kánikula

A lakásnak gyakorlatilag egyetlen pontján lehet megmaradni, és az a ventillátor előtti max. két méteres távolság. Ha forgóra van állítva, az már nem jó, mert akkor a huzatnak csak a töredékét kapja az ember.
Gyakorlatilag úgy élünk, mint a vámpírok, mert csak napfelkelte előtt és után megyünk ki, de azt is csak akkor, ha nagyon muszáj.
Próbálom a dolgot ironikusan felfogni (mondjuk nagyrészt sikerül is, ez javulásomat mutatja), és a fogyókúrára gondolok.
Ma először dolgoztam is (irónia No. 2, mert ma volt a legmelegebb), és rájöttem, hogy nem kellene annyira szigorúnak lenni, hiszen még csak egy hete vagyok szabin tulajdonképpen(haúgyvesszük).

A macska taktikáját mondjuk nem értem, mert az egész napot az erkélyen tölti (aminek az ajtaja zárva van, hiszen dől be a meleg), meg éjszaka hozzám bújik, ahelyett, hogy a hideg kövön aludna, de az állatok okosak, úgyhogy biztos tudja, mit csinál.

Holnaptól viszont délutánonként megint ki kell mennem, sőt, órákat is kell tartanom légkondicionálatlan termekben, úgyhogy nem lesz olyan sállálá.

(A felgyülemlett düh és agresszió levezetésében pedig biztos sokat segített, hogy egymás után megnéztem tegnap A szakaszt -- két képkocka erejéig felfedeztem benne az ifjú Johnny Deppet! -- és A szarvasvadászt, meg letöltöttem a Katonák voltunkat... és csodálatos, hogy végre megtaláltam azt a műfajt, ami aktuálisan nem idegesít halálra... de még akkor is azt gondolom, hogy az Acéllövedék a legjobb ebben a zsánerben....)

Ha lenne kertem, most ott ücsörögnék a nemrég a Praktikerben kinézett akciós medencében valami lájtos, de azért ártalmas élvezeti cikkel, mint mondjuk egy Heineken.