Téli perszonál

Diócica Szegeden 10 éve

Az a helyzet, hogy az macskám öregszik. Az a kis cukker nyunyó, aki bebuszozta a kosarában az egész Dunántúlt, elviselt jó sok állhatatlan körülményt, rángatták gyerekek és etették pogácsával öregek, most már másra sem vágyik, csak hogy minden ugyanolyan legyen, az ő nyugalmát ne zavarja meg semmi. A családja életritmusához egyébként remekül alkalmazkodik, amióta az egyetemista nem lakik itthon, kissé felbátorodott, többet kiabál, éjjelente a konyhaasztalon mászkál, kiköveteli, ami a matuzsálemeknek jár. Hajnalban kel, méltatlankodik, szaladgál kicsit, és minél előbb reggelizni akar. Nem szereti már, ha emelgetik, nagyon sokat alszik és szeretetre is vágyik. 10 éves. Nemrég olvastam egy ismerősömnél, hogy a cicája 18 évek korában betegedett meg életében először, ezért aztán elmaradt a karácsony, mert az első a társ, és szavamra mondom, csak az állattársak az igazak és a hűségesek, rájuk mindig lehet számítani, nem manipulálnak és manipuláltatnak, nem hazudnak, őszinték és egyszerűek. Eszembe jutott, hogy majd egyszer a Diócica is megbetegszik, és én ápolni fogom, mert lassan már nem is lesz "öregem", csak ő. Történeteket nem tud majd mesélni, de eszembe fog jutni minden kalandunk, élményünk, hogy az egész életemnek szemtanúja volt, hogy honnan jött és hová jutott az életében, hogy mennyire szeretett és sosem ítélkezett.

Diócica manapság a kinőtt plüssökkel, békésen, öregen

A minap vendégek jöttek hozzánk (sosem látogat meg minket senki a családból, de most jöttek, és nagyon jól sikerült; mindig jó, amikor valakinek örömet okozok a puszta otthonossággal, ami nálunk van), és annyira megijedt, hogy egész nap nem mutatkozott, hiába invitáltunk, csábítottuk kajával. A vendégek kedvesek voltak, de az ő fülének hangosak, idegenek, és hát az ő öreg szívének, lelkének már nem hiányzik a változás. Délután 3-kor távoztak, de egész estig nem aludt, aggódva tekingetett kifelé, hogy elmentek-e már, estére pedig elájult és nyolckor már békésen szuszogott valaki lábainál a paplanon. Annyira megviselte a váratlan változás, hogy hajnalban sem kelt fel karácsonyfát pofozgatni (persze lehet hogy az elmúló melegfront vagy a nagy szél volt az oka), hanem csak fél hatkor jelzett, hogy most már reggelizne.... Hiába, a kor az kor, a megszokás az megszokás, az öregeknek hagyjuk már meg a nyugalmat.
***
Az ünnepek szépen teltek és nyugalmasan, a csodálatos pártista pedagógusutalványok még a pénz miatti parát is enyhítették (nem, ettől még nem szavazunk rájuk persze), tudtunk venni mindent, mi szemnek és szájnak ingere, lett télikabátom, tudunk szilveszteri lakomát rendezni (aka asztali grill haveroknak és házi krampampuli Z-vel). Meglátogattuk apukámat, aki szintén szétdolgozza az agyát, de szerencsére nem nagyon zaklatta a család, "szépen laknak", ahogy mifelénk mondani szokták, ügyesek a kistesók, mindenki tudja a dolgát, nem zavartunk sokáig. Nálunk a családban ilyen generációs zavarok vannak az erőben -- hiába nyugger az apám, a kisfiai miatt rengeteget dolgozik, úgyhogy maximálisan megérti, hogy 1) miért nem látogatom annyit (mert én is gályázom) 2) nem várja el, hogy ott időzzek (mert ha szünet van, délután 3-kor menetrendszerűen beüt az alvás). Anyám bezzeg, hiába fiatalabb, gyakorlatilag egy nyugdíjas-kolóniában él, azaz fel sem tudja fogni, mit jelent egy átlag közalkalmazott hétköznapi logisztikája. Nem is lenne mindez baj, ha nem született volna ennek a két embernek most közös unokája, és a gondolkodásuk erről a helyzetről ne okozna némi differenciát a hétköznapokban.

Szerencsére sikerül mindezekből kivonnom magam/magunk, az irántuk való érdeklődés minimális, élünk és virulunk, mint egy kis sziget, és ezt egy cseppet sem bánom, főleg, hogy a szabadúszás lehetősége senkitől nem tagadódik meg. (Igen, sokszor ér minket az a vád, hogy ez egy buborék, egy burok, és én ezt néha el is hiszem, de a tapasztalatok azért mégis azt bizonyítják, hogy ez valami olyan erőt is biztonságot ad, amire mindannyiunknak szüksége van. Ha meg néha nem is tűnik így, az a személyiségjegyek és -jellemzők okán van így, amiről pedig senki nem tehet. Vagy mondjuk részben nem....)
Érdekes tapasztalatokkal gazdagodtam; egyrészt megtudtam, hogy az egyetemisták manapság nem tanulnak tanulnak könyvekből, mert a neten fent van minden anyag, másrészt hogy a kettes pont elég mindenhez (??) mert ez egy egyetem.... Érdeklődve figyelem, ahogy egy viszonylag éretlen és felnőni nem akaró fiatal fiú igyekszik boldogulni az egyetemi életben, ami már messze nem az, mint ami az én időmben volt -- a lexikális tudás már nem akkora érték, a jó jegyek nem érnek annyit, az élethez való praktikus hozzáállás később alakul ki, ez a generáció már nem akar a szó klasszikus értelmében felnőni, ideje nagy részét számítógépes játékokkal és lazulással tölti, a munka/tanulás amolyan mellékes tevékenység számukra. Persze az is lehet, hogy egyszer majd beüt a nagy ötlet, a nagy terv, a nagy ambíció, hogy hogyan váltsuk meg a világot, hogyan legyünk gazdagok, hogyan csináljuk karriert, de az egyetemi évek egyelőre még a gondtalan gyermekévek folytatásának tűnnek.... (És most megint hangsúlyozom, hogy valószínűleg egyedi eset, hogy a nagyfiúnk a közgáz és politológia vizsgára való készülés helyett inkább az öccsét viszi moziba az új Star Wars-filmre, majd ennek hatására előkeresi a régi vonatkozó legó figurákat, mert azokat "rendbe kell tenni", és éjjel fél 11-ig rendezgeti őket....)

Nagyon rendesek voltak egyébként, a nagyanyám szülinapján most megismert ötévesnek (mostoha másod unokatesó, vagy fene tudja, hogy kategorizáljam) is küldtek egy legó-figurát ajándékba (amit már "kinőttek") megspékelve az infóval, hogy melyik epizódban hol látható az illető. (Nem, ne kérdezzétek tőlem, hogy ér-e az, hogy egy 15 és egy majd 19 évest még leköt a Star Wars, én azt gondolom, inkább ez, mint a fű meg a kokó... de persze nem biztos, hogy nekem van igazam.) Valahol annak is örülök, hogy a báty-öcs közös programként az Ang legendája című animációt nézik estébe nyúlóan, mert ez most kulturálisan valamiért nagyon fontos.
M-mel amúgy rendületlenül készülünk a nyelvi alapozó vizsgára, szerintem nagyon ügyes, de a régi nyelvtanulós rendszer szerint persze főleg a nyelvtant kellene tudnia és a szókincsének kellene borzasztó fejlettnek lennie négy hónap alatt. Igaz, a versmondó versenyen egyedüli előkészítősként tovább jutott az országosra (mondom, nem egészen négy hónap francia után), de az alapozó vizsgától azért van mit félni.... Igaz, nyelvtanárként baromira nem jövök rá, mi az a valami, hiszen minden tud, amit kérdezek, persze kissé lassan reagál, mint afféle kezdő, de hát ez szerintem igazán bocsánatos.    

Amúgy más igazán nincs, olvasom az én könyveimet, és igazán drukkolok, hogy jó programok legyenek tavasszal-nyáron a fesztiválokon, meg hogy legyen idő még több perszonálra. Sok gondolat van még a fejemben, a következő, amiről írok, az esetleg majd a választás szabadsága lesz. Az igazán érdekes téma. Sok okból, főleg így karácsony környékén és utána....