhatnak bennünket. Ennek az érvelésnek persze az lett a vége,
hogy tulajdonképpen a közgazdász-tanárok mentik meg a mi bőrünket is,
hiszen a humán tudományok marketing szempontból teljesen értéktelenek.
Ezt a fajta értékítéletet egyébként régóta érzem, gyakorlatilag
azóta, hogy betettem a lábam ebbe az iskolába. Azt ne firtassuk, rossz
döntés volt-e, akkor nem volt az, állás kellett, és valószínűleg sehol
máshol nem alkalmaztak volna irodalomtanárként abban az időszakban.
Mégis, egyre többször eszembe jut, hogy jó lenne úgy dolgozni, hogy az
ember megkapja a megfelelő elismerést annak a területnek az ismeretéért,
amibe beleásta magát, és ami -- ezt kimondhatjuk -- nem mérhető
anyagiakkal, nincs benne profit meg hatékonysági mutató.
Mindezt azért mondom el előzetesen, mert ma erőt vettem magamon, és
meghallgattam a tizenegyedik évfolyamosok üzleti prezentációit, egy
huzamban tizenkettőt. Ez nálunk kiemelt rendezvény minden évben,
exkluzív és feddhetetlenül profi zsűrivel, afféle üzleti verseny, ahol a
diákok a 10 héten át létrehozott fiktív cégükkel szállnak versenybe.
Ennek a folyamatnak része a marketingstratégia, az üzletpolitika, logó
és szlogen, reklám, a zsűritagokkal való kapcsolattartás, meghívó, stb.
stb., majd egy negyed órás prezentáció, aminek egyik tétje a jövő évi
szakmai vásáron (szintén kiemelt rendezvény) való részvétel, meg hát az
erkölcsi elismerés.
Bár ódzkodok az ilyesmitől, most mégis végighallgattam, mert hozzám
közel álló gyerekek prezentáltak, akik ugyan az utóbbi hetekben
rendszeresen az őrületbe kergettek a "cégezéssel", de azért... szóval
nekik fontos volt, na.
Ami az értelmezői pozíciómat illeti, a prezentációk anyagából kb.
50%-ot értettem, szakmailag teljesen inkompetens vagyok, egy szimpla customer,
aki fogékony a kreativitásra meg talán a reklámra. De nem értek a SWOT
analízishez (bár a harmadik után leesett), a BCG mátrixhoz, a mérleghez
pláne és egyáltalán, örülök, mert remek könyvelőm van.
Szóval az értékelési szempontjaim az előadásmódra, a
talpraesettségre, a meggyőző erőre, a "komolyságra" korlátozódtak, ami
alapján felállítottam magamban egy sorrendet...
...majd persze teljesen mások kapták az elismerést.
Az egész nem is érdemelne szót, hiszen ilyesmi előfordul. Csakhogy a
komoly üzletemberekből álló szakmai zsűri (iparkamarai akárki,
vállalkozók baranya megyei szövetségének akárkije, két budapesti
marketinges, mit tudom én...) értékelése után a verdikt meglehetősen
nevetségesnek tűnt. Először is kiemelték, hogy a prezentációt meg kell
tanulni, nem szabad felolvasni, és hogy milyen fontos a jó kiállás....
majd az első és második helyet odaadták két motyogós, dadogós,
felolvasós társaságnak... Az egyik Hupikék törpikés logót használó
cégtől megkérdezték, vajon utánanéztek-e a szerzői jogvédelem
kérdésének, mire a válasz nemleges volt.... Ők lettek a másodikak. (Azt
már egy hozzáértő súgta meg közben, hogy a prezentációjuk tele volt
szakmai hibával is...)
Félreértés ne essék, nem a gyerekeket hibáztatom, hanem a
felkészítőjüket. Azt, aki nem tette szóvá a szakmai hibát. Aki nem
készítette fel őket a várható kérdésekre, és aki hagyta, hogy mindenféle
idióta rikító színnel csinálják meg a reklámanyagot. (Megjegyzem, a
"vesztes" csapatoknak volt videója, rádióhirdetése, kisfilmje, facebook
marketingje, stb., a nyerteseknek szórólap, max. honlap... miután a
zsűri a facebook-marketing fontosságát is ecsetelte, felettébb
érthetetlen, hogy olyanokat hozott ki elsőnek és másodiknak, akiknél ez
fel sem merült.) Azt a felkészítőt hibáztatom, aki mindezek után büszkén
kijelenti, hogy úgy érzi, beérett több hónap munkája (természetesen az
övé!), és megérdemelt az eredmény. A másik brancsot felkészítő
kollégának pedig együtt érzően megveregeti a vállát, és azt mondja
"tudom, tudom, neked mindig haza kellett sietni a kisgyerekhez... de ha
valami gondod volt, miért nem kérdeztél...?"
Fogalmam sincs, mi van a háttérben. Azt tudom, hogy egy csomó gyerek
alapos munkába vetett hite ingott most meg, és hogy barátok ugrottak
egymásnak a vélt vagy valós igazságtalanság miatt. (A sors fintora ui.,
hogy egy olyan konkurens csapat nyert, akinek rengeteg segítséget
nyújtott az, aki végül lemaradt...)
Azt sem tudom, mit mérlegelt pontosan a zsűri, hiszen magamat
értelmesnek gondolva úgy véltem, fel tudom mérni a felkészültséget. És
fel nem foghattam, hogy -- az egyébként teljesen slampos és felületes
értékelés után -- miért adtak az általuk dicsért és javasolt
szempontoknak teljesen ellentmondó produkcióknak a helyezést.
A vezetés persze elégedett. Az igazgató és a privilegizált szaktanár
fürdőzik a sikerben. Mindketten afféle "munka hősei", akik nem restek
akár este hétig is bent ülni a munkahelyen, félredobva családot (egyik
részről) és... ööööö.... a magánéletet (másik részről). (Ehhez képest
mondjuk elég különös, hogy valahogy egyetlen, a fenti személyek
felelősségét képező feladat sem készül el soha időben, amit a kollektíva
nyög.)
Nem tudok vigasztalót mondani az általános elkeseredésre, csak hogy
ezek felnőtt játszmák, ne hagyják belerángatni magukat. És hogy ez ma
egy darabka valóság volt, sajnos. Lassan kiveszik belőlem a diplomácia,
és legszívesebben előreszegett szarvakkal mennék a sok-sok
igazságtalanság és becstelenség ellen (tegnap hallgattam az Alföldi-sajtótájékoztatót (szöveges változata itt) még mindig a hatása alatt vagyok...), ami nagyban, és lám, kicsiben is folyik.
És hogy nem, nem a nemtörődömség a megoldás, hanem a kitartó, hűvös, elszánt "csakazértis" profizmus.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése