Meglepő

Az valóban meglepő, hogy a végigidegeskedett hétvége után -- aminek magam sem tudtam az okát, inkább csak afféle feszültség és szorongás volt, a munka előtti vasárnapok gyötrelmes forgolódása -- ma mosolyogva jöttem végül haza a munkából, amit egyébként én sem vettem észre, csak utólag.

Nyilván van bennem egy jó adag romantikus elképzelés a tanítással kapcsolatban, amikor azt gondolom, hogy a tanáraink nagy-nagy hatással vannak az életünkre, nekem legalább is ez így volt, a középiskolában is, de pláne az egyetemen. Sosem akartam középiskolában tanítani, egyetemen igen, mert ott valahogy imponál a szabadság, a partnerség, a megértés, hogy már nincsenek kényszerek, feketepontok, egymás hülyének nézése, hogy tényleg az van, hogy nem küzdünk azért, aki ostoba és motiválatlan, hanem elengedjük barátsággal, és nem akarjuk megoldani az életét minden áron.

Elnéztem ezeket a fiatalokat (elsőévesek), és az jutott eszembe, hogy mennyire boldog voltam az ő korukban, helyzetükben annak idején, hogy végre már csak azt kell tanulnom, ami érdekel, hogy soha többé kémia, fizika, matek, biosz, föci, csak a az tudás, amit én akarok. Ennek a szabadsága aztán az, ami talán áthatja az embert, és később aztán nyit másféle dolgok felé, egyre többfelé.

Ebben a szerencsétlen kicsi országban, ahol tényleg minden elrohad, szétporlik, és szomorúan tönkremegy, itt vannak ezek a kis közösségek, aminek a tagjait most még érdekli valami, és mekkora felelősség az, hogy megőrizzük ezt az érdeklődést. (Nem azt mondom, hogy nem alukált a hátsó sorban egy-két tag itt is, de az most nem számított.)

És ami a legjobb: hogy végre egy hely, ahol saját módszerek, saját tartalmak, saját kreativitás érvényesülhet, ahol nem szólnak bele, mit hogy csinálok, ahol nem vagyok szar ember, mert rondán vezetem a naplóm és gyógyteát iszom az órán, vagy öt perccel hamarabb fejezem be a mondandómat, és ahol nem kell jelentkezni, ha valaki meg akar szólalni, csak mondja, mondja, mondja. Egy hely, ahol a tanítás igazi flow élmény lehet, ahol elvárás, hogy mindenki mindenkire visszakérdez, ahol nem kellenek bűvésztrükkök ahhoz, hogy megszólítsuk egymást. Ahol működik a humor, de az elmerengés is. Ahol nem kell szorongani az ostoba szabályok miatt. És valahogy érzed, hogy ebből még akkor is tök jó fog kisülni, ha néhányszor (vagy többször) elbénázod.

Végre magamra tudtam zárni az ajtót egy kicsit.