Re: Poszt 2.

Szóval ott tartottam, hogy megnéztem A démon gyermekeit.
Hát, sokan erre azt mondták (mondták volna), hogy ugyanolyan, mint a többi Pintér-előadás, már előre prejudikáltam, hogy majd a szakmai beszélgetésen is mindenkinek az lesz a baja, hogy már megint az énekbeszéd, már megint a stilizálás, már megint a férfi-női identitások és szerepek összekeverése és a többi. És őszintén remélem, hogy végre hallom Pintért is nyilatkozni erről. (Erről majd később...)
 
 
 
        Az egészről egyébként a barátném, V. jutott eszembe, aki egyszer, még az egyetemen, részt vett egy "amatőr", közösen írt színházi projektben, ő volt az indiai táncos. Tökéletesen hozta a formát, a mozdulatokat, megragadó volt és tehetséges, őszinte és szép. Jó volt látni. Aztán a másik barátnőm, T., miután megnézte, komolyan kétségbe esett, hogy hogyan próbálkozhat V. az indiai táncossal a kvázi-színpadon, amikor dunsztja sincs, hogy az adott kézmozdulatok és fejtartások mit is jelentenek pontosan. Mondtam neki, hogy szerintem tök mindegy itt és most, mert a nézők sem tudják - talán még azt sem, hogy ezek a gesztusok egyáltalán jelentenek valamit. Ami ide van téve nekünk, az a forma, ami az adott helyzetben teljesen jól működött.
   
  Mindez Pintér "nyitótáncáról" és "nyitóénekéről" jutott eszembe, ami egészen megdöbbentően "női" és "démonanyás" volt.
 
        Erről az előadásról egyébként csupa rossz kritikát olvastam, párhuzamba vonták itt a felmelegített káposztától kezdve mindent, meg leírták, hogy mennyire szórakoztató és vicces, stb. Az azonban tény, hogy új színészek vannak, nagyon jó, fiatal színészek, akik nyilván jó szemmel lettek kiválasztva ide, ebbe a társulatba. És megint azt éreztem, mint a többinél is, hogy rángatnak a röhögésből át a sírásba és vissza - és azt is, hogy van itt valami nagy-nagy titok, ami borzalmasan érdekel engem, de az valahogy annyira szent és intim, hogy nem merem firtatni még gondolat szintjén sem.
        És akkor elérkezett a szakmai beszélgetés másnap (ahova ellógtam a suliból persze) Novák Eszterrel, Kárpáti Péterrel, Tompa Andreával és Kukorelly Endre is ott volt. Ahogy vártam, jöttek az életművel, a szekvenciával, meg a ("regényként") összeolvasással, stb. És én már évek óta nem igazán értem, hogy milyen becsípődés az, hogy sorozatnak tekintünk valamit, ami nem is biztos, hogy az. Mert tény, hogy PB ír, rendez, (fő)szerepel, valamint az életéből táplálkoznak a történetei (dehiszen mindannyiunkkal így van ez), de nem gondolom, hogy csak egymással összehasonlításban lehet ezeket az előadásokat (meg)nézni.
        Fő kérdés az volt egyébként, hogy hovatovább, mi lesz, ha Bélának elfogynak az élményei, mi lesz, ha befullad ez a "Pintér-stílus", neadjisten, "Pintér-iskola", amit a fiatal, új színészek is tökéletesen elsajátítottak... Mi lesz továbbá, ha a társulat egyszer csak fellázad, mert mindig csak a Béla játszik, mindig ő rendez, és főszerepel, és mi lesz, ha egyszer a színészek elkezdik kikövetelni a nagyobb szuverenitást.
   
     Nos, akármilyen diktatorikusnak is tűnik ez a társulati struktúra, meg kell mondjam, soha nem láttam egyetlen előadásban sem ennek a "terrornak" egyetlen halvány jelét sem. És szerintem ez a lényeg. Amikor pedig - a titkokat kicsit feszegetve - ősszel megkérdeztem Enyedi Évát a Sütemények királynőjéből, hogy ő, mint színésznő (és szuverén, kreatív, erős, határozott egyed - tettem hozzá magamban) ki tud-e teljesedni művészileg és emberileg, azaz nem érzi-e megnyirbálva az alkotói szabadságát, a válasz egy határozott nem volt. És én nem kérdezősködtem tovább.
 
        A beszélgetésen egyébként ott volt Pintér is, aki civilben egy görnyedt hátú, ráncos, és gondterheltnek tűnő ember. A fent felsorolt felvetésekre olyanokat mondott, hogy "hát még nem tudom", "most így látom jónak", "most ezek a témák érdekelnek", stb.. Igaza van, mert sok év múlva lehet, hogy nem a Parasztopera lesz a társulat munkájának alfája és omegája, és lehet, hogy még évekig nem jön falat rengető új ötlet, de dolgozni addig is, mégiscsak kell. Mert muszáj. "Szakma" vagy szakma ide vagy oda.
 
PS. Aztán tegnap láttam a helyi tévében, hogy nem ment el a díjátadóra, ahol megkapta a legjobb férfi alakítás díját. Jót vigyorogtam ezen. És azt is megtudtam, hogy Mohácsi János megrendezi a Parasztoperát Kaposváron, ami még egy lépés a Pintér-darabok társulatról való leválásának útján. Kíváncsian várom, mi lesz ebből.