Dee Dee Bridgewater projekténekesnő, azaz egy-egy lemezére kész,
komplett, egységes alkotásként, nem pedig tizenvalahány egymástól
független zenei darabként tekint. Ezt gyakorlatilag több mint húsz éves
pályafutása is bizonyítja. Az első komoly siker, az Ella
Fitzgerald-életműnek dedikált Dear Ella című lemezt már megelőzte a Love and Peace, ami Horace Silver zeneszerző munkássága előtt adózott.
Azóta a standard dzsessztől több irányba elkalandozó Dee Dee készített Kurt Weill-lemezt (This is New, 2002), francia dzsesszlemezt rajta Piaf és Josephine Baker-számokkal (J'Ai Deux Amours, 2005), valamint különös hangszerelésű Afrika-dzsesszt is (Red Earth, 2007). E két utolsó projektet Budapesten is bemutatta a MÜPÁ-ban, mindkettőt volt szerencsém látni.
A rajongók most világszerte boldogan konstatálhatják, hogy Dee Dee
megszabadult az afrikai rastától, egyéniségváltással és az Ella-korong
imidzsét idézően kopaszra nyírt fejjel visszatért a gyökerekhez,
klasszikus hangvételű dzsesszlemezt készített, amit Billie Holidaynek
ajánl. Új lemez, zenészek, új külső, megszokhattuk. A borítón fotóról a
Billie Holiday védjegyévé vált virágbokréta sem maradhat le.
A To Billie with Love from Dee Dee nem az első találkozás Holiday-jel, hiszen Bridgewater a Broadway-n annak idején a Lady Day című életrajzi musicalben éppen Billie Holiday szerepével gyűjtötte be első színpadi és zenei elismeréseit.
Az Eleanora Fagannak (Holiday igazi neve) dedikált hanganyag egyrészt
autentikus, másrészt a 90-es évek Bridgewater-produkcióira emlékeztet.
Nincs soktagú zenészkompánia, az album egy kvartettel készült viszonylag
ismeretlen zenészekkel, klasszikus felállásban. A hangszerelést Edsel Gomez
puerto ricoi születésű zongorista jegyzi, az alkalmi zenekar többi
tagja Christian McBride (dobok), Lewis Nash (bőgő) és James Carter
(fúvósok) - dzsesszlemezen azt hiszem, több éve nem hallottam
altszaxofont, sem ilyen szép, klasszikus vonalvezetésű dallamokat
anélkül, hogy a dolog giccsbe fulladt volna.
A Bridgewater-életműben nyilván okkal került elő most Holiday, akit a
dzessz- és bluestörténet az egyik első meghatározó énekesnőként tart
számon. A műfaj felhígulása és bagatellizálódása ellen gyakran szót
emelő Dee Dee a lemez belső borítóján tudatja is, hogy Holidayt
példaképnek szánja, és olyan előadónak tartja, aki soha nem félt a saját
hangján megszólalni.
A lemezen az összes ismertebb és jelentősebb Holiday-dal megtalálható (God Bless the Child, Strange Fruit, Fine and Mellow, You've Changed, Lover Man), némelyek hagyományőrző, mások szubverzív feldolgozásban.
Habár évek óta ez a legklasszikusabb Dee Dee-lemez, szerencsére egy
cseppet sem próbálja meg Holiday-stílusban interpretálni a dalokat.
Sokkal inkább a 93-as Keeping Traditions c. lemez hangulatait kapjuk újra. A kellemesen egyenletes színvonalú lemezen újra örülhetünk a hosszas scat betéteknek (Foggy Day), a Bridgewater-féle iróniának (Lover Man)
és a temperamentumnak, ami szerencsésen ellenpontozza a hallottakat a
régies, melankolikus, dekadens, szecessziós hangulatú
Holiday-felvételekkel.
A lemez drámai lezárása a bizarr hangvételű és szókimondó szövegű Strange Fruit, amit Bridewater tőle nem távol álló módon dramatizál hatásosra és politikaira.
Klasszikussága miatt kellemesen meglepő, a Billie Holiday-féle örökséget változatosan feldolgozó lemez.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése
(
Atom
)
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése