A magyar egészségügy, mint énképzavar-generátor (avagy ne higgyetek senkinek)

A minap végül mégis elmentem a vércukor-terheléses vizsgálatra, na nem azért, mert terhes vagyok, hanem mert még augusztusban elküldött a neurológus, csak eddig elszabotáltam. Ezek az orvosok folyton azt hiszik, hogy az embernek más dolga sincs, mint vizsgálatokon ücsörögni.

A vérvételen annyian voltak, mint (bocs a párhuzamért) a bevagonírozásra várok, tényleg ez jutott eszembe, ez a kiszolgáltatottság, ahogy a sorokat néztem, és a fegyelmezett, megalázkodott viselkedést figyeltem. Behívtak, levették a vért, fél óra múlva közölték, hogy már az éhgyomri cukrom is magas, de azért igyam meg a cukros löttyöt, amit meg is ittam, majd -- mivel két óra alatt halálra untam volna magam, és a hely sem volt épp motiváló --  bementem a munkahelyemre (ami hasonlóképp nem motiváló). Zárójelben jegyzem meg, hogy a prejudikált émelygésből és rosszullétből semmit nem éreztem, ellenben halálra idegesített a várakozás, tehát tényleg van abban valami, hogy az embert a magyar egészségügy teszi beteggé (még szerencse, hogy nem mértek vérnyomást például).

Majdnem egy hét volt, mire eljutottam a háziorvoshoz az eredményért, előtte persze betelefonáltam, és a lelkes asszisztensnő közölte velem, hogy az eredmény "nagyon rossz!", és fáradjak be, mert meg kell konzultálnom a doktornővel.
Befáradtam, vártam másfél órát, a rendelési idő után jutottam be, a doktorom pedig a vérképem alapján közölte velem, hogy cukorbeteg vagyok, fogynom kellene 20 kilót, felejtsem el a súlyzós edzéseket, álljak át zsírégetésre, mert ha nem, begyógyszerez.

Hát, most mondhatnám, hogy leszartam, mert vagány vagyok, de nem, hazajöttem, lerogytam az összedöntött önbecsülésem romjainak halmára, és szépen összeomlottam. Hogy miért? Hát azért, bazmeg, mert évek óta nem eszem semmi fehér lisztből készült dolgokat, sem sót, eszem krómot és cinket vitaminok formájában, imádom a gyümölcsöt és a zöldséget, cukrot külön semmibe nem teszek, okés, a sajtot imádom meg a húst is, a joghurtot is, és igen, a bort is. Meg olykor pálinkázom. És sörözöm amikor koncertre megyek. Meg nyáron. Meg amikor kedvem van. Valamint évek óta sportolok, egész jó kis izmokat építettem, mert rájöttem, hogy az örökölt alkatommal járó hájjal ez a legtöbb/legjobb, amit tehetek.

Aztán amikor lehiggadtam, és már tudtam gondolkodni (oké, meg beszéltem a diabetológus apámmal és a háziorvos anyámmal), rájöttem, hogy ez az egész egy baromság a testtömegindextől kezdve a vércukorhatárokig (nyilván nem a szélsőségekről beszélek). A testtömegindexbe például nem kellene, hogy beleszámítson az izom súlya, csak a zsíré, úgyhogy innentől kezdve akár egy testépítőt is lehetne szigorú diétára kötelezni a súlya alapján. Ha a magasságomhoz képest 20 kilót fogynék, úgy néznék ki, mint a bevezetőben említett vagonírozásra várok (ismét elnézést), és akkor még nem is beszéltünk az örökölt alkatról (anyám és apám vonalán inkább intellektusbeli örökségemnek örülhetek, a fizikumot érintő genetikának annyira nem). Tisztában vagyok vele persze, hogy oda kell figyelnem néhány dologra, igyekszem is, ráadásul szedem a rohadt gyógyszereiket, és járok (eddig jártam) az átkozott kontrollvizsgálataikra, minden neurológusnak kénye és kedve szerint.
Na de az már mindennek a teteje, hogy egy háziorvos ex katedra cukorbetegségnek titulál (megtévesztve ezzel a laikus beteget) egy csökkent glükóztoleranciát, basszameg. Az asszisztens pedig ezek után a cukorbetegeknek járó adókedvezményt ajánlja a figyelmembe (mondjuk, ha jól meggondolom, ez megfontolandó...). Arról nem is beszélve, hogy hiába hívtam fel a figyelmét az általam szedett koleszterincsökkentő vércukoremelő mellékhatására, oda se bagózott.

Igazából még sosem tapasztaltam azt, hogy a háziorvosok darabra kezelik a pácienst. Amikor a szülői protekció helyett a helyi kezelést választottam, örültem, hogy jó orvosom lett. Most is jó orvosnak tartom, és megértéssel kezelem azt, hogy a rendelési idő lejártával, a nap végén elfáradva hülyeségeket beszélt.
Mindezzel csak azt akarom mondani, hogy legyetek tudatos páciensek, és ne higgyetek el mindent a számoknak. Olvassatok és járjatok utána, higgyetek a személyre szabott kezelésben, amire a dokitoknak nincs energiája.
Én most majd kipróbálom a D-vitamint, meg persze továbbra is figyelek a kajára, a sportra, nem alakítok ki betegségtudatot, és nem megyek bele több és másféle gyógyszeres kezelésbe.
És száz évig élek, ja nem, mert akkor már nem fogom látni a betűket a klaviatúrán.