Persze biztos lehettem volna jó tanár, ha nem lenne szükségem annyi magányos szabadidőre, mint amennyire van. Hogy olvashassak, írhassak kedvemre, 1-2 alkotói napra, amikor csak a magam örömére hosszú távon is elmélyülhetek, kreatív lehetek.
Idén végzős az osztályom. Nekem ők az elsők. Élénk emlékeim vannak a saját középiskolás éveimről, meglehetősen nosztalgikusak, nos, ezek szép lassan érvényüket vesztik, vagyis inkább úgy mondanám, automatikusan leválasztódnak arról, amiben most vagyok.
A szalagavató szerintem halálosan cikire sikerült. Lehet, hogy megvolt a jó szándék, de kevésnek bizonyult. Van viszonyítási alapom, nemcsak azért, mert voltam iskolás (és éreztem valamit), hanem mert tavaly én szerveztem. Nem vagyok egy ünneplő/ünnepelendő típus, de azt azért elvártam volna, hogy csak annyi legyen a dolgom, hogy ülhessek a seggemen, és valaki megpróbáljon meghatni.
Izzadtságszagú erőltetett menet volt az egész: az igazgatói beszéd, a búcsúbeszéd, a béna műsor (ritmustalan gitárszóló), a tűzés, a táncok. Becsületünkre legyen mondva, megtettük, amit lehetett, de az idén ad hoc bevezetett változtatások nem igazán váltak be. A pezsgős fogadáson kevés volt a pezsgő (más nem is volt), a szendvicsek igénytelenek voltak, a hatalmas tér négy sarkában négy asztal, beszédet kellett volna mondanom, de az iskolából odacipelt hangosítás nem vitte a hangot (bár vicceset improvizáltam), aztán az ott marad tíz diákommal pezsgőztem. Meg röhögtünk a (bál helyett) hirtelen odaszervezett "szintetizátőrön" (az iskola karbantartója amúgy, ez még a bemutatáson is elhangzott), akinek a zenéjére senki nem táncolt, csak tőlem E., a töritanárral, néhány pezsgő után (kell az a töri érettségi, ugye). Amikorra elindultam haza, kerekedett ugyan egy takaros kis diák-tanár tánckarika, de nem vártam meg a végét. Csak a nézését, meg a járását.
Arra gondoltam, írhatna erről a Dunántúli Napló. Hogy oké, hogy a báli ruhás buliknak leáldozott, de mi meg -- leendő bázisközpont vagy bázisiskola vagy mi -- csak ezt tudjuk felmutatni. Egy lagzizenét szintetizátorozó karbantartót.
Aztán egy hirtelen ötlettől ragadtatva hétfőn nem volt tanítás. Bementünk persze, mert hogy 'biztos sok a munkátok', de hát ez inkább arról szólt, hogy nincs órarend. Értem a komplex természettudomány (eredetiben science) tantárgy (és szaktanárok) körüli bonyodalmakat: nálunk nincs science szak az egyetemen, ugye, csak biosz, föci, kémia meg föcitanár van, akinek nem mindegy, hogy alakul az óraszám a science-en belül.... ez boríthat mindent. A babát váró kollegina helyére kapásból két helyettest találtak -- gondolom, nem mindenki hátán lehet annyi fát széthasogatni, mint az övén, és kellett, aki vállalja az estit, a vállalkozóit, a szakképzőst, a nappalist így külön-külön. Ominózus hétfőn még javában ment az interjúztatás, miközben mi javítottuk a felvételiket (ingyen), és versenyre készültünk elő (ingyen). A pletyka elmaradt, a fél tanári kar önvédelemből betegre szomatizálta magát, nem csodálom.Mindez csak azért érdekes, mert jövő hétfőn sem lesz tanítás, értekezlet miatt. Kedden pedig temetésre megyek Zalaegerszegre. Sebaj, majd a Facebook-on megtanítom, amit kell.
Aztán kaptunk ideiglenes órarendet a hét további részére, ami persze sokkal rosszabb, mint volt. Nehéz ez a közoktatás, pláne ha szak(!)gimnázium(!!)i. Nehéz a jó szakmai tanárt is megtalálni, ezért aztán minden vezető túlórában tanít az összes képzésen, amiért persze pénzt kapnak. Mások csak az órakereten belül. Az új felosztásban (kolléga mesélte) gyorsan leadták viszont a vizsgaköteles osztályokat, hogy átvegyenek olyan csoportokat, amikkel el lehet lötyizni év végéig.... Majd vizsgáztat más.
Persze biztos az ő életük se könnyű, ma az étkezőbe belépve a sötétben megláttam az igazgatóhelyettest, amint kabátban hevert az egyik fotelben. Megkérdeztem jól van-e (mhm), nincs-e valami baj (mhm), és akkor ezek szerint csak fáradt (mhm). Aztán kiment. Nem tudom, mi történhetett, nyilván csak egy újabb tornádó az igazgatóhelyettesiben (most van belőlük három is). Esetleg őt akarták kiküldeni a nagyváradi szakmai kapcsolatra, de ekkora ára volt annak, hogy nemet mondott. Mindenesetre most két kollégával közölték, hogy jövő héten indulhat. Pássz. Az egyik kisgyerekes (vagy az lesz hamarost), gondolom, mennyire örül.
Nyíltan persze senki nem lázad, a bázisintézmény szavazáson is csak én tartózkodtam egyedül, mert nem mondták el, miről is fog ez szólni a gyakorlatban. Mindenki igennel szavazott. Óóóriási lehetőség megint kinyalni az aktuálisan minket gazdáló minisztérium seggét. (Aztán a szalagavatón az egyik kolléga bocsánatot kért, hogy nem állt mellé.... á, mondom, túlélem.... Csak gondoltam, nektek nem mindegy, mennyi plusz munkát végeztek ingyen. [De, mindegy.])
Két helyre adtam be önéletrajzot. Az egyik helyről válaszoltak is már. Gondolom, még nincs aktualitása a dolognak, mert szeptembertől váltanék, de biztos források szerint most indul a nagy generáció nyugdíjazása. A mai napig nem gondolom, hogy középiskolából fogok nyugdíjba menni, én a nagy lehetőségre várok. Ami persze nem jelent sok pénzt, meg semmi igazán grandiózust, tényleg csak a Maslow-piramis csúcsát szeretném elérni. De hogy elmegyek, az szinte biztos. Sajnálni fogom a hátrahagyottakat, és minden elképzelhetőt meg fogok tenni, hogy jó kezekbe kerüljenek. És nem, nem a diákok miatt van elegem, hanem a fentiek miatt. Hogy az iskola már nem iskola, hanem intézmény. Hogy az a legfontosabb fegyelmi probléma, hogy egy tanár előre nem várt elmaradt óra esetén visszaengedi a kóterosokat a kóterba. Hogy a Zs* klán tanít sok pénzért túlórában, miközben a többiek ingyen dolgoznak. Hogy senki
egyéni érdekes soha nem számít. Egyébként büszke vagyok az osztályomra, szaktanárok szerint nyugodt sztoicizmussal viselték a megpróbáltatásokat (jelesül, hogy nem elég, hogy az oktatási hivatal számára ők a kísérleti nyúl -- pl. az utánuk következő években már fizetett szakmai gyakorlat van, aztán már egyáltalán nincs -- de még a saját iskolájuk is rátesz egy lapáttal), ez bizonyosan az én hatásom, ha mást nem is hagyok rájuk, hát a szarkasztikus-ironikus néma mosolyt biztosan.
Ez a pedagógiám lényege, portfólióm vezérmotívuma: a szarkasztikus-ironikus néma mosoly.
Egyébként épp egy irodalomtörténeti fejezeten dolgozom Ben Jonsonról (a tragédia és maszkajáték rész az enyém), amit nyilván azért vállaltam el, hogy addig se kelljen a Zs* klánra, a szalagavatóra meg a mindent jótékonyan elfedő hallgatásra gondolnom.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése