Az a vicces benne, hogy egy olyan szaktekintély mellé vagyok állítva, akivel világ életemben viharos volt a kapcsolatom. Kezdvén ott -- nem tudom, elmeséltem-e már ezt a történetet -- hogy ő volt az, aki nem vett fel a színháztörténet szakra érettségi után. Ma már hálás vagyok érte, mert másképp sose kerültem volna a SZTE-BTK-ra, nem ismertem volna meg egy csomó remek embert, tanárt, barátot, és lehet, hogy ez a dolgozat sem lett volna kész. Egy igazi kultúrsznob lett volna belőlem talán, aki számára az jelenti a "hozzáértést", hogy tudja, a második felvonás harmadik színében kin milyen ruha van.
Aztán később is találkoztunk egy tudományos versenyen, ahol én versenyeztem, ő pedig zsűrielnök volt. Harmadik díjat kaptam (milyen ciki lett volna, ha mind a hármat az ő tanszékének diákjai viszik el), de a kávészünetben azért elmondta, hogy hagyjam a francba ezt a témát, mert ez gáz, és legyek inkább filológus.
Ez az ember a hazai tudományos élet egyik legnagyobb doyenje volt. Holtában is tisztelegnek neki azóta is, amióta már nincs. Vannak érdemei, amiket nem vitatok, de emberileg nem viseltem el soha. Egy pökhendi alak volt szerintem. És aki nem tartozott a holdudvarához, azt lenyomta.
Ezért baromi nagy fricska, hogy -- bár szegről-végről mindig jelen volt az életemben, nem olyan nagy ez a szakma, sem pedig az ország -- előkerül a bírálatban. Nyilván a védésen is elő fog. Majd némi szarkazmussal megoldjuk.
Elkavarodtam menet közben, azt hittem, ő írta a véleményt. Posztumusz. :)
VálaszTörlésKi tudja..... :)
VálaszTörlés