... mások például hogy csinálják azt, hogy az életük sok területén
tudnak maximális hőfokon jelen lenni, mert nekem ez nem megy. Vagy jó
barát vagyok, vagy jó gyerekőr, vagy jó cicagazda, esetleg jó
szerenádfogadó tanár. De maximum kettőből tudok egyszerre jó lenni. Aki
többet mond, az szerintem lehazudja a csillagokat az égről. Hát, emiatt
meg aztán sajnos úgy tűnik, választanom kell, miben akarok jó lenni, de
hát mit válasszak, amikor egyik fontosabb, mint a másik.
Még azt sem tudom, hogy arra mi a megoldás, hogy a feleslegesen szar
dolgok ne szippantsák ki belőlem messzemenőkig az energiákat - mert
például hiába ülök itt ezen a héten egy rakás délutáni szabadidővel
(relatíve nincs semmi különösebb oktatói programom, kivételesen), nem
tudok semmihez hozzáfogni, csak ülök át egyik sarokból a másikba, mint
egy kupac szar. Néha nézem a tévét, és őszintén kétségbeesve felbaszom
az agyam Orbán Viktoron, aki azt üzente nekem a minap, hogy "bátorság
elvtársak és elvtársnők" - ez a pökhendi fasz, mikor jön már el az az
időszak, amikor a pártok (nem csak ők, a többiek is) felfogják, hogy aki
nem rájuk szavazott, az is lehet normális, értelmes, gondolkodó,
megfontolt, józan ember, és nem kell lehányni, megalázni, sajnálni vagy
magát-felkötésre ösztönözni.
Leleveleztem az UK-t a KK-val, úgy néz ki, én is kiválasztott leszek -
és tán örökre befészkelem magam a transzhumán gépbe, és ha elég
fejlett, akkor egy bluetooth konnekción keresztül átnyomom a maradék
agytartalmamat, hogy áradjon szét a térségben, hátha más több hasznát
veszi. Jövő héten meg elmegyek az Europemaniára,
hátha nem bírom majd a sok agybeteg alternatív baromságot, mert addigra
megbolondulok az érettségi feladatsorok megoldókulcsának
dekonstruálásától.
Tudom, most sok olvasót veszítek majd, de az az igazság, hogy a
játszótéren este kilencig visítozó kiskorúakat is legszívesebben halomra
lőném.
Ma tehetetlen kínomban körülnéztem a szakkönyvpiacon, és rájöttem,
eljárt felettem az idő, mert menet közben, míg én az időmet, az eszemet
és az érzelmeimet szarságokra vesztegetem, kortárs ismerőseim és
szemináriumtársaim lefordították a Posztdramatikus színházat Hans-Thies Lehmanntól (akit két éve egy héten át hallgathattam Budapesten), A performativitás esztétikáját Fischer-Lichtétől, láttam Isadora Duncan önéletrajzát és nagyrabecsültem, Imre Zé is kijött az új könyvével (A színház színpadra álításai). Hát, nekem meg ennyit a kispolgári fizetésemről meg e düheimről. (Egyébként ez a L'Harmattan kiadó nagyon ott van!!)
Mindegy, ezt megrendeltem, hogy legyen min tovább dühöngenem.
És igazából nem érdekes az egész, sem az, hogy az Édes Anna
már senkit nem érdekel, és még a rövidítettet sem hajlandók elolvasni,
sem az, hogy arra, hogy a pénz a leghatékonyabb kártevő az életben
(Szophoklész), rajtam kívül egy egész osztályban senki nem tud támogató
érvet mondani... -- csakis az az érdekes, de még az sem, hogy OV
továbbra is egy irritálóan pökhendi figura.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése