Borzasztó héten vagyok túl, egyrészt próbálom feldolgozni a sikertelenségem, mind itthon, mind a munkahelyemen - nehéz ügy ez. De jó is, nyilván az az igazi lúzer, aki soha nem gondolkodik el a saját kudarcain... amelyek nyilván pont olyan múlandóak és átértelmezendőek, mint bármi más.
Átvettem egy új osztályt, akik a mosolyukra is ötös kaptak eddig, hát nálam inkább teljesíteni kell, úgyhogy most mindenki halálra van sértődve, és dacolnak, tüntetnek. Az egyik lány konkrétan bevallotta, hogy engem büntet, amiért tanárváltás történt, de hát nem tehet róla, ez jön zsigerileg. Nem tehetek mást, tanítok, közben tréningezem, adom magam, de nem vagyok bűvész, sem kuruzsló. Egy másik csoportban egy egész 45 perc elment a cigányozással, félelmetes, mennyi gyűlölet és harag van ezekben a gyerekekben, maguk sem tudják, ki iránt, csak a saját sikertelenségüket, az életükben megtapasztalt nyomort és bánatot muszáj valakin levezetniük. Nézek rájuk, érvelek, nyelem a tehetetlenség érzést, és próbálok "győzni". Tudom, hogy ez most biztos nem sikerülhet, talán majd 20 év múlva egyszer, egy óvatlan pillanatban rájönnek, hogy nem beszélek hülyeségeket.
Itthon ugyanezt teszem, a lehetetlennel hadakozom, várok, meditálok, higgadt maradok, és közben belül felőröl a kétségbeesés, de főleg a fáradtság. Már nem is emlékszem magamra. Jöjjön a tavasz.
A dac szólhat szimplán a változásnak is. Nem kellene egyből a saját sikertelenségednek elkönyvelned. :)
VálaszTörlésHát, jó neked, ha te ezt mindig meg tudod csinálni. :)
VálaszTörlésÉn is pont ezt akartam irni, hogy miért érzed úgy, hogy ez a te kudarcod?
VálaszTörlésnyilván mert ilyen alkat vagyok.... olykor.... :)
TörlésAzt nem mondtam, hogy mindig csuklóból így tudom csinálni. De ez momentán nem rólam szól. :)
VálaszTörlés