Nem akar elmúlni ez a tél. Igaz, magam sem tudom, mit várok, talán megint a havat, mert akkor olyan szép puhán csendes volt minden, főleg éjszaka lehetett hallani a pelyhek halk zizegését. Hideg is volt, össze lehetett bújni, most meg már megint tizenvalahány fok van, és nyitva kell lennie éjjel is az ablaknak, meg fűtenek a buszon, és attól a sok-sok hőtől és büdöstől nem csoda, hogy az ember idegesen megy munkába. A büdös buszos hő még a szmognál is rosszabb, mert a szmog -- reggelente -- hideg és csípős, de a büdös buszos hő fojtogató, forró, levegőtlen, olyan, mint egy iskolai menza a pokolban.
Nem akar vége lenni ennek a télnek, pedig olyan elszántan határoztam el, hogy nem fogok elkeseredni, letörni, elveszíteni magam, nem leszek sápadt, karikás szemű, egészségtelen bőrű, nem a hétvégi alkoholtól várom az ellazulást, de hát... Vannak ezek a csodás jó tanácsok a téli levertséget illetően, majdnem mindegyiket betartom, a vitaminokat, a sportot, jó, a levegőt nem, de kinek van kedve a sárban csúszkálni. Úgyhogy önsajnálok, igénytelen lettem, lelkileg és fizikailag is talán, békés beszélgetésekre és lassú filmekre vágyom, Chet Bakerre, vidámságra, de ezek a panelek annyira szürkék és homályosak, hiába a narancssárga sálamat veszem fel, az is szürke. És ha néha ki is süt a nap, az is csak a sápadtságot világítja meg, a sárgaságot, ami nem okker, hanem avas vaj.
Olvasok persze, de az energiáimat, amiket simogatásba, mosolyba és önzetlen gyengédségbe kellene átfordítani, felőrlik a hétköznapok. Pedig olyan szívesen lennék világlátott, szélesen ragyogó most. Beszélgetnék mindenfajta emelkedett témákról, világmegváltó tervekről, és minden sikerülne. Tüntetni mennék, és hidat foglalni.
(Konkrétabban: összeállítanék néhány tananyagot például, ami toleranciára nevel, elfogadásra, és segít megnyitni néhány elmét. Az egyesek-kettesekből kiszabadulni. Vagy ami még fontosabb, a szellemi sötétségből. De ne legyenek ilyen terveim, inkább találjam ki, milyen B kategóriás ütemtervvel lehet még két hétig iskolában tartani a gyerekeket, mikor már mindenki másnak kitört a nyári szünet. És bár augusztus 21. és 22. csütörtökre és péntekre esik, oda már ne tervezzek szabadságot, mert ismét dolgozni kell menni.)
Szóval tüntetni mennék, és hidat foglalni, nem álmodom többé a fölösleges munkával, nem viselnek meg kisemberek ostoba problémái.
Szaporodik fogamban az idegen anyag, mint szívemben a halál.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése