2011. március 22., kedd

tramplik

Ilyen trampli lelkűekkel vagyok körülvéve igazából.
Ma azt kellett teljesen diplomatikusan és hideg fejjel (és vérrel) megértetnem a diákjaimmal, hogy az, hogy van olyan tanáruk, aki bakfisként vihorászik olyasmin, hogy "t.nő, tépett már be életében?? mert most pont úgy néz ki, mint aki szívott" meg hogy "mondja má' meg, ezt mi a fasznak tanuljuk?!", nem jogosítja fel őket semmire, hiába is életkori sajátosság náluk a határok próbálgatása... Mert az ilyen helyzetekben, amikor a másik mindent megenged, magamnak kell hogy határt szabjak abban, hogy meddig mehetek el. A szélsőséges példám az volt, hogy az illető akár azt is megengedhetné, hogy belerúgjanak, mégsem teszik, remélhetőleg, mert működik a belső gát. Addig jó, míg működik.

Nem mellesleg teljesen megértem őket (mondtam is), hiszen ez az életkor arra való, hogy kipróbáljuk, mit bír el a világ. Azt már nem tettem hozzá, hogy az ostoba tramplilelkűek lehet, hogy azt is megérdemlik, hogy dervistáncot járjanak a fejük tetején, és még lehet, hogy akkor sem veszik észre.

Nagyon bocsánat az erős és trágár hasonlatért, de némely munkatársnőmről az jut eszembe, hogy vannak olyan nagyon kiéhezett, és a pasivadászatban minden büszkeségüket és tartásukat elvesztő nők, akik már annyira várják, hogy valaki jól megb....a őket, hogy az adott pillanatban csak ostobán és bambán vihogva tűrik, amíg valaki rájuk mászik. (Nem, nem a magánéletükről beszélek, hanem a diákokkal való interperszonális viszonyukról.)
Irritál a rikácsolásuk, az ostobaságuk, a trampli lelkük, meg hogy tönkreteszik a munkámat.

Ahogy a Horn Györggyel készült remek interjúban olvastam a múlt heti MANCS-ban (online egyelőre sajnos nem olvasható), az ilyesfajta emberek személyes sérelmeiből állhatott össze az új közoktatásitörvény-tervezet. Hol adnak nekik diplomát? Hova tették a szemüket, akik felvették őket? És mi a faszt várok egy olyan iskolában, ahol a Rózsával megjelent interjú fénymásolatát mindig kiteszik a faliújságra A3-as méretben?

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése