Az ideológia...

... tökéletes működését mutatja, hogy a mai szemináriumon egy lányt teljesen lesokkoltam azzal, hogy Shakespeare esetleg biszexuális volt. Nem én hoztam fel, de mivel a szonettekről beszélgettünk, óhatatlanul előkerült néhány dolog, köztük például az, hogy az első 126 szonettet (a 154-ből) egy fiatal férfinak írta. Ebből 17-ben arról van szó, hogy a költő győzködi a fiatalembert, hogy nősüljön meg, nemzzen gyereket, hogy az örökkévaló szépsége fennmaradjon.

Ezek után megkérdezte, hogy ez a homoszexualitásra utal-e, mire azt válaszoltam, hogy ha így akarja valaki olvasni a verseket, akkor lehet. (Ő nem akarja így olvasni - mondta.) Elmagyaráztam pár dolgot a szonettekről, a szonetthagyományról, a lírai hagyományról általában, meg arról, hogy minek a megítélése hogyan változik a történelem során, valamint arról, hogy egyes fogalmak bizonyos kulturális periódusokban ezt, máskor meg azt takarták. Felidéztem Nyáry Krisztián Kölcsey-ügyét pro és kontra, majd hozzátettem, hogy ez is olyasmi, amit soha nem fogunk megtudni. De talán annyira nem is fontos.
Erre azt mondta, hogy reméli, Shakespeare nem volt olyan. Arra a felvetésemre, hogy ez talán nem fontos, nem válaszolt semmit, ellenben a csoport, amikor megkérdeztem, új területre tévedtünk-e, egyöntetűen rázta a fejét. Mindenki hallott már arról, hogy a karikás fülbevalós William esetleg... izé.

Elég jókedvűen jöttem haza, nem azért, mert jól megbotránkoztattam őt, hanem mert valószínűleg nem haszon nélküli felborítani valakinek a jól berendezett kis világképét, mire jó az egyetem például, ha nem erre.
Ami viszont igazán meglepő a sztoriban, az az, hogy a ciszterciek szerint (ez a lány ott végzett), úgy tűnik, nemcsak hogy homokosok nincsenek, de arról sem tudnak, hogy a reneszánszban még nem volt szerelmi házasság, hanem az egy társadalmi intézmény volt, érdekszövetség, és a szabadidejében mindenki azt csinált, ami akart - de főleg a férfiak. A lányt ez is meglepte, sőt, az is, hogy olyan, hogy félrelépés, egyáltalán létezik. Remélem, jövő hétig megemészti.

Nem, nem őt hibáztatom, de világosan emlékszem rá egyébként az (emelt) érettségijéről, ahol a házasság kontra együttélés témát húzta, és nyolc perces lamentben védte a házasság szentségét nagyon meggyőzően, max. pont.
Nem is az a problémám, hogy a középiskolai tanároknak nincsenek kimerítő információik a jelenkori Shakespeare-kutatásokról.
Azt viszont kifejezetten károsnak tartom, hogy úgy hiszik, a burokban nevelés a legmegfelelőbb eszköz fiatalok világképének kialakításához. Mert ha nincs házasságtörés, vagy ha például fel sem merül, hogy egy szentesített kapcsolat akár rossz is lehet, akkor onnan egyenes út vezet a problémák elhallgatásához, az oktalan tűréshez, az elhallgatáshoz és a meghunyászkodáshoz. Kíváncsi lennék, az adott tanerő hogy magyarázta például Rómeó és Júlia házasság előtti "nászéjszakáját" (nyilván erre ki sem tért), ne adj isten, Szapphót (gondolom, őt meg átlapozták).

Most már tényleg érdekel ennek a lánynak a sorsa, mert amúgy okos és tehetséges, vajon képes lesz-e elfogadni, hogy az ő eddig megszokott perspektíváján kívül másfélék is vannak, mert ez erről szól igaziból.
Meg arról, hogy végre praktikusan el tudom magyarázni a domináns ideológiák és a hegemónia működését a másik órámon.