Re: Poszt 1.

Elmentem szombaton arra a szakmai beszélgetésre, ami a POSZT elején az "elméleti felvezetést" volt hivatott képviselni, azaz még nem egy konkrét előadásról volt szó, hanem egy témát próbáltak volna körüljárni a felkért hozzászólók. Már a cím is eleve (A színház nyelve), de a jelenlévők névsora (Solténszky Tibor, Csanádi Judit, Schuller Gabriella, Bocsárdi László) még inkább azt a gyanút keltette bennem, hogy ismét csak valami "neszesemmi-fogdmegjól", azaz "mivel a színházról írunk, eleve okosak vagyunk"-típusú és hangulatú beszélgetésben lesz részem.
        Hát így is lett... Na azt azért az elején sikerült leszögezni, hogy a "színház nyelve" nem az elmondott szöveget jelenti, hanem beleértjük a képi, gesztusos, térbeli, díszlettel történő kifejezésmódot is. És, ahogy Perényi Balázs hozzátette, ráadásul egy adott színházi nyelv csak egy adott előadásra érvényes, mivel a következő előadás már nem pont ugyanaz a művészi produktum. (Hű... és akkor itt odakapcsolódhattunk volna a performansz reprodukálhatatlanságának kérdéséhez, no meg ahhoz, hogy a videóval rögzített színházi előadás akkor most vajon mi is... film? de nem tettük, nem kapcsolódtunk sehova.)
        Azt az újdonság erejével ható felfedezést is hallhattam, hogy bizony, a magyar színészek többségének kifejezésmódja (ami ugye szorosan a színházi nyelv egyik esszenciális alkotóeleme) még mindig a valóságra való reflektálás lehetőségét keresi, azaz, mondjuk ki, realista! Kérdés, hogy hogyan lehetséges így újfajta színházi nyelvet létrehozni kis hazánkban, ha a színházi populáció nagy részének egyszerűen fogalma sincs arról, hogy ez a lehetőség fennáll. (Szegény Sztanyiszlavszkij, a kritikusok mostanában annyiszor és annyira elkalapálják, hogy talán jobb lenne, ha valaki inkább ellopná a földi maradványait, nehogy elszédüljön odabent...)
        A délelőtt legszimpatikusabb figurája Csanádi Judit volt egyébként, aki legalább simán bevallotta, hogy már a fórum címadását sem érti, néhány, kollégái által felvetett kérdésre ("Ti, színházcsinálok, minek tekintitek a nézőt?" - S. T. sk.) pedig őszintén, tágra nyitott szemmel, kezét széttárva csóválta a fejét, hogy ezt nem tudja értelmezni. Felvetette viszont a szöveg előadásban elfoglalt funkciójának kérdését, ami mégiscsak legalább a témába vágott (bár ezzel megintcsak redukáltuk a 'nyelv' jelentését kissé) - sőt, odáig is sikerült eljuttatnia minket, hogy a színházi nyelvet, minden összetevője és azok együttjátszása ellenére azért nagy részben mégis csak a színészi játék dominálja. 
        Na, ezen a ponton Perényi Balázs tett egy óvatos kísérletet arra, hogy bebizonyítsa, hogy a szöveg azért mégiscsak fontos, mert minden színházi alakulat, nodemégazalternatívokésafüggetlenekis rendeznek - színpadra állítanak klasszikusokat ld. Krétakör Hamlet (hamlet.ws - ühüm, és tudom, hogy ő tudja!).
        Szegény Schuller Gabriella (aus Veszprém) nem nagyon jutott szóhoz, bár pár szóban azért próbálta volna elméletbe ágyazni ezt a vitát, mert hogy ez volt a tisztje neki. Idő, és valószínűleg jobb ötlet híján megidéztük hát Kékesi Kun Árpád (egyébként még élő) szellemét.
        Ezután felszóltalt még Tasnádi István, aki megint Zsótért szidta (mint novemberben Budapesten), majd pedig néhány néző, akik pedig a színházi struktúrát és a jegyelővételhez tartozó hosszú várólistát szapulták. Akkor aztán végleg elfogyott a cérnám és hazajöttem. Szombat délután két óra volt.
        Úgyhogy aznap sem lettem okosabb, csak legfeljebb megint meggyőződtem arról, hogy a "szakmai beszélgetésekhez" valamiféle szakma(iság) is kellene, hogy tartozzon. Vagy ha tarozik hozzá, akkor jó lenne, ha számomra ez kiderülne.