Percek. Emberkék.

Annyira ki vagyok merülve, hogy elaludtam reggel.
Igaz, ez normális emberi léptékkel nézve nem számít elalvásnak, kb. 35-40 perccel aludtam tovább, mint szoktam, de mivel lassan szeretek felébredni, rémes volt.

Álmomban egyébként hatalmas fekáliákat kellett lenyomnom a vécén, ezzel Freud biztos ellenne egy darabig. Utána pedig a barátaimmal társalogtam egy asztalnál (kora reggel), és minden erőmmel próbáltam értesíteni a főnökömet, hogy el fogok késni, de nem tudtam kezelni a telefonom, nem találtam az sms funkciót. Erre felébredtem.

Azt egyébként régen is sokszor álmodtam, hogy nevetséges módon nem bírok elkészülni vonatra, időre, munkába, stb. Azt pedig, hogy nem tudom használni a telefonom, már átéltem pár éve nyáron a kórházban, amikor a felvételemkor azt mondta az orvos, adjak meg egy telefonszámot, aki a városban értesíthető, ha velem valami baj történik. Fejből persze nem tudtam, és amikor megpróbáltam megkeresni a telefonomban, nem találtam az sms funkciót. Hiába mondta az orvos, hogy csak nyugodtan, magam nem bírtam kivárni magam, és inkább bemondtam fejből. Valószínűleg rossz volt a szám, úgyhogy ha történt volna velem valami, tán még ma is a hozzátartozóimat keresnék.

Ahogy elnézem a választási plakátokat vagy végigpörgetem a híreket a facebookon, nem lesz jobb kedvem. Nem azért, mert nem tudok kire szavazni, hanem mert elszomorít ez az utálkozás, de a szervilizmus ugyanúgy. A JOBBIK-os kolléga, aki képviselőjelölt, az iskolában gyűjti az aláírásokat, és valahányszor meglátom valakivel beszélgetni, elhatározom, hogy eztán azzal sem állok szóba, akivel ő szóba állt. Azon gondolkodom, hogy ha országgyűlési képviselő lesz, elhúz-e. Remélem, elhúz, és nem lesz képviselő. De jobb lenne, ha én húznék el, mert már azt is elég rosszul viselem, hogy a facebookon egyre több gyerek tetszikeli a politikusi profilját.

A fenntartásokkal együtt van bennem némi tisztelet az ukránok iránt, mert elzavartak egy nemkívánatos elnököt. Én még a főnökömet se tudom elzavarni, csak szépen eldekkolok a munkahelyemen. A fontos beszélgetésekre nincs idő, se gyerekkel, se kollégával, minden gondolatomat az köti le, hogy fog elengedni a dirinő akkor, amikor tényleg fontos elmennem. A portfóliós kollégával mindenkinek tele van a hócipője, mert folyton zsizseg, a főnöknek meg azért, mert ő még sehogy se áll az anyaggal. Egyébként nálunk sem írja senki sem a portfólióját, ez afféle csendes lázadás, bár biztos vagyok benne, hogy néhány határozott szóra jó sokat beadják majd a derekukat.

A portfóliós pasi rendületlenül gyártja a papírokat. Én eddig tényleg azt hittem, hogy a rendszerrel való kicseszésből írja ő is, de a minap rá kellett jönnöm, hogy nem, hanem azért, mert "most ez a feladat". Nyilván félti az állását. És a megszokott életét. Nyilván mindenki azt félti. Nyilván van benne bizonyításvágy is, mert ő mindent így csinál, darabra, gyorsan, precízen, 200 km/órával, aztán kipipálja. Lehet, hogy a szexet is így csinálja.
Egyszer, mikor véletlenül ott voltam nála, mondta, hogy ők könyvet már nem vesznek, mert tele van a polc. Érted? Tele van a polc. Nem azért, mert nincs pénzük, vagy mert nem akarnak már olvasni, hanem mert tele van az a kibaszott polc, és nem fér rá több.
40 éves korában, majdnem pont a születésnapján elment egy teljes körű kivizsgálásra, nem azért, mert valami baja lett volna, hanem mert negyven éves lett. Vérképtől az urológusig. 

Elgondolkodtam azon, hogy érdemes-e így dolgozni, illetve, hogy tudnék-e. Valószínűleg nem vagyok eléggé hatékony, és többször is beengedem az órámra a saját érzelmeimet - de nem. Az alapvető különbség a feladatait így végzők között és köztem az, hogy képtelen vagyok "darabra" dolgozni. Mondok egy példát, inkább berzenkedem és nem vállalom el a március 15-i műsor megszervezését, de nem csinálok egy nyolc perces, előre legyártott forgatókönyvet copy-paste technikával, mert minek. És inkább beáldozom az osztály 85%-át (vagyis hagyom, hogy leszarják), hogy a maradékkal tudjak kicsit értelmesen beszélni.
Nagyon érdekelne, elgondolkodik-e ez a pasi néha azon, hogy teremt-e még értéket. Talán úgy gondolja, hogy ahhoz, hogy otthon, a saját családjában értéket tudjon teremteni, ez kell. Konfliktusa, ahogy hallom, otthon nincs. Mondjuk még nem kamaszodnak nagyon a gyerekei. Kicsit néha sajnálom, mert amikor majd beüt a krach, nem fogja tudni, mit rontott el.

A szemináriumon a héten a Felsült szerelmeseket vettük. Van egy nagyon okos spanyol lány, és egy nem kevésbé okos marosvásárhelyi. Éljenek a nemzetközi kapcsolatok.
Az elemzéskor arra jutottunk, hogy a pózok, a felvett szerepek nagyon könnyen bukáshoz vezetnek. És hogy hiába gúnyoljuk ki a nálunk gyengébbnek, alávalóbbnak, ostobábbnak gondoltakat, sokszor azok is mi maguk vagyunk.