Mindig sportoltam, mondjuk igazi, tiszta örömből kevesebbszer, mint
lelkiismeretből, legalább is ifjúkoromban, amikor anyám -- kora
kamaszkoromtól kezdve, amikor is épp ő a soros fitness- és
reformkonyha-mániáját élte -- minden alkalmat megragadott, hogy
megjegyzéseket tegyen az alkatomra (amit mellesleg tőle örököltem). Egy
darabig dzsúdóztam (azt nagyon szerettem), aztán úsztam (azt még
jobban), amikor meg rám jött a fogyhatnék, viszont kimozdulni nem volt
kedvem, rákaptam a különféle tornákra és aerobikokra.
No, ez okozott némi fejtörést, mivel -- sznobizmus ide vagy oda --
Rubint Réka affektálását és nagymagyaranyaságát képtelen vagyok
elviselni, és hiába minden toleranciaküszöb, egyre ostobábbnak tartom.
Szóval tudom, hogy rémesen hangzik, de képtelen vagyok a krónikusan
önirónia-hiányos nőcik testedző programjára ropni... úgyhogy ki sem
próbáltam. Próbáltam viszont Béres Alexandrát, akit ugyan fényévekkel
nagyobbra tartok Schobertnénél, de, valljuk be, már rongyosra használtam
a sok-sok éve birtokolt videókazettát, és eléggé unom, az orgánumát és a
gagyi zenéit is, úgyhogy amikor csinálom, általában nullára teszem a
hangot.
(Múltkor pedig véletlenül a házhoz állt valami Pilates-program,
amitől viszont azért kapok idegbajt, mert én már régen befejeztem a
mozdulatot hatszor, a nő meg még mindig csak a kiegyenesedésnél tart,
szóval nem az én tempóm, akárcsak a jóga meg a tai-chi, mindkettőt
próbáltam és akartam pedig... akárcsak a fegyencedzést, amivel viszont -- mivel könyvből kell csinálni -- az arctalansága és a személytelensége a problémám)
Namármost mivel gerinc- és lumbágó problémáim vannak, muszáj
valami... úgyhogy hangosan felröhögtem, amikor (na jó, célirányos
keresgetéssel) megtaláltam a nyolcvanas évek híres fitness slágerét, a történelmi jelentőségű Esztergályos Cili-féle tornalemezt!
Ez volt az, amire anyukám is ugrált (meg persze én is, kamaszként), és
meggyőződésem volt, hogy sehol sem lehet már megszerezni, az eredeti
koncepció ui. bakelitre készült, nekem agyonmásolt kazettán volt meg, és
direkt emiatt őriztem meg sokáig a szalagos magnómat.
Nem volt egyszerű megtalálni egyébként, mindenféle fórumokon és
szájtokon jártam, mire végre valami kóbor helyen bukkantam rá, egy
órányi keresgélés után teljesen véletlenül. Úgyhogy ezek után, amit én
nem találok meg, az egyszerűen nincs.
Az egészben az a legviccesebb, hogy ahogy végigcsináltam, rájöttem,
hogy máig minden mondatra és mozdulatra emlékszem, és a röhögéstől alig
bírtam ugrálni, amikor azokat a mondatokat hallottam, hogy "Job-ban,
job-ban, job-ban, még bíírjuk!", és hasonlókat.
A tornában benne van egyébként az összes máig klasszikus elem, el
tudom képzelni, hogy Szandi is merített belőle. Amellett, hogy nagyon
mókás nyolcvanas évekbeli zenére ugrálni (Boney M, Sister Sledge,
Survivor), Cilikének ráadásul az átkötő szövegekkel sincs semmi
problémája, teljesen hitelesen tudja mondani, hogy "Jóóóó, akkor most
pihenjünk, remélem, nem fáradtak el nagyon". Úgyhogy nem minden vacak,
ami régi, a digitalizált változaton vidáman recseg a bakelitlemez
hangja, én meg röhögök, és így máris könnyebben túlteszem magam azon,
hogy egyébként például mennyire snassz a fitnesszről posztolni...
(Ja, de egyébként most a négy napos vizsgáztatástól és ücsörgéstől pedig visszatérni látszik a tavaszi gyulladás, nem tanácsos erőlködni, viszont találtam egy remek retro gerinctornát is.)
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése