Vegyes

Mivel vettem egy tök jó új gépet, most már nem lesz mentségem, hogy nem Rrok írok posztokat. (Igen, a billentyűkiosztás kicsit fura, a hosszú í pont a másik sarokban van, mint ahol megszoktam, és az ű is egész messze, szóval nem fog rutinból menni minden, ami eddig.)

Nem, nem dőlt rám a bank, egyszerűen kicsit nehézkes volt már a hordozható klaviatúrával mászkálni az egyetemre. Elképesztő egyébként, mennyit változott a technika, amióta tojok az egészre (touchscreen, jóganetbook meg minden). Tökre rám vall az is, hogy legjobban a hangerejét élvezem (ne, ne kérjétek, hogy adjak technikai paramétereket), simán fut rajta mindenféle minőségi zene, és nem éreztem ilyen jól magam, amióta erősRtővel erősítővel együtt levittem az egy méter magas hangfalakat az alagsorba.  

Most egyébként szünet van, ezért is volt időm erre a kis technikai beruházásra (meg kellett egy új hűtő is), és ma, azaz a második napon már majdnem eljutottam odáig, hogy minden digitális feladatot megcsináltam (feladatgyártás, e-mailezés, anyagok feltöltése, stb.). Azaz most már csak a dolgozatcsomagok kijavítása van hátra. Minden napra előirányoztam egy csomagot, persze máris lemaradtam, de ezt most valahogy nem érzem annyira tragikusnak. Fene tudja miért, talán mert még most sem bírtam elfogadni, hogy elindult a tanév (erről később), vagy talán mert annyira szar dolgozatok vannak a birtokomban, hogy azt a nulla pontot seperc alatt ráírom mindre. De az is lehet, hogy azért ilyen #takeiteasy, mert már mindjárt november van, és még mindig üres a naptáram. (Jó, persze ez nem igaz, de a rutinon kVül kívül semmi fontos nem szerepel benne. Most írhatnék hosszan a szakfolyóiratok lassú átfutási idejéről vagy hogy mennyire nincs pénz tudományos rendezvényekre, vagy arról, hogy az egyetemek lassan szellemkastélyokká válnak, de majd máskor.) 

Néha úgy érzem, még mindig a tavalyi tanévet heverem kifelé, amikor (felismervén, hogy nem vagyok kezdő, és mégsem kell pesztra) új húsként mindenfélét odabasztak, hogy azt majd én megcsinálom. Megcsináltam. Idén viszont beállt három új ember is (persze fél vagy negyedállásokban), úgyhogy hátradőltem; sőt, a végén kiderült, hogy nincs is meg az óraszámom, amit most valami kamu szakkörrel fedezünk. (A kamu szakkör az iskolaújság, amivel tavaly már megpróbálkoztunk, de az iskolavezetés minőségi kifogások miatt visszadobta. Idén--akárha biztatásnak vették volna a tavaly véleményeket--még szarabb cikkeket adtak le. Én besokkalltam (végül is csak 40 éves voltam szeptemberben), és azt mondtam, csak akkor csinálom, ha néhány alapvető formázási dolgot mindenki betart. Például kiteszik a vesszőket. Vagy pdf helyett wordben küldik a cuccot, hogy ne kelljen már konvertálnom. Használnak ékezeteket. Megnézik, hogy fest egy nyamvadt interjú, és megfelelően jelölik a dialógusformát, stb. 

Na, most eltelt két hónap, kaptam egy csomó cikket... pdf-ben. Most főhet a fejem és számolhatok tízig.

Mellesleg a tavalyi sz*pás következtében rengeteg a végzős órám, ha jól számolom, 11 óra megy ki májustól. Jó az érettségizőkkel lenni amúgy, lehet, hogy lassan nekem is sokkal több örömöm telik majd a nagyobbakban (bár jövőre a kosaras csávók lesznek végzősök, szóval fene tudja). 

Már majdnem azt hittem, megússzuk az irodalmi versenyt, de mégsem, mert az ország legjobb magyartanárának kész az anyaga, ezért akkor is meg kellene csinálnunk, ha csak kiskutyák jelentkeznének. Jó, én szeretem ezt a kötetet, de teljesen megértem, ha 19 évesen ez nem élmény, főleg, hogy szegényeket elcipeltem egy Ró író-olvasó találkozóra, amitől csak még jobban elment a kedvük. (Poénból persze felajánlottam még egyet--halmozottan súlyos!--, mire mondták, hogy na, ez legalább kocsmában lesz...)

Sebaj, elolvasom a szakirodalmat, ők megírják a tesztet, akárhogy is alakul, mindenki boldog lesz. (Btw. az ország legjobb magyartanára és én mostanában egész jó viszonyt ápolunk, megdicsérte a színes nadrágjaimat és leül hozzám beszélgetni... szerintem az történhetett, hogy ráguglizott a nevemre. Vagy: köpött neki rólam az unokahúga, akit immár én tanítok.)

Itthon a szünetben békésen telnek a napok, leszámítva, hogy Diócica megkergült az óraátállítás + időjárási front kombótól: este kómázik (nem mintha máskor ne tenné...), hajnalban viszont él és virul, de mivel ritmikus sportgimnasztika gyakorlatokat már nem tud végezni, csak rekedt hangon nyervog és kaparászik. Szegények nem tudom elmagyarázni, hogy ez még mindig a téli időszámítás lobbi, és hogy lehet, hogy már csak egy évet kell kibírnia. Nem érti, őt az elemi ösztön mozgatja, reggelizni akar. Na, mindegy, legalább korán kelek, és jól haladok a regényemmel, a sorozatommal és a szakmai olvasnivalóval (ezekről tán később), ha ilyen szuper leszek, a hétvégi utazásra lehet, hogy csak egy csomagnyi cuccot meg némi olvasnivalót kell majd vinnem. 

Igen, a száraz november elején elutazunk picit, most persze így hó végén ez már nem tűnik olyan jó ötletnek, de már rég rájöttem, hogy igazán kikapcsolni csak akkor lehet, ha az ember elhúz ebből a redvás, depis városból. Országból. Hátha délen jobb egy kicsit.