Van ugyebár az őrült Tereskovának a Tömegközlekedés című száma, ami körülbelül olyan (mint minden Tereskova), mint ha Galla Miklóst hallgatnánk nőimitátorként.
Az a helyzet, hogy Tereskovának igaza van.
Helyzetünkhöz való viszonyulásunkat remekül mutatja a
tömegközlekedési kultúránk. Inkább belefulladunk egymás szájszagába,
semminthogy ablakot nyitnánk a világra. Stabilan tartja magát az a jó
magyar szállóige, miszerint "büdösben kevésbé valószínű, hogy megdöglik
az ember, mint a hidegben". Dekkolunk az akolmelegben, még a kabátunk
zipzárját sem húzzuk le, gyerek, idős, fiatal meghitten ájuldozik az
émelyítő bűzben és tespedtségben.
Ha netán bárki ablakot nyit ránk, máris visítozni kezdünk, hogy
huzatot kap a szemünk, a fülünk, fejünk; meg hogy "nem az utcának
fűtünk, azistenáldjonmeg!". Körbebugyoláljuk magunkat nagy büdös
rongyokkal, a nagy büdös életünkkel, a fűtés elveszi a levegőt,
bepárásítja a szemüveget, elbódítja az agyat és elálmosítja a szemet. És
ami a legfontosabb, ha már régóta bennevagyunk, nem is érezzük
büdösnek. Gyöngyözhet a homlokunkon a veríték, akkor sem.
Akinek nem tetszik, távozhat huzatosabb vidékre, mi vagyunk úgyis többen.
A buszvezetők pedig, mint valami villámjogarú istenségek, csak szítják alattunk a poklot buszülést. Alánkgyújtanak, mi pedig megnyugodva, kábulatban csak forrongunk, forrongunk a saját bűzös-savanyú levünkben.
"Szájszag, izzadtságszag, seggszag, hónaljszag - eltipornak. Tömegközlekedés."
És még valami. A sok marha azt hiszi, hogy az autó alternatíva. Pedig
dehogy. Ott is száraz, motorolaj- vagy műbőrszagú fűtés van.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése