Kedves egybegyűltek, tisztelt hölgyeim és uraim, barátaim, volt tanáraim, kritikusaim és hallgatóim!
Sokat gondolkodtam azon, hogyan is foghatnék bele ebbe az előadásba, ami nyilvánvalóan, a tulajdonképpeni témán túl, a felszín alatt a prezentációkészítés mikéntjéről, metájáról, fonákjáról, hátuljáról, és mindennek pszichológiai vetületeiről is szól majd, és amivel itt és most ismételten pozícionálni (vagy újrapozícionálni) kívánom magam a hazai tudományos diskurzusban.
Bevallom - és ezzel igazán nem a jóindulatukat akarom kivívni - nehezemre esett egy cca. 12-15 oldalnyi szöveget összeszednem, megszerkeztenem úgy, hogy az az ezen a konferencián felsorolt összes kívánalomnak megfeleljen. Ahogy azt mestereimtől annak idején tanultam, igyekeztem figyelni a forma, a tartalom, és a nyelvezet harmóniájára, és az akadémiai igényeket és követelményeket kielégítendő, nagyon fontosnak tartottam, hogy minden elméleti, történeti, kulturális, és primér szövegbeli utalásom pontosan reflektált legyen - lehetőleg ne internetes forrásokat, hanem nyomtatott irodalmat használva.
Az előadásom terjedelme remélhetőleg nem fogja meghaladni a húsz percet, ha ez mégis így lenne, kérem a tisztelt szekcióvezető kollégát, halk kopogtatással vagy egy filctollas megjegyzéssel ellátott papírlap lobogtatásával diszkréten jelezze nekem.
Örülök, hogy ismét itt lehetek Önök között, köztetek, és remélem, hogy annak ellenére, hogy közel egy éve (egyéb elfoglaltságaimnak köszönhetően) semmi érdemlegeset nem publikáltam, sőt, a tudományt szinte csak a perifériáról szemléltem, prezentációmmal megütöm majd azt a színvonalat, ami érdemessé tesz arra, hogy körötökben még számon tartsanak/tartsatok. Őszintén remélem azt is, hogy nem nehezményezik/nehezményezitek azt, hogy erre a porondra ismét csak egy egyszerűnek, evidensnek, és tudománytalannak tűnő témával állok, aminek a kifejtése nem nélkülözi majd a hétköznapi, közérthető, hogyúgymondjam köznyelvi és vulgáris utalásokat sem. Hiszem és vallom, hogy a tudomány nem választható el a hétköznapi élettől és az érdeklődő közönségtől, és ugyanúgy mindenki számára hozzáférhetővé kell tenni ugyanúgy, mint a szépirodalmat.
Ezért aztán az, hogy az esetlegesen nehezen érthető fogalmakat, elméleti kacskaringókat és bonyodalmas teóriákat fogalmazásmódommal befogadhatóvá igyekszem tenni, nem azért van, mert jómagam nem birtokolom az ezzel való operáláshoz szükséges metanyelvet, hanem mert álláspontom szerint ha valami közérthetően is megfogalmazható, akkor konkrétan nagy ívben szarok én az akadémiai diskurzusra. Már csak azért is, mert legőszintébb és legkonkrétabb kritikusaim -- a renitensebbik felem, a macskám, valamint a virtuális konzulensem-mentorom és barátom, Dr Catuska Malvina, Phd habil. -- rendszerint arra ösztönöznek és buzdítanak, hogy a külső kényszereknek való megfelelés káros mind a fizikai, mind a mentális egészségre és komfortérzetre. És azt már csak tényleg zárójelben jegyzem meg, hogy mindezeken túl, ami tudományos pozíciómban legfőképpen ezt az ars poeticát sugallja nekem, az az a bazinagy korsó sör, amit fel fogok hajtani, mihelyst kilépek a konferenciaterem ajtaján.
(...)
Sokat gondolkodtam azon, hogyan is foghatnék bele ebbe az előadásba, ami nyilvánvalóan, a tulajdonképpeni témán túl, a felszín alatt a prezentációkészítés mikéntjéről, metájáról, fonákjáról, hátuljáról, és mindennek pszichológiai vetületeiről is szól majd, és amivel itt és most ismételten pozícionálni (vagy újrapozícionálni) kívánom magam a hazai tudományos diskurzusban.
Bevallom - és ezzel igazán nem a jóindulatukat akarom kivívni - nehezemre esett egy cca. 12-15 oldalnyi szöveget összeszednem, megszerkeztenem úgy, hogy az az ezen a konferencián felsorolt összes kívánalomnak megfeleljen. Ahogy azt mestereimtől annak idején tanultam, igyekeztem figyelni a forma, a tartalom, és a nyelvezet harmóniájára, és az akadémiai igényeket és követelményeket kielégítendő, nagyon fontosnak tartottam, hogy minden elméleti, történeti, kulturális, és primér szövegbeli utalásom pontosan reflektált legyen - lehetőleg ne internetes forrásokat, hanem nyomtatott irodalmat használva.
Az előadásom terjedelme remélhetőleg nem fogja meghaladni a húsz percet, ha ez mégis így lenne, kérem a tisztelt szekcióvezető kollégát, halk kopogtatással vagy egy filctollas megjegyzéssel ellátott papírlap lobogtatásával diszkréten jelezze nekem.
Örülök, hogy ismét itt lehetek Önök között, köztetek, és remélem, hogy annak ellenére, hogy közel egy éve (egyéb elfoglaltságaimnak köszönhetően) semmi érdemlegeset nem publikáltam, sőt, a tudományt szinte csak a perifériáról szemléltem, prezentációmmal megütöm majd azt a színvonalat, ami érdemessé tesz arra, hogy körötökben még számon tartsanak/tartsatok. Őszintén remélem azt is, hogy nem nehezményezik/nehezményezitek azt, hogy erre a porondra ismét csak egy egyszerűnek, evidensnek, és tudománytalannak tűnő témával állok, aminek a kifejtése nem nélkülözi majd a hétköznapi, közérthető, hogyúgymondjam köznyelvi és vulgáris utalásokat sem. Hiszem és vallom, hogy a tudomány nem választható el a hétköznapi élettől és az érdeklődő közönségtől, és ugyanúgy mindenki számára hozzáférhetővé kell tenni ugyanúgy, mint a szépirodalmat.
Ezért aztán az, hogy az esetlegesen nehezen érthető fogalmakat, elméleti kacskaringókat és bonyodalmas teóriákat fogalmazásmódommal befogadhatóvá igyekszem tenni, nem azért van, mert jómagam nem birtokolom az ezzel való operáláshoz szükséges metanyelvet, hanem mert álláspontom szerint ha valami közérthetően is megfogalmazható, akkor konkrétan nagy ívben szarok én az akadémiai diskurzusra. Már csak azért is, mert legőszintébb és legkonkrétabb kritikusaim -- a renitensebbik felem, a macskám, valamint a virtuális konzulensem-mentorom és barátom, Dr Catuska Malvina, Phd habil. -- rendszerint arra ösztönöznek és buzdítanak, hogy a külső kényszereknek való megfelelés káros mind a fizikai, mind a mentális egészségre és komfortérzetre. És azt már csak tényleg zárójelben jegyzem meg, hogy mindezeken túl, ami tudományos pozíciómban legfőképpen ezt az ars poeticát sugallja nekem, az az a bazinagy korsó sör, amit fel fogok hajtani, mihelyst kilépek a konferenciaterem ajtaján.
(...)
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése